Oldalak

2014. december 15., hétfő

Egy év alatt tízezer fiatal diplomás hagyta el Szabadkát és a Tisza mentét

Egy év alatt tízezer fiatal diplomás hagyta el Szabadkát és a Tisza mentét
Szabadkai belvárosi részlet
Egy év leforgása alatt mintegy 10 ezer, különböző szakképesítéssel rendelkező személy hagyta el Szabadkát, Észak-Bácskát és a Tisza mente térségét, írja a Blic belgrádi napilap helyi forrásokra hivatkozva.
„Az egyik vállalat munkavezetője előbb Németországban dolgozott az építőiparban, néhány hónap után pedig egy svájci állást ajánlottak fel neki havi 3500 euróért. De nemcsak az építészeket keresik. Itt nagyon kevés a befektetés és a munkalehetőség, ugyanakkor a régióban sok embernek van kettős állampolgársága, ami megkönnyíti a kivándorlást” – mondta el Slobodan Vojinović, a regionális gazdasági kamara elnöke.
Az iskolák időközben arról számolnak be, hogy a kivándorlás miatt tömegesen iratják ki a diákokat az iskolákból, s a tanárok közül is sokan felmondanak. A szabadkai Majsai úti Általános Iskolából a lap forrás szerint idén négy tanár és közel egy osztálynyi tanuló távozott.
„Másodiktól nyolcadik osztályig szinte 20 tanulóval csökkent az iratkozók száma, mert elköltöztek Németországba, Magyarországra, Ausztriába, sőt Nigériába. Külföldön talált munkát néhány tanárunk is. Korábban is költöztek el emberek, de nem ekkora számban, jelenleg ez minden terülten észlelhető” – mondta el Tóth Szilvia iskolaigazgató.
Szabadkáról nem csak a fiatalok, hanem az idősebb polgárok is távoznak, közülük egyesek akár a reális ár 60 százalékáért is készek megválni ingatlanjuktól, mert nincs indulótőkéjük a külföldi élethez. Az ingatlanügynökségekkel pedig már több éve külföldön élő polgárok is felveszik a kapcsolatot, mert el szeretnék adni a szabadkai házukat vagy lakásukat, mivel úgy határoztak, már nem térnek ide vissza. Az ingatlanügynökök elmondása szerint a kivándorlók abba is beleegyeznek, hogy akár 350 eurós négyzetméterenkénti áron értékesítsék a lakóingatlanukat, holott a reális ár 600-700 euró körül alakul.
„A fizikai munkások a bécsi építkezéséken körülbelül 1200 eurót keresnek havonta. Nem vagyok építész, de kész vagyok bármilyen munkát elvégezni, amely megélhetést biztosít. Szabadkán egy magánvállalkozónál dolgozok havi 30 ezer dinárért, a feleségem munkanélküli és első gyerekünket várjuk. Mindenünket eladjuk és hamarosan elköltözünk. A testvérem és több barátunk is elment már, a mindennapos egzisztenciális problémák pedig azt mutatják, hogy itt nincs jövő” – mondta el a Blicnek a Szabadka környékén élő Molnár F. Ferenc.
„Nincsenek pontos adatok a kivándorolt polgárok számáról, de becslések szerint hetente mintegy húszan távoznak. A fiatal tanárok meg mérnökök leginkább Ausztriába mennek, ahol fizikai munkát végeznek több mint ezer euróért havonta, itt ugyanis munkanélküliek lennének vagy nagyon keveset kapnának a munkájukért. Szabadkának hamarosan komoly problémái lesznek, mert ha mindez így folytatódik, nem lesz fiatal munkaerő” – figyelmeztet Milan Popović, a független szakszervezetek szövetségének elnöke.

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/18056/Egy-ev-alatt-tizezer-fiatal-diplomas-hagyta-el-Szabadkat-es-a-Tisza-mentet.html 2014. december 14. [16:27]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése