Oldalak

2014. október 29., szerda

Lassan halad a földek visszaszolgáltatása Délvidéken

Ha a szerb állam visszaadná mind a 140 000 hektárnyi termőföldet, melyet a második világháború után koboztak el akkori tulajdonosaiktól, legalább 200 000 hektár maradhatna továbbra is állami tulajdonban. Ez pedig, ha hektárján 10 ezer eurós áron számoljuk, kétmilliárd eurót jelent, vagyis amennyit a Szerbiai Telekom privatizációjáért kér az állam.
A Restitúciós Ügynökség adatai szerint az országban az egykori tulajdonosok örökösei mintegy 170 000 hektár termőföldet követelnek vissza, ebből legalább 140 000 hektárt Délvidéken.
Csupán az okoz gondot, hogy a visszaszármaztatás csigalassúsággal halad az érvényben lévő restitúciós törvény miatt, mely olyan dokumentumok felmutatását is megköveteli, melyeknek a beszerzése szinte lehetetlen.
Eddig az ügynökség csupán 1969 hektár földet adott vissza a tulajdonosnak vagy az örökösöknek. A legtöbbet, 520 hektárt a szlovákok lakta Petrőcön adtak vissza. Óbecse községben 210, Pancsován 135, Versec községben 118, Bégaszentgyörgy községben 115, Indián pedig 18 hektár szolgáltattak vissza.
Az ügynökség emberei állítólag a pénzügyminisztériumhoz fordultak a szóban forgó törvénycikkelyek megváltoztatása érdekében, hogy a folyamat felgyorsulhasson.
T. T.
Közzétette: Terhes Tamás 2014. október 28. kedd, 11:48  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése