Oldalak

2015. február 8., vasárnap

Jogerőssé vált az ítélet: A bíróság megsemmisítette Takács Márta kinevezését


A fellebbviteli bíróság elvette a fellebbezéseket

Jogerőssé vált az ítélet: A bíróság megsemmisítette Takács Márta kinevezését
Takács Márta
A tartományi kormány törvényellenesen nevezte ki Takács Mártát a Vojvodinašume (Vajdaság Erdői) közvállalat élére. A kinevezésről szóló, 2013. december 11-én meghozott döntést az újvidéki felsőbb bíróság tavaly július 3-án hozott döntésével megsemmisítette, a tartományi kormány és Takács Márta azonban fellebbezett. A fellebbviteli bíróság idén január 23-án elvetette a fellebbezéseket és helyben hagyta az újvidéki felsőbb bíróság döntését. Ezzel az ítélet jogerőssé vált, a tartományi kormány pedig köteles tiszteletben tartani, írja a Dnevnik újvidéki napilap.
Emlékeztetőül: a bírósági döntés szerint Takács Márta nem nyújtotta be a törvényes határidőn belül a teljes dokumentációt a tartományi mezőgazdasági, vízgazdálkodási és erdészeti titkárságnak a Vojvodinašume vállalat igazgatói tisztségére kiírt pályázatára. Ez azt jelenti, hogy a szabadkai kereskedelmi bíróságnak a pályázó büntetlen előítéletéről szóló igazolása utólag lett a pályázati dokumentációhoz csatolva. Ezt bizonyítja az is, hogy az igazolást 2013. november 6-án adták ki, a pályázati dokumentáció leadásának határideje pedig már előtte, október 30-án lejárt. A közvállalatokról szóló törvény 29. cikkelye szerint a kinevezési bizottságnak el kell vetnie azokat a jelentkezéseket, amelyek nem időben érkeztek be, vagy nem érthetőek, vagy pedig nem lett hozzájuk csatolva minden szükséges igazolás, s ez megfellebbezhetetlen. A bíróság megállapította, hogy Takács Márta esetében a tartományi kormány kinevezési bizottsága nem így járt el, ezzel pedig megsértette a törvényes előírást.
A pancsovai Velibor Miletić, aki maga is a pályázók egyike volt, adta át a tartományi kormány elleni keresetet a bíróságon, jogellenes tevékenységek miatt. „Panaszt nyújtottam be a tartományi kormány Takács Márta kinevezésére vonatkozó döntése ellen, és tegnap megkaptam a fellebbviteli bíróság döntését, amely megerősíti, hogy kinevezése a Vojvodinašume közvállalat élére törvényellenes volt“ – mondta el Miletić a Dnevnik újvidéki napilapnak nyilatkozva.
„Számításaim szerint a fellebbviteli bíróság döntését követően kineveznek majd a Vojvodinašume élére. A bíróság ugyanis nem semmisítette meg a pályázatot, csak a Takács Márta kinevezésére vonatkozó döntést. A bírósági ítéletet most átadom a vajdasági képviselőház illetékes bizottságainak, ugyanis azok kötelessége ellenőrizni a tartományi kormány munkáját. Ha nem tartják tiszteletben az ítéletet, ami bűncselekménynek számít, ismét panaszt teszek” – szögezte le Velibor Miletić, majd hozzátette: arról szerzett tudomást, hogy a tartományi kormány „azt tervezi, hogy megsemmisíti a pályázatot”, írja az újvidéki napilap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése