Oldalak

2014. november 30., vasárnap

Vérlázító: a VMSZ angol hidegvérrel elárulta a Szabadkai Rádiót (?!)

a husdaralo02Az egyetlen úgy-ahogy semleges és korrekt észak-bácskai többnemzetiségű médium, a Szabadkai Rádió már sohasem lesz az, ami volt. (Sőt, nagy kérdés, hogy egyáltalán létezik-e majd.)      
Mint ismeretes, a szabadkai városi képviselő-testület ülésén a Vajdasági Magyar Szövetség dicső partnereivel: a haladókkal és a szocialistákkal együtt elfogadta az említett médium privatizációs eljárásáról szóló határozatot.
Az egyik VMSZ-es tanácsnok szájából elhangzott az a cinikus megjegyzés, miszerint sajnálja, hogy a magánosítással kapcsolatos határozatot pont a radió 46. évfordulójának napján "kénytelenek" meghozni.
Gojko Radić, a szabadki haladók első embere és Tomislav Nikolić csetnikvajda szerb elnök komája kijelentette, hogy a Szabadki Rádió privatizációjával nem csorbulnak a nemzeti kisebbségek jogai, hiszen azokról úgyis a nemzeti tanácsok gondoskodnak. (Mintha nem tudná, hogy a nemzeti tanácsok teljesen beszükült hatásköre miatt már-már nevetséges és szánalmas szervezetekké válnak, amelyeknek nincs semmilyen beleszólásuk nagyobb horderejű kérdésekbe.)
Radić hozzáfűzte: a rádió magánosítása egyébként is elkerülhetetlen, mert ebben az esetben is a privatizációról szóló törvénnyel összhangban kell cselekedni.
Slavko Parać demokrata párti képviselő felvetette a kérdés, vajon a köztársasági hatalmat gyakorló pártok valamelyike miért nem nyújt(ott) be a parlamentben egy olyan törvénymódosítási indítványt, amellyel megmenthető lenne a Szabadkai Rádió, illetve megőrízhető lenne a közszolgálati jellege. Én is kérdezem: miért nem?
A VMSZ szerb kormányzati részvételéből a délvidéki magyarságnak eddig nem származott semmilyen haszna (sőt, úgy tűnik, az utóbbi években ez a párt még kártékonyabb, mint azelőtt - ha ez egyáltalán lehetséges). Egy ilyen, országos viszonylatban apró szívességet sem képes (vagy nem akar) kérni a haladóktól, mint amilyen a Szabadkai Rádió megkímélése.
Fél évvel a privatizáció előtt a rádió magyar nyelvű szerkesztőségének élére ismét Németh Ernőt nevezték ki. Nyilván nem véletlen, hogy a VMSZ mostanában "nyerte meg magának" (hadd ne használjak egy másik kifejezést) a hosszú évekig semlegességre törekvő Némethet. Ezzel elhárította azt a veszélyt, hogy a rádió magyar nyelvű szerkesztősége a "már nincs mit veszítenünk" alapon feltárja a "pikáns" VMSZ-es ügyek hátterét.
A Szabadkai Rádió potenciális vevője a szélsőséges soviniszta, magyargyűlölő Harmadik Szerbia párt egyik kádere, de az sem lenne meglepő, ha a végén valamelyik dúsgazdag VMSZ-es vagy a VMSZ-hez közelálló vállalkozó kaparintaná meg a szóban forgó médiumot.
A délvidéki magyarok szempontjából ez sajnos szinte mindegy.
K. P.   
Közzétette: Szerkesztő 2. 2014. november 29. szombat, 12:00

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése