Oldalak

2014. október 23., csütörtök

Szabadkai magyar öntöde helyett belgrádiak készítették el a Vergődő madár szobrát

vergodomadarujHiába pályázott egy szabadkai öntöde, mégis belgrádi cég készítette el az 1944/45-ös délvidéki magyar áldozatok emlékművét, amelyet kedden a helyére is szállított a fővárosi cég.
Tavaly október derekán lopták el a Vergődő madár néven ismert emlékművet. A 350 kilós bronzszobor eredetileg a szabadkai magyarellenes vérengzések emlékeként, az egykori tömegsírok helyén állt.
A bűntényt az akkori belügyminiszter, Ivica Dačić maga is elítélte, ám fél évnyi nyomozás után a rendőrség feladta a kutatást, mondván, hogy a szobrot nagy valószínűséggel már beolvasztották.
Végül a szabadkai önkormányzat augusztus huszadikán hirdetett meg egy versenypályázatot  1 millió 83 ezer dináros összegben (adó nélkül) amelyre hét napig lehetett jelentkezni. A pályázatra végül két cég, a szabadkai Antal-öntöde és egy belgrádi cég jelentkezett, amelyek a pályázati dokumentáció mellett elkészítették a Vergődő madár gipszformáját az ellopott szobor mintájára.
Az eredetileg 1994 novembert 2-án felavatott emlékmű Kalmár Ferenc szobrászművész alkotása volt. Szomorú tény, hogy a művész alig néhány nappal az alkotása elrablása előtt átadta lelkét a teremtőnek.
Az 1994-es vérzivataros időszakban a szabadkai Kertvárosban működő Antal-féle öntöde felvállalta azt a nem kis rizikóval járó feladatot, hogy elkészítse a mintegy 852, tizenkét és nyolcvan év közötti, zömében magyar áldozat emléke előtt tisztelgő alkotást. A szobrot az elkészülte után nem szállították egyből a helyére, először egy "álcarakománnyal" megrakott tehergépkocsit küldtek ki a Zentai úti temetőbe, hogy kiderítsék, követik-e őket a belügyi szervek munkatársai, hiszen komoly megtorlásokkal is járhatott volna a szoboravatási szándék. Végül azonban sikeresen felállították és felavatták az emlékművet.
 Az eredeti alkotás és készítője (Fotó: Dormán László)
Majd immár 20 évvel később, egy jóval rizikómentesebb légkörben, közbeszerzési versenypályázat útján azonban már nem volt igény a szabadkai magyar cég szakértelmére, helyettük belgrádi szerb öntöde és belgrádi szerb művész munkáját vették igénybe Maglai Jenő, Szabadka VMSZ-es polgármesterének munkatársai.
A pályázaton ugyanis az egyetlen kritérium a kedvezőbb ár volt. Ugyan mindkét, a szabadkai és belgrádi ajánlat is jóval a közbeszerzési összeg alatt volt, ám a fővárosi cég körülbelül 8 százalékkal olcsóbb ajánlatot tett - erről már az öntödét vezető Antal család mesélt a szerkesztőségünknek. Elkeseredve mondták el, hogy az eljárás azért is visszatetsző, mivel Szerbiában teljesen bevett az a gyakorlat, hogy a megrendelő városi vagy községi önkormányzat előnyben részesíti a helyi cégeket. Több olyan példát is felhoztak, amikor a pályázaton előnyt élvezett az a cég, amelynek voltak már közös munkái a helyi műemlékvédőkkel vagy más helyi szervekkel. Gyakorlatilag így védelmezik a helyi érdeket a városvezetők más településeken  - magyarázzák a szabadkai öntöde üzemeltetői.
works15
1994 - az eredeti szobor az Antal-öntödében
Hiábavalónak bizonyult tehát a közbeszerzési összeg alatti árajánlat, csakúgy mint az 1994-ben felvállalt bátor kiállás, és hiába készítette az előző szobrot is Antal Mihály öntőmester, a pályázati bírálóbizottság többségi nemzethez tartozó tagjai mégis Belgrádnak utalták át a szabadkai adómilliókat.
Túlzó és demagóg lenne azt állítani, hogy így ugyanazon nép keze készítette el a 44/45-ös áldozataink emlékszobrát, mint amely egykoron a ravaszt is meghúzta, de érdemes belegondolni, hogy pl. Izraelben sem dachaui német kivitelezőkkel készíttetik el a holokauszt-emlékműveket, mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy ha lába kélne az újvidéki Duna-parton álló, az 1942-es razzia áldozatainak emléket állító szoborcsoportnak, akkor annak újraelkészítését nem feltétlenül bíznák magyarokra.
De az is lehet, hogy tévedek, és csak a véletlen műve, hogy a Szabadka városát vezető Vajdasági Magyar Szövetség már nem csak a politikai partnereit és szövetségeseit, de már a szobrászokat is Belgrádból hozza.
Szabó Attila
(A fenti képen: az új szobor visszaállítása - Hét Nap)
Közzétette: Szerkesztő 2014. október 22. szerda, 19:15  

http://www.delhir.info/cimlap/friss-hireink/31814-2014-10-22-17-25-31

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése