Oldalak

2014. december 3., szerda

Azonnali lemondásra szólította fel a topolyai botrányban érintett tisztségviselőket a VMSZ


A párt elnökségének döntéséről keddi sajtótájékoztatóján számolt be Pásztor István

Azonnali lemondásra szólította fel a topolyai botrányban érintett tisztségviselőket a VMSZ
Az elmúlt hetekben joggal borzolta nemcsak a topolyai, hanem az egész vajdasági magyar közvéleményt az, ami Topolyán történt – mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke reagálva a községi elnök és a község tisztségviselőinek utalt nagyösszegű prémiumok keltette felháborodásra.
„Az a fajta javadalmazás, és párhuzamosan az elmaradó teljesítmény, a problémákkal kapcsolatos hónapokra, évekre visszamenő helyben toporgás másfajta reakciót nem válthatott ki, minthogy egy ilyen drasztikusnak nevezhető lépéshez folyamodjunk. Azt indítványoztam – és ezt elfogadta az elnökség –, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség színeiben a topolyai városi vezetésben szerepet vállaló, szerepet betöltő emberek nyújtsák be a lemondásukat, ezzel teremtsük meg a lehetőséget, hogy megújuljon a város vezetése” – jelentette be Pásztor István. „A VMSZ van annyira erős párt, hogy a város vezetésére olyan embereket tudjon delegálni, akik szakítanak az eddigi gyakorlattal, megpróbálnak eleget tenni a polgárok elvárásának” – tette hozzá.
A döntéssel a VMSZ jelezni kívánja, hogy az az értékrend, ami ezekből a topolyai döntésekből kiolvasható, összeegyeztethetetlen azzal, amit a párt képvisel. Vajdaság egyéb településein is vizsgálódott a párt, Pásztor szerint a topolyai eset egyedülálló. „Egyetlenegy általunk vezetett önkormányzatban sincs még hasonló szabályozás sem, mint itt” – mondta Pásztor.
Politikai, erkölcsi és emberi vétségnek nevezte a pártelnök, hogy úgy fizessenek ki tisztségviselők önmaguknak stimulációt, hogy igazából arra nem is biztos, hogy rászolgáltak, valamint, hogy ez a stimuláció összegében meghaladja az illető község átlagfizetését, vagy kétszerese-háromszorosa azoknak a bevételeknek, amelyekből a családok egy hónapon át élnek – mutatott rá Pásztor. „Ezzel sem én, sem a Vajdasági Magyar Szövetség még csak érintőleges viszonyban sem kíván lenni” – nyilatkozta a VMSZ elnöke. Megengedhetetlen, hogy ilyesmi folyjon a VMSZ vezetőinek tudta nélkül – tette hozzá a pártelnök.
Arra a kérdésre, hogy milyen következményekkel számolhatnak még a topolyai VMSZ ügyben érintett tagjai, Pásztor úgy reagált, hogy „itt sincsenek kollektív felelősségek és bűnök”. Ebből az esetből le kell vonni a tanulságot, vannak az ügyben olyan emberek is, akik kevésbé vétkesen vagy vétlenek mindebben, ennek kivizsgálásával az elkövetkező napokban foglalkozik a párt. Most az a fontos, hogy a szervezeten, a szervezet vezetőségén belül megkezdődjön a letisztulás, másrészt, hogy az önkormányzat mielőbb újra működőképes állapotba tudjon jutni – mondta Pásztor István.
Basity Gréta

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/18010/Azonnali-lemondasra-szolitotta-fel-a-topolyai-botranyban-erintett-tisztsegviseloket-a-VMSZ.html, 2014. december 2. [14:09]




TENNI KELL!
Eljött mostmár a felnőttévállás ideje! Bárhogy is szeretnének örök kiskorúságban tartani bennünket a politikai "vezetők", ennek mostmár véget kell vetni! Én nem tudom hol a határ, de valamit ez az egész már átlépett! Már az is önmagában véve lesujtó volt, hogy megjelent egy cikk (hozzá tenném egy olyan ember tollából, aki legalább olyan gazember, mint akikről írt) ahol lefesti, hogyis lopják gyakorlatolag szét az emberek pénzét a városban. És a reakció? Megosztják vagy százan, dünnyög mindenki egy kicsit és kész. Mert ennél sokkal több nem történt... De nem, mert jön a hős felmentő VEZÉR és felszólítja a város VMSZ-es (!) vezetőit, hogy mondjanak le (mellesleg említeném, hogy nagyon nem csak VMSZ-es képviselők voltak megemlítve a cikkben). Lecserélik a községi hatalmat, méghozzá olyan indoklással, hogy az valami gyomorforgató! Ne értsen fére senki, nem védem a község vezetőit, mert ilyen gyenge vezetése SOHA nem volt ennek a városnak, meg ez az égész egy vicc, amit ők "vezetésnek" neveznek, de azért ilyen szavakat, kifogásokat használni, a lemondásra való FELSZÓLÍTÁSkor... ENNYIRE GYEREKNEK NÉZNEK MINDENKIT?
Először is. Egy normális párton belül ezt szépen egy elnökségi ülésen megbeszélik, hogy ez a média "botrány" miatt egy két embernek mennie kell, mert háborognak az emberek. Megbeszélik ki megy ki helyett és ennyi volt. NEM. Itt kiáll a FŐNÖK elkezdi ecsetelni, hogy azt ők nem is tudták itt mik vannak kifizetve (mi meg ugye hülyék vagyunk, meg visszamaradottak) és ezt tűrhetetlennek tartják! De miért is a nagy nyilvánosság előtt zajlott ez le?! Persze hogy azért, most a nagy VEZETŐ tűnjön messiásnak, meg hogy a másik községekben szépen behúzza mindenki a fülét farkát, mert a főnök szava szent!
Másod sorban. Azzal jönnek, hogy ez a jövedelmezési rendszer amit itt alkalmaznak, az nem összeegyeztethető a VMSZ politikájával. Nem összeegyeztethető, hogy valaki a vezetésből több mint kétszer annyit kapjon mint egy nyugdíj, meg ilyenek... NEM ÖSSZEEGYEZTETHETŐ EZ A VMSZ POLITIKÁJÁVAL??? MIIII???? Azt akarja mondani hogy a VMSZ képviselői sehol se keresnek 30-40 ezer dinárnál többet?? A VMSZ-nél az hogy egyeztethető, hogy valaki kommunális vállalat igazgatója legyen, meg helyi közösség elnök, meg képviselő, meg bizottsági tag, meg tanácsadó, meg minden amit el lehet képzelni együt?? Azt akkor hogy? Mégis ennyire gyereknek néznek bennünket?! EZ VICC!
A harmadik dolog! Egy komplett vezetést NEM lehet leválltani, csak új választásokkal! A községi választópolgárok erre az emberekre szavaztak, ha ez nem bizonyult jónak és nem működőképes, akkor újat kell választani és nem visszaélni a megszerzett helyekkel! Takarodnia kell MINDENKINEK!
EMBEREK! Ennek vége kell legyen! Alig maradtunk itt. Egyeszerűen el fogunk fogyni! Ránk nőttek ezek! Tenni KELL!
ÉS TENNI IS FOGUNK!!!
MEG KELL MOZDULNI! EBBŐL ITT ÉS MOST ELÉG!

Sörfőző Andor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése