Oldalak

2015. február 24., kedd

Leszünk-e birkanyáj?



A krónikusan vérszegény, már-már a végelgyengülés jeleit mutató vajdasági magyar nyilvánosságunk árnyékában az igény, a szükség életre hívott egy másik, egy párhuzamos, egy alternatív nyilvánosságot is Második nyilvánosság néven. A Facebookon kialakított virtuális felület az eddigi szigorú politikai pártbeszéd helyett demokratikus párbeszéd kialakításának a feltételét teremtette meg.
Már eddig is számos kitűnő szöveg jelent meg az oldalukon. Pénzben nem mérhető érték ez, óriási kincs, mert (ahogy Illyés fogalmazott): „Minden jó mű egy-egy szabadságharcos.” És mint ilyen, mind-mind az életveszélyesen szabadsághiányos állapotunkat gyógykezeli.

„Sokan szeretnénk egy széles társadalmi fórumot kibontakozni látni, mert arra már régóta sehol nem volt példa, hogy értelmes, szókimondó vita folyjon bármelyik, nyilvánosságot érintő ügyben. Örömmel vállaljuk magunkra egyik ilyen elképzelés megvalósítását”írta Bózsó István (alias Stephen Bozhen) néhány héttel ezelőtt. Így lett-e, mondja el ő maga.
 
– A semmiből föl bukkantál föl, nem is akármilyen mondanivalóval/kritikával. A színházügy az utolsó csepp volt a poharadban, vagy az eset csak ürügyül szolgált arra, hogy hogy elverhesd a port a vajdmagy politikacsinálókon?

– Mint minden magára valamit is adó forradalom, ez is a nők miatt tört ki. Akkori párom, aki a Népszínházban dolgozott (nem színészként), egy kis túlzással élve, fokozatos pszichikai leépülést kezdett mutatni Andrási Attila felbukkanása után. Rengeteget mesélt idegesen arról, miféle agyatlan, birka(!) húzásai vannak, mennyire egy szemellenzős ember, és hogyan vágja tönkre a társulat munkáját. Egy idő után már komolyan elkezdett foglalkoztatni, miként kerülhetett egy ennyire alkalmatlan ember ebbe a fontos pozícióba, és a szálak a 70 000-res „többség” pártjához, VMSZ-hez vezettek. Hova máshova. És persze a szürke eminenciáshoz, Lovas Ildikóhoz, aki minden információnk szerint a háttérből mozgatja az MNT-t (és szintúgy a médiát). A színházügy csak egy szikra volt. Jómagam is meglepődtem azon, mennyi ember gondolkodik hozzám hasonlóan a közéleti kérdésekről.
Egyik napról a másikra egy polarizált erőtérben találtam magam, ahol az észérvek mindenek felett állnak. Felettem is. Döbbenetes volt viszont azt látni, hogy a racionális érvekkel, a kemény kérdésekkel a párt mennyire nem tud mit kezdeni, mennyire le vannak épülve szellemileg, mennyire csak a hazugságok/ferdítések szintjén tudnak kommunikálni. Mit mondjak, megéreztük a vérszagot.


   Politikusi fül számára szokatlan az ilyesféle beszéd: „Önző, hatalomtól megrészegült, pszichés tüneteket mutató emberek szűk klikkje uralkodik most már lassan a gondolatainkon is! Ez az igazi diktatúra!” Talán ezek a kulcsmondataid. Tulajdonképpen mire számítottál, milyen visszhanggal, eredménnyel lettél volna elégedett?

  – Amit első körben el akartunk érni, az Andrási Attila leváltása volt, és ez sikerült is, még ha bukdácsolt is időnként a történet. Annyira kevés dolog van, ami legalább egy kicsit működik Vajdaságban. Egyik ilyen a színjátszás. Szándékosan nem színházat mondtam, mert intézményi szinten hatalmas problémák vannak. Ami a színpadon történt, az mégis képviselt eddig valamilyen szellemi minőséget. Ebbe az utolsó, a szabadelvű emberek számára kulturális mentsvárnak tekinthető térbe ilyen durván belerondítani, ahogy az előző MNT kulturális bizottsága tette, na, az a szellemi leépülés, a romlás, a rothadás kiterjedésének hangosan kongatott vészharangja volt.
Hogy mire számítottam? Erre a végső forgatókönyvre nem. Körülöttem izzott a levegő, nagyon benne volt egy hangos tüntetésnek a lehetősége, sok volt a visszajelzés, hogy jönnének az emberek, csak mondjuk meg, hová és mikor. Kezdtünk olyan kollektív tudatállapotba kerülni, mint 2000-ben az Otporban. 

Tökéletesen tisztában voltunk azzal, hogy igazunk van, a VMSZ meg teljesen zavarodottan viselkedett, sarokba szorult, a hazugságok gyártása is csúnyán, már a feltétlen hívők számára is szemmel láthatóan megbicsaklott, ezer sebből vérzett a hivatalos mese, muszáj volt valami racionálisat lépniük az ügyben.

  – Andrási Attila lekerült a porondról, de ez csak egy csepp a tengerben. A Második nyilvánosság frontembereként olyan voltál (a már jó ideje az igazak álmát alvók számára), mint egy hangos, csörömpölő vekker. De mi lesz most? Kinyomjuk az ébresztőórát és alszunk tovább?

  – A végkifejlet nagyon pozitív lett, és őszintén örültünk neki. Viszont elégedettek messze nem vagyunk, hiszen követeltük a médiától a korrekt tájékoztatást, és hogy Lovas Ildikó végre valljon színt az ügyben. Az első csak kis részben valósult meg, a második semennyire. Szóval még nem végeztünk. A Második Nyilvánosság nem véletlenül robbant ekkorát. Nem volt előzményünk. Egyszerűen beleüvöltöttük a virtuális térbe, hogy a király meztelen. Ettől el van szokva a politikum is, a nyájas olvasó is. Amikor időnként kemény, kritikus hangok jelentek meg bizonyos oldalakon, azokról a legtöbbször kiderült, hogy csak politikai hátszelű lejárató kampány részei. Nekünk nem volt célunk a lejáratás. A VMSZ amúgy is saját magát járatja le folyamatosan, nem szorul segítségre. Az embereket pedig mélyaltatásban tartja a média által. Az ébresztés elég jól sikerült bizonyos körökben. Világossá vált sokak számára, hogy nincsenek egyedül a rendszerkritikus gondolkodásukkal. Egyre több ember próbál személyes kapcsolatot kialakítani velünk (különböző területek szakemberei, messze nem csak a kulturális vagy a tájékoztatási kötődésűek), akik valóban szeretnének tenni az itteni magyarságért, és nem csak a retorika szintjén.
A Második nyilvánosság hónapjai különleges tapasztalatokkal szolgáltak. Rájöttünk, hogy a VMSZ-nek a 30-40 évesekkel minimális a kapcsolata, a fiatalabbakkal meg zéró. Az oldalunkon egyetlen, valamennyire komolyan vehető VMSZ-es politikus volt csak hajlandó, illetve képes megnyilvánulni: Újhelyi Ákos. Az ő fellépése sok mindenre rávilágított. Mint fiatal politikus, teljesen egyedül van a VMSZ-ben.
A pártnak a 21. század legfontosabb dimenziójával, az internettel gyakorlatilag csak érintőleges a kapcsolata. Lovas Ildikó messzire ment a zentai beszédében ezzel kapcsolatban,  nyilvánvalóvá tette (ez pedig mi más lenne a párttagság felé, mint ukáz), hogy nem kell a virtuális világgal foglalkozni. Nem kell az ott megjelent, leírt véleményeket komolyan venni. Sokat elmond ez az ő realitásérzékéről.
Kérdem én, mit várhatunk attól a párttól, amely a 21. század technológiáját nem tudja használni, sőt tulajdonképpen még el is utasítja azt? Hogy majd választ fog adni a 21. század kérdéseire? Bús Ottókkal meg Dudás Károlyokkal? A generációváltás elkerülhetetlen, már csak azért is, mert a VMSZ-nek nincsenek fiatal káderei, így a szavazóikkal együtt fognak szépen kihalni – a földi mandátum még az „üvegpalotában” is legfeljebb csak 70-80 évre szól. Na, nem mintha a mostani fiatalok között nem lenne jó pár, aki dörgölőzik a párt húsosfazekához, de még Pásztor István is (aki nem annyira őrült, mint egyes nyilatkozatai alapján tűnik) látja, hogy ezekkel az agyatlan kis seggnyalókkal nem lehet majd labdába rúgni a jövőben, mert az érvelések hadszínterén csúnyán elvéreznek majd. Azt is vegyük azért észre, hogy a VMSZ-nek nem célja a magyarság felemelése. Ugyanis e közösség szellemi nívójának emelkedésével automatikusan szavazókat vesztenének. Az aluliskolázottakkal együtt fogyna a szavazóbázis is. Nem kellenek ide informatikusok, mérnökök, doktorok. Azok nem szavaznak rájuk. Nem esnek hasra a nemzeti trikolor láttán. Melyik értelmes ember szavazna egy olyan társaságra, amely nem képes az MNT négy szakbizottságát diplomás emberekkel feltölteni? Vagy amelyik egy falusi iskola iskolaszékébe nyolc osztályt végzetteket ültet? Ordító, hogy a VMSZ-t mennyire nem támogatja az értelmiség.

Hogy mi lesz tovább? A Második Nyilvánosság tevékenysége most visszafogottabb, legalábbis ami a publikus részt illeti. A háttérben viszont most kezdődött csak el az igazi munka. Szakítanunk kellett azzal a kényelmes mítosszal, hogy a vajdasági magyarok legerősebb pártja majd megoldja a problémáinkat. Nem fogja megoldani. Nem képes rá. A kérdéseket se érti. Amelyeket érti, viszont nem tud rájuk válaszolni, azokat a szőnyeg alá söpri.
A tevékenysége nem meggátolja, hanem gyorsítja a fogyásunkat. Névleg segíti ugyan az értelmiség kialakulását (ösztöndíjazás, Európa Kollégium stb.), de valójában mindenki tisztában van vele (leginkább maga a párt!), hogy pártkönyvecske nélkül aligha fogják alkalmazni a pályakezdőket, talán még takarítói munkára sem. Csak a sógor-koma-jóbarátok, illetve a párttagok gyerekei reménykedhetnek munkahelyben. 
Nem szorul magyarázatra ennek a korrupt folyamatnak a kontraproduktivitása. Mivel ezek a döntések nem az egyének rátermettsége alapján születnek, nem is várhatunk el tőlük minőségi ugrást. 
A Második nyilvánosság lát esélyt egy másmilyen forgatókönyvre is. Nem vagyunk idealisták, de lehet a helyzeten szépíteni, változtatni. Csak épp az ellenkező irányba kell menni. A valódi, a kritikus értelmiséget nem elűzni kell, hanem foglalkoztatni és szaporítani. A MNY tudatosan ebbe az irányba mozdult. Már-már fetisizáljuk a kritikát, imádjuk az értelmes visszajelzéseket, rengeteget erősödünk belőlük, és ha valamit elrontunk, nem félünk egyet visszalépni és bocsánatot kérni. Eszünk ágában sincs elnyomni ezeket a hangokat.
Elkezdtük integrálni az értelmiséget. Felpörgetjük a kommunikációt a saját fejükkel gondolkodó emberek között. A VMSZ-t korlátozza a rendszer, amin belül tevékenykedik. Nekünk nincsenek ilyen korlátaink, rendszeren kívüli elemek vagyunk. Közösségileg szervezett kollektív tudat.

Szabó Angéla
A képen:
Bózsó István
A birkaságot tiltó védjegy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése