Oldalak

2014. december 1., hétfő

December 1.



Elza napja.
Német eredetű név, az Erzsébet rövidülése.
1988 – AIDS elleni világnap
1743 – Megszületett Martin Heinrich Klaproth német vegyész, aki 1789-ben felfedezte az uránium nevű elemet.
1800 – Kápolnásnyéken megszületett Vörösmarty Mihály költő és drámaíró, akinek fő művei a „Szózat” című hazafias költemény, a „Zalán futása” című eposz, a „Csongor és Tünde” mesedráma, valamint a „Vén cigány”, amely öregkori remekműve volt.
1844 – Megszületett Alexandra dán hercegnő, Nagy-Britannia és Írország királynéja, VII. Edward király felesége, V. György király anyja.
1918 – Párizsban Sándor régensherceg, a szerb király fia, proklamálta a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (SHS állam, 1929-től Jugoszlávia) megalakulását.
1935 – New Yorkban (Brooklynban) megszületett Woody Allen (eredeti nevén: Allen Stewart Konigsberg) amerikai filmrendező, színész és író.
1945 – A Nemzetközi Nőkongresszuson Párizsban megalakult a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség.
1946 – Megkezdődött az államosítás, melynek keretében a kormány stabilizációs programjának részeként állami kezelésbe kerültek a legfontosabb vállalkozások.
1948 – Alfred Mosher Butts bejegyeztette szabadalmát a Scrabble (Betűtorony) nevű játékra.
1959 – Washingtonban az Amerikai Egyesült Államok kezdeményezésére tizenkét állam aláírta az Antarktisz-egyezményt, amelynek célja a tudományos kutatások előmozdítása, valamint a Déli-sarkvidék békés hasznosítása volt.

25 éve történt a magyarországi rendszerváltozás, 1989. december 1-7. – KRONOLÓGIA
Magyarországi változások:
1989. december 1. - A Minisztertanács elfogadta a Magyar Néphadsereg új védelmi doktrínáját, melynek értelmében 1991 végéig a már korábban elhatározott 9 százalékon túl további 20-25 százalékos haderőcsökkentést hajtanak végre. A tervek szerint 1991-től a sorkatonai szolgálat időtartama 18 hónapról 12-re csökken.
1989. december 1. - A Belügyminisztérium a terjengő híreket cáfolva közölte: nem szűnik meg a hatósági erkölcsi bizonyítvány, de ezentúl csak akkor kell beszerezni, ha egy adott munkakört büntetett előéletű személy nem tölthet be.
1989. december 1. - A Fővárosi Bíróság megkezdte a "pócspetri rendőrgyilkosság" perújítási tárgyalását. (A Szabolcs-Szatmár megyei község iskolák államosítása ellen tiltakozó plébánosát 1948-ban koncepciós per ítélete alapján végezték ki, hogy megfélemlítsék az egyházakat.)
1989. december 1. - A Minisztertanács ülésén úgy döntöttek, hogy Budapest VIII. kerületében, a Munkásőrség korábbi parancsnoki épületében hajléktalanokat helyeznek el.
1989. december 1. - Elbúcsúzott Párizstól az 1962 óta a francia fővárosban működő avantgárd irodalmi folyóirat, a Magyar Műhely, a lap ezentúl Magyarországon jelenik meg.
1989. december 2. - A kormány úgy döntött, hogy a Társadalomtudományi Intézet a Magyar Tudományos Akadémia felügyelete alá került, a Politikai Főiskolát a művelődési tárcának adják át.
1989. december 2-3. - Megalakult a Független Rendőrszakszervezet, a belügyi dolgozók érdekvédelmi, érdekképviseleti szerve.
1989. december 3. - Németh Miklós kormányfő és Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke Moszkvába, a Varsói Szerződés tagállamai állami és pártvezetőinek tanácskozására utazott, ahol Mihail Gorbacsov szovjet vezető tájékoztatást adott a máltai szovjet-amerikai csúcstalálkozóról.
December 4. – A Pénzügyminisztérium közölte: a belső tartalékok olyan minimálisak, hogy ha a parlament nem szavazza meg a költségvetési tervezetet, fizetésképtelenné válhat az ország. A konvertibilis fizetési mérleg nem javult, az eladósodás folytatódott, a költségvetési hiány a tervezett 21 milliárd helyett 49 milliárd forint lesz az év végére.
1989. december 4. - Elkészült a verseny- és ártörvény tervezete, amelynek értelmében a Kartell Hivatallá alakuló Árhivatal csak akkor avatkozik be, ha monopolhelyzettel való visszaéléssel vagy versenykorlátozással találkozik.
1989. december 4. - A mobiltelefon-rendszer magyarországi bevezetésével foglalkozó közös vállalat alapításáról írt alá egyezményt a Magyar Posta és az amerikai US West International.
1989. december 5. - A forintot 10 százalékkal leértékelték a konvertibilis valutákhoz viszonyítva, a lépést az ország konvertibilis fizetési mérlegének romlásával és az eladósodási tendenciák folytatódásával indokolták. Másfél év alatt ez volt a negyedik leértékelés, a forint értéke 1988 júliusa óta 27 százalékkal csökkent.
1989. december 5. - Megkezdte működését Budapesten a Ganz-Hunslet Rt., az egymilliárd forint alaptőkéjű magyar-brit vegyes vállalat a Ganz Vasúti Járműgyártó Rt. eszközeit és teljes üzleti tevékenységét vette át.
1989. december 5. - Az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark fejlesztésével foglalkozó országos emlékbizottság úgy döntött, hogy Feszty Árpád 1894-ben készített, A magyarok bejövetelét ábrázoló körképét Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékparkban helyezzék el. A körkép helyreállításával lengyel restaurátorokat bíztak meg.
1989. december 5. - A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége úgy határozott, hogy részvénytársasággá alakítják át az Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalatot.
1989. december 6. - Az Európai Közösségek Bizottsága javaslatot dolgozott ki egy Magyarországnak szóló 1 milliárd ECU-s, ötéves futamidejű kölcsönről, amelyet a legkedvezőbb piaci feltételek mellett nyújtanak, ha a magyar kormány megállapodik a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
1989. december 6. - A kormány úgy döntött, hogy december 11-étől vámbiztosítékot kell fizetniük azoknak a külföldi turistáknak, akik vámköteles vagy kereskedelmi mennyiségű árut hoznak be az országba. Egy másik rendeletében a kormány meggyorsította a csődbe jutott vállalatok felszámolását, mert a mintegy félszáz fizetésképtelen cég 100 milliárd forintos tartozása megbénítja a pénzügyi életet.
1989. december 7. - A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Miskolcon rendezett aktívaülésén Grósz Károly, az MSZMP XIV. kongresszusát előkészítő bizottság vezetője beszédében politikai hibának minősítette a Munkásőrség felszámolását, és javasolta: Borsod megyében szervezzék meg az MSZMP rendezőgárdáját.
1989. december 7. - A Belügyminisztériumban bejelentették, hogy 1988 óta összesen 30 930 román állampolgárságú személy érkezett Magyarországra letelepedési vagy továbbutazási szándékkal. Közülük 2709-en távoztak harmadik országba, 540-en visszatértek Romániába. A magyar hatóságok 2671 személyt nem fogadtak be.
1989. december 7. - A kormány gazdasági kollégiumának állásfoglalása szerint a vállalatok egyre szélesedő köre nem képes eleget tenni fizetési kötelezettségeinek.

Kelet-európai változások - válogatás a legfontosabb külföldi eseményekből:
1989. december 1. CSEHSZLOVÁKIA: Prágában bejelentették, hogy állami felügyelet alá helyezik a népi milíciát, a csehszlovákiai munkásőrséget.
1989. december 1. JUGOSZLÁVIA: Szerbia a koszovói válság értékelésében a két tagköztársaság között kiéleződő nézetkülönbségek miatt megszakította kapcsolatait Szlovéniával.
1989. december 1. LENGYELORSZÁG: A vágtató infláció miatt forgalomba kerültek az 50 ezer és 200 ezer zloty címletű bankjegyek.
1989. december 1. NDK: A berlini parlament egyhangúan eltörölte az alkotmány első cikkelyének azt a passzusát, amely a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP), illetve a munkásosztály vezető szerepéről szólt.
1989. december 1. SZOVJETUNIÓ: Miután a szovjet Legfelsőbb Tanács visszaállította az azeri ellenőrzést az örmények lakta Karabahi Autonóm Köztársaság fölött, az örmény Legfelsőbb Tanács és a Karabahi Nemzeti Tanács együttes ülése "egyesítette" Örményországot és a Karabah-hegyvidéket.
1989. december 2-3. SZOVJETUNIÓ: George Bush amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet vezető Málta mellett, egy szovjet és egy amerikai hajón megrendezett nem hivatalos csúcstalálkozóján abban állapodott meg, hogy felgyorsítják a fegyverzetkorlátozási megbeszéléseket. Egyetértettek abban is, hogy orvosolni kell a hidegháborús időszakra jellemző feszültségeket. A világsajtó a "jaltai világrend" lezárásaként értékelte a tárgyalásokat.
1989. december 3. BULGÁRIA: Szófiában megalakult a Független Demokrata Párt, újjáalakult a Demokrata Párt és a Radikális Demokrata Párt.
1989. december 3. CSEHSZLOVÁKIA: Ladislav Adamec vezetésével új szövetségi kormány alakult, amelybe öt nem kommunista tag is bekerült. Adamec 7-én lemondott tisztségéről, mert nem sikerült kompromisszumra jutnia a fő politikai erőkkel.
1989. december 3. NDK: Rendkívüli ülésén testületileg lemondott az NSZEP 160 tagú Központi Bizottsága és a Politikai Bizottság is. A tanácskozáson több korábbi vezetőt kizártak a pártból, közük volt Erich Honecker, Willi Stoph, Horst Sindermann is. Nyilvánosságra került, hogy az elmúlt napokban hatalommal való visszaélés miatt előzetes letartóztatásba került Günter Mittag és Harry Tisch, az NSZEP KB Politikai Bizottságának korábbi tagjai.
1989. december 3. SZOVJETUNIÓ: Fél évszázados kényszerű szünet után újjáalakult az 1904-ben alapított Lett Szociáldemokrata Párt.
1989. december 4. SZOVJETUNIÓ: A Varsói Szerződés tagállamainak moszkvai csúcstalálkozóján Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK és a Szovjetunió vezetői közös nyilatkozatban ítélték el a Varsói Szerződés 1968-as csehszlovákiai intervencióját, amelyet a szuverén Csehszlovákia belügyeibe való beavatkozásnak minősítettek. A találkozón Mihail Gorbacsov szovjet vezető tájékoztatást adott a máltai szovjet-amerikai csúcstalálkozóról.
1989. december 5. JUGOSZLÁVIA: Újraválasztották tisztségében Slobodan Milosevicet, a Szerb Köztársaság elnökét.
1989. december 5. LENGYELORSZÁG: A lengyel külügyminisztérium sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy december 11-től a magyar határon belépő turistáknak kauciót kell fizetniük a kereskedelmi mennyiségűnek tekinthető áruk után. (Mindeközben Lengyelország és az NDK között már szabályos "bevásárlóháború" folyt, Berlin a lengyel bevásárló-turisták rohama miatt korlátozta a külföldiek vásárlási lehetőségét.)
1989. december 5. NDK: Az államügyészség házi őrizet alá helyezte az NSZEP több egykori vezetőjét, köztük Erich Honecker volt főtitkárt. Megkezdték a keletnémet munkásőrség fegyvereinek begyűjtését, lemondott a nemzetbiztonsági hivatal (Stasi), a rettegett titkosrendőrség teljes vezetése. Lipcsében mintegy 200 ezren követelték a német újraegyesítést, a bűnösök felelősségre vonását.
1989. december 6. NDK: Pártfőtitkári megbízatásának elvesztése után lemondott az államtanács elnökségéről is Egon Krenz. Ügyvezető államfővé Manfred Gerlachot, a Liberális-Demokrata Párt elnökét választották meg.
1989. december 7. BULGÁRIA: Szófiában megalakult a Demokratikus Erők Szövetsége, az ellenzéki csoportok és pártok egységszervezete. A Koordinációs Tanács élére Zselju Zselev filozófusprofesszort választották.
1989. december 7. CSEHSZLOVÁKIA: Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) Központi Bizottságának elnöksége kizárta a pártból Milos Jakes volt főtitkárt és Miroslav Stepant, a prágai városi pártbizottság volt első titkárát "a társadalmi feszültség, és különösen a november 17-i események megoldásakor elkövetett durva politikai hibák" miatt. Ugyanezen a napon a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága leváltotta Ignác Janák első titkárt, aki elismerte személyes felelősségét.
1989. december 7. JUGOSZLÁVIA: Zágrábban újjáalakult az 1904-ben létrehozott Horvátországi Parasztpárt és létrejött a Horvát Szociáldemokrata Szövetség. Szlovéniában a Szlovén Demokrata Szövetség, a szlovén kereszténydemokrata és a szociáldemokrata párt létrehozta a Szlovén Demokratikus Ellenzéket (DEMOS), melynek elnökévé Joze Pucnikot választották meg.
1989. december 7. NDK: Kerekasztal-tárgyalások kezdődtek a kormányban részt vevő koalíciós pártok és az ellenzék képviselői között a súlyos társadalmi-gazdasági válságból kivezető útról.
1989. december 7. SZOVJETUNIÓ: Tizenöt évvel megírása után a Szovjetunióban is megjelent Alekszandr Szolzsenyicin Gulag-szigetcsoport című könyve.
1989. december 7. SZOVJETUNIÓ: A szovjet köztársaságok közül elsőként a Litván Legfelsőbb Tanács törölte a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) vezető szerepéről szóló cikket a köztársaság alkotmányából.


MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése