Oldalak

2014. október 8., szerda

Miközben Német László megyéspüspök a bánáti templomokat bontásra ítéli, addig Obrenovacon házakat újít fel

pasztorok-nemetNyolcvan házat szárítottak ki a szerbiai Obrenovacon, ahol idén óriási károkat okoztak az áradások.
Erről Német László megyéspüspök a délvidéki Nagybecskereken a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen tartott sajtótájékoztatón számolt be. Az augusztus végén befejeződött munkálatokról Adányi László katasztrófavédelmi programvezető adott tájékoztatást. A máltai segítségnyújtás eredményeképpen a legnagyobb kárt szenvedett Obrenovac város Dudovi nevű kerületében nyolcvan családi házat szárítottak ki speciális ipari légszárító berendezésekkel, együttműködve a Nagybecskereki Püspökségi Karitásszal - írja a Magyar Kurír.
Miközben a szerbiai árvízkárosultakat segíti Német, addig a bánsági templomok irányába már kevesebb kegyességgel fordul, legalábbis erre enged következtetni az a tegnapi hír, amelyről portálunkon is beszámoltunk, miszerint mégis lebontanák a bánsági szórványmagyarság templomait. Annak ellenére, hogy a németcsernyei, módosi és párdányi hívek ezt nem szeretnék.
Azonban amíg a szerbiai árvízkárosultakat keresztény, segítő szellemben pátyolgatja Német László nagybecskereki püspök, addig a németcsernyei hívek szerint a helyieket fenyegeti és megfélemlíti a szórványban élő keresztény lakosokat.
Elmondásuk szerint egyik szeptember végi vasárnapon például a szentmise közben megjelent Német László püspök a németcsernyei templomban. Ahová valósággal berontott és félbeszakította a szentmisét, miközben a híveket szidalmazta, majd felszólította őket, hogy katolikus felekezethez tartozásukat keresztleveleik felmutatásával igazolják.
Kérdés, hogy vajon az obrenovaci árvízkárosultakkal is hasonlóképpen viselkedik a bánsági püspök vagy csak a saját nyáját tereli ilyen rossz pásztorhoz híven?  
A képen: Német László lelkipásztor és egy másik Pásztor
Magyar Kurír és a Magyar Patrióták Közösségének beszámolója nyomán Sz. A.
Közzétette: Szerkesztő 2014. október 07. kedd, 20:02

http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/31187-2014-10-07-18-11-31

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése