Oldalak

2015. február 23., hétfő

Nyolcosztályos pártkatonákat és magyarul nem beszélő haladókat nevez ki az MNT a délvidéki iskolaszékekbe (+dokumentumok)

A szerbiai törvények lehetővé teszik, hogy a nemzeti tanácsok a kisebbségi nyelven tanító általános iskolákban véleményezzék az iskolaszékek tagjainak kinevezését. A tanári kar a szülői tanács és az alapító által javasolt kilenctagú testületeknek pedig komoly ráhatása van az igazgatók kinevezésére, valamint az oktatási intézmény mindennapi életében és irányításában is döntő szerepet töltenek be. Éppen ezért nem mindegy kik azok, akiket az MNT megfelelőnek ítél erre a pozícióra.

http://static.rtv.rs/slike/2013/07/02/nacionalni-savet-madjara-magyar-nemzeti-tanacs-logo-jpg_660x330.jpg
Egyre nyilvánvalóbbá válik azonban, hogy a Magyar Nemzeti Tanács és annak egyeduralmi irányítója - a VMSZ ezt a lehetőséget nem a szakmai szint vagy a nemzeti érdekek előmozdítására, hanem alantas pártpolitikai célokra használja fel.
Sajnos nincs ez másképpen a magyar szórványnak számító Nyugat-Bácskában sem, ahol az MNT-nek kiemelten kellene foglalkoznia a magyar érdekvédelemmel. Ehelyett - ahogy azt az alábbi dokumentumok is bizonyítják - alulképzett, nyolc osztályt is csak bukással kijáró VMSZ-es pártpolitikusokat jelölnek ki, vagy éppen olyan embereket, akiknek a legnagyobb eredményük, hogy a VMSZ tagjai. De olyan eset is akad, hogy az országos szintű politikai koalíciós partnereiket segítik ebbe a pozícióba.
Íme azon iskolaszéki jelöltek sora, akiket a Zombor községhez tartaozó Bácsgyulafalva, valamint Doroszló általános iskoláiba javasolt a Magyar Nemzeti Tanács.
doroszloi petofi iskolaszek
A doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskola iskolaszékébe javasolt tagok hivatalos dokumentumban nyíltan jelölik a pártkötődésüket, hogy mindenki értse, miért is kell igennel szavazni. A Szerb Haladó Párt jelöltjéről a bővebb önéletrajzából az is kiderül, hogy magyarul nem beszél, az MNT mégis alkalmasnak találta a posztra.
Hasonlóan arcpirító a bácsgyulafalvi Kiss Ferenc Általános Iskola jelöltjei közül két javasolt személy adatlapja is, amelyben közéleti tevékenységként a pártpolitikai kötődésüket jelölték meg. A bácsgyulafalvi iskola - ahol az MNT elnöke Hajnal Jenő is megtanulta nebulóként az ábécét és a szorzótáblát - most olyan iskolaszéki tagokat kap az MNT jóvoltából, akik maguk is csupán elemi iskolai képzésre tettek szert, egyikük pedig 9 év alatt teljesítette ezt az oktatási "akadályt", ugyanis alsóban megbukott. Most pedig komoly beleszólásuk lesz az iskola életébe, hála a nemzeti tanács VMSZ-es többségének.
bacsgyulafalva-iskola01
 
Nem csak felháborító, de még törvénytelen is!
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a nemzeti tanács rendes és bizottsági ülésén is felhívta a figyelmet a nyugat-bácskai esetekre. A párt alelnöke Horváth Ódry Márta egy szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: "Az egész folyamatnak akad még néhány érdekes jogi pikantériája is. Az MNT elé terjesztett végrehajtó bizottsági határozatjavaslatból kiderül, hogy az adott határozat az  MNT Ügyrendjének rendelkezése szerint csak azok után lép hatályba, miután megjelenik az MNT hivatalos honlapján. Ennek ellenére Zombor Város Képviselő-testülete 2015. 01. 30-iki ülésén az MNT-től kapott határozat alapján kinevezte az iskolaszék tagjait. A városi képviselő-testület ülése már délután két órakor véget ért, míg az MNT 4. rendes ülése aznap délután 3 órakor kezdődött, és a kinevezésről szóló határozatjavaslat délután 5 órakor került elfogadásra, az MNT Hivatalos honlapjára pedig csak 2015. február 3-án került fel, és másnap vált hatályossá."
Horváth Ódry feltette a kérdést: "Milyen üzenetet küld az MNT a pedagógus-társadalomnak, a felnövő generációknak, a magyar közösségnek?  Kizárólag a párttagság a lényeg? A tudás, a rátermettség, a szakértelem már teljesen felesleges kategóriák az MNT számára?
Felvetődik az a kérdés is, a délvidéki magyarok jelentős része által is bálványozott Fidesz-kormány miért tekint továbbra is úgy az MNT-re, mint a szerbiai magyarok autonómiájának a megvalósulására, amikor egyre inkább nyilvánvaló, hogy a VMSZ csupán a  pártpolitikai céljainak eszközeként használja az intézményt és az abba belepumpált magyar közpénzt. 
Közzétette: Szerkesztő 2015. február 22. vasárnap, 15:55

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése