Oldalak

2014. október 5., vasárnap

Október 5.



Aurél napja.
Latin eredetű név, az Aurelius római nemzetségből származik. Jelentése aranyos.
1966 – A pedagógusi jogok világnapja.
1781 – Megszületett Bernhard Bolzano olasz-német származású cseh matematikus, filozófus.
1851 – Megszületett Ditrói Mór színész és színigazgató, a Vígszínház első igazgatója.
1882 – Megszületett Robert Hutchings Goddard amerikai feltaláló, a modern rakétatechnika atyja.
1921 – Megalakult a nemzetközi PEN Club. A szervezetet Londonban hozták létre; az alapító angol írók egyik célkitűzése az volt, hogy más országok íróit is hasonló irodalmi szövetségek létrehozására ösztönözzék.
1926 – Meghalt Jászai Mari színésznő.
1932 – Bemutatták Rejtő Jenő első darabját, a Nádasi Lászlóval közösen írt Gengszteridillt.
1936 – Megszületett Václav Havel cseh író, politikus, köztársasági elnök.
1946 – A moszkvai Butirka börtön rabkórházában 72 éves korában meghalt gróf Bethlen István miniszterelnök, akinek jelképes hamvait 1994-ben hazaszállították és a Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra.
1989 – George Bush amerikai elnök jóváhagyta azt a határozatot, amely október 5-ét Raoul Wallenberg napjává nyilvánította.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése