Oldalak

2015. január 20., kedd

Minek miniszterek ha vannak államtitkárok? Janus egyik arca, mert mangalicában él a nemzet!

Janus hónapjának  első napjai csak úgy zengtek a múltévi visszatekintésektől, illetve az idei évre szőtt tervek zajától. A népi mondás szerint ember tervez, Isten végez. Ezért írásomban  nem a terveket tekintem át, hanem a múltat. Annál is  inkább a múltat, mert az már megtörtént, elvégeztetett. Lassan egy éve, hogy azt mondták a vajdasági/délvidéki magyarságnak elemi érdeke a kormányzati szerepvállalás. Felejtsék el a múltat, meg a szendvicseket, Arkan és Milosevic embereit. Mert azok időközben megváltoztak. Igaz, Szrebrenicát még vitatják, meg a boszniai Szerb Köztársaságot is Szerbiához  csatolnák, meg továbbra is Oroszország felé kacsingatnak, míg az EU-ra esküdöznek. De hát ezek csak jelentéktelen részletek. Nekünk meg ott kell lennünk Belgrádban,  tűzközelben. Ahol a döntéseket hozzák. Csak így tudjuk érvényesíteni jogainkat. Miniszterek nem kellenek, elegendőek az államtitkárok. Azok is csak a kimondottan kisebbségi gondokkal foglalkozó minisztériumokban, mint a turisztikai, mezőgazdasági, építészeti, egészségügyi, szociális és munkaügyi minisztérium. Milyen oktatás, kisebbségi igazgatóság (valamikori kisebbségügyi minisztérium), belügy, önkormányzati minisztérium meg ehhez hasonló sóhivatalok! Ezek nem érdekesek számunkra. Mert megmaradásunk záloga a jól megfogalmazott prioritások. Hiszen a falusi turizmus fejlesztése nagyobb súllyal bír mint az anyanyelvű oktatás biztosítása. Hagyományos disznóvágás, magyaros kolbász, pálinka meg a délvidéki vágta. Mangalicában él a nemzet! Meg hát most még vagyunk e vidéken, hadd lássák azok a fránya turisták hogyan is élnek az utolsó mohikánok. Nyújtsuk be nekik a cirill betűs csekket. Utánunk úgyis vízözön. Szerencsénkre, sikerült kieszközölni a koalíciós szerződés nyilvánossá tételét. Legalábbis a nem titkosított  részét (azt nem kell mindenkinek tudni, hogy kiegyeztek Vajdaság körül). Nézzük  meg, milyen sikertörténeteket köszönhetünk e kiemelten fontos dokumentumnak:
Ø  A bérek és nyugdíjak csökkentése, életszínvonalunk rohamos zuhanása, a kivándorlás gerjesztése
Ø  A közszférában dolgozók (tanárok, egészségügyi munkások, közigazgatási dolgozók) bérének csökkentése és közelgő elbocsájtásuk előkészítése
Ø  A munkások gátlástalan kizsákmányolását  és elbocsájtását biztosító munkaügyi törvény megszavazása
Ø  A nyugdíjaztatási  korhatár további növelése
Ø  Az egészségügy, oktatás  hanyatlása
Ø  A mezőgazdasági támogatások csökkentése
Ø   A vajdasági autonómia további szűkítése (az új statútum elfogadásával)
Ø  A vajdasági termőföldek  arab és más külföldi állampolgároknak való kiszolgáltatása
Ø  Az ország további eladósítása külföldi kölcsönök felvételével (dédunokáink is fizetni fogják)
Ø  A kollektív bűnösség méltánytalan kezelése - Csúrog, Zsablya, Mozsor magyarjai továbbra is csak egyéni kérelemre indíthatják el a rehabilitációs folyamatot, de anyagi kárpótlást már nem kérhetnek a határidő lejárta miatt,  a szerb államfő a mai napig nem kért bocsánatot az 1944/45-ben történt délvidéki vérengzésekért
Ø  Megszavazták a köztársasági költségvetést a Vajdaságnak járó 7% nélkül
Ø  A magyar  autonómia ügyet nem képviseltek a szerbiai szkupstinában

A lista igazán fajsúlyos és sokatmondó. Nem is értem a lakájmédia miért nem akar vele foglalkozni?  Mert kell ennél jobb? Kell ennél több?

CSONKA Áron  

http://csonkaaron.blogspot.com/2015/01/minek-miniszterek-ha-vannak.html, 2015. január 20. [12:23]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése