Oldalak

2015. január 8., csütörtök

Egymilliárd euró értékű vagyont származtattak vissza

Még mindig nehézkes a termőföldek visszaadása

Strahinja Sekulić, a Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség igazgatójának kijelentése szerint eddig megközelítőleg egymilliárd eurónak megfelelő értékű egyházi és magánvagyont szolgáltatott vissza az állam egykori tulajdonosainak, illetve az örökösöknek. A visszaszármaztatott javak többnyire az egyházak tulajdonába szálltak vissza.
Az ügynökség döntése értelmében több mint 200 000 négyzetméternyi értékes üzlethelyiségeket, mintegy egymillió négyzetméternyi építési telket, és csupán alig 4000 hektár erdő és szántőföld került vissza a tulajdonosokhoz vagy az örökösökhöz.
Az igazgató elmondta, hogy 2200 négyzetméternyi mezőgazdasági földterületet sikerült visszaadni az egykori tulajdonosoknak. Ez nem kevés, de korántsem elegendő. Sekulić kifejtette, hogy a termőföldek visszaszármaztatása nehézkesen halad, mivel általában panaszt emelnek a döntés ellen. Más ingatlanok esetében ez nem jellemző.
Az igazgató szerint, a mezőgazdasági földeket nem számítva, a vagyon visszaszármaztatása jól halad, és következő másfél–két évben be is fejeződik. Ha sikerülne kieszközölni bizonyos módosításokat a mezőgazdasági földtörvényben, akkor ezen a téren is eredményesebb lehetne a vagyon-visszaszármaztatás – szögezte le Sekulić. Ha nem változtatnak a törvényen, akkor lehetetlen megjósolni, hogy mikor fejeződik be a földek visszaszolgáltatása, mert nem lehet tudni, hogy az érintett állami szervek hogyan reagálnak a benyújtott kérelmekre és a meghozott végzésekre – mondta a Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség igazgatója. (Beta)
Magyar Szó, 2015. január 8.,6. o., vagy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése