Oldalak

2015. február 28., szombat

A szerb bürokrácia markában

iroda-burokracia 











Egyik olvasónk hívta fel figyelmünket ismerőse kétségbeesésére, illetve panaszára, melyet a legnagyobb közösségi oldalon közölt.
Az eset Ada községben történt meg, Adán és Moholon egyaránt. A történet csöppet kacifántos, de jól példázza a szerbiai bürokrácia mértékét, illetve a magyar nyelvhasználat nehézségeit. Lássuk az esetet:
„Még szerencse, hogy ebben az országban a bürokráciának még csak „nyoma sincs”, valamint, hogy a hivatalokban csak olyan személyek dolgoznak, akik a hivatásuk magaslatán már-már át is estek, és nem csak a fenekük odatartásával, esetleg egyéb szervük ritmikus csücsörítésével jutottak az adott pozícióba.
Ugyanígy áldom a technika minden modern vívmányát is, mert nélkülük a fene tudja, meddig kellett volna szaladgálnunk két falu között egyik hivatalból a másikba. Így csak délelőtt kilenc órától délután fél kettőig kellett ingázni egyik helyről a másikra, ott újból sort kivárni, hogy megtudjuk: azért nem tudják a párom személyazonossági igazolványát meghosszabbítani, mert Szerbiában a Kelemen név „nem eléggé magyaros” és kérvényezni kell annak magyarosítását... Öt éve nem volt vele bajuk.
Azon gondolkodom, ha a feleségem magyarosított Kelemen lesz, én meg nem, akkor vegyes házasságban élek majd?
Következzék a feleségem, Sylvia Kelemen véleménye az esetről:
Hát, ez az egész ügy nekem is érthetetlen, de nem csak nekem. Az anyakönyvezető nő is értetlenül nézett rám, mikor a rendőrségen közölték velem, hogy az anyakönyvi kivonatom nem jó. Megjegyzem, nem most születtem, nem első személyi igazolványt szeretnék csináltatni, érvényes útlevelem van. Az a gond ugyebár, hogy Sylvia a nevem... Ezzel kezdődött minden. Sylvia, szép kocka betűkkel ugyebár nem az... Na, akkor megoldották úgy, hogy Sylvia is be lett írva és „kockázva” is lett.
Itt jött a gond, hogy ezt így nem lehet, hogy csak a keresztnév legyen így írva. Kell a Kelemen is... Az anyakönyvezető ezt nem írhatja be engedély nélkül. Akkor kértem kétnyelvű anyakönyvit, de azt nem lehet, mivel nem egyezik az állampolgársági kivonattal, amit ugye nem adhat ki két nyelven. Menjek a Községházára és magyarosítsam a nevemet, ez volt a megoldás.
Na, itt megint jött egy gond. Ha megteszem, minden okmányomat, gyerekekét, ami csak létezik, át kell íratnom. Erre nekem se időm, se pénzem, se kedvem, se idegem, hogy hónapokig szaladgáljak. Ha 47 évig jó volt a nevem, most sem akarom megváltoztatni. Visszamentem a rendőrségre, hogy magyarázzák el, mi a nem jó. Annyit mondtak, hogy a Kelemen nevet is akkor már latin betűkkel írjuk oda, ha a Sylvia ott van úgy.
Na, hogy ezt megtehessék, így kell „magyarosítanom” a Kelemen nevet. De mivel a személyim lejárt, kellett az útlevél, ami szerencsémre még érvényes. Most várom, hogy megkapom-e egyáltalán. Én már nem tudok mit csinálni, ha ők sem tudják, mit kellene.”
Közzétette: Terhes Tamás 2015. február 27. [17:51]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése