Oldalak

2014. október 30., csütörtök

Itt a Magyar Nemzeti Tanácsi választások hivatalos végeredménye

MO-gombocA szerbiai Köztársasági Választási Hivatal ma tette közzé honlapján a nemzeti tanácsi választások hivatalos végeredményeit, köztük a magyarét is.
A hivatalos dokumentum szerint a magyar választói névjegyzékre 137.111-en iratkoztak fel, vagyis ennyien választhattak az MNT választásokon induló négy lista közül.
A vasárnapi választásokon végül a 392 szavazóhelyiségben 55.673-an éltek a szavazati jogukkal, ebből 572-en érvénytelen voksot adtak le, míg 81.512-en nem éltek a szavazati jogukkal.
A választások eredményei a következőek:
1. Magyar Összefogás (VMSZ listája) 46.753 voks - 31 mandátum
2. VMDK - Csonka Áron 3.567 voks - 2 mandátum
3. Magyar Liga - Új Magyar Alternatíva - Vass Tibor (Vajdasági Szociáldemokrata Liga listája) -  2.481 - 1 mandátum
4.  “Másként magyarságunkért - Fodor László” (Demokrata Párt listája) 2.298 - 1 mandátum
Összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy 2010-ben a VMSZ 58.900 szavazatot kapott, vagyis négy év alatt 12 ezer szavazót vesztettek, ennek ellenére négy éve a voksok 77 százalékát szerezték meg, míg ezzel a jóval kisebb arányú szavazatszámmal közel 84 százalékos, elsöprő győzelmet arattak.
A választások legnagyobb vesztese azonban a korábban évekig kormányon lévő Demokrata Párt által támogatott Másként magyarságunkért - Fodor László nevével fémjelzett lista lett, amely közel 8 ezer szavazót vesztett az előző választások óta, ezzel pedig sereghajtóként végeztek a Magyar Nemzeti Tanácsi választásokon.
Elgondolkodtató az is, hogy a vasárnapi választásokon 21 ezerrel kevesebben mentek el szavazni, mint négy éve.
A képen: A Magyar Összefogás lista jelöltjei és aktivistái a kisoroszi Gombócfesztiválon
Sz. A.
Közzétette: Szabó Attila 2014. október 29. szerda, 18:21 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése