Oldalak

2015. április 30., csütörtök

ALI BABA ÉS A kisVÁLLALKOZÓK

Pásztor mindenkit hülyének néz? Szerinte rendben van a 37 millió eurós VMSZ mutyi

Egyre inkább fokozódik a délvidéki mutyibotrány: 

  • Orbán már két hete megkapta Pásztortól a listát?
  • A VMDK reagált.
  • Pásztor István nem cáfol,  sőt felemelő élményei vannak az ügy kapcsán.
  • A VMSZ vezetői a hétvégén már meglátogatták a "győztes" vállalkozókat, pedig még a pályáztatást lebonyolító alapítvány sem alakult meg.
ali-pasztor-baba
A délvidéki médiumok mezőnyében elsőként a DélHír portál közölte azokat a kiszivárogtatott információkat, amelyeket hétfőn tett közé az Alfahír hírportál.
Az anyaországi médium által közölt dokumentumból kiderül, hogy egyes jól behatárolható politikai körök több millió eurós összegekhez juttatnának több céget, köztük számos olyat, amelynek vezetői egyértelműen kötődnek a Vajdasági Magyar Szövetséghez.
A botrány kapcsán először a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége reagált közleményben az esetre. A párt botrányosnak minősítette a tényt, miszerint nagyon úgy fest, a "vajdasági magyar közösségek terület és gazdaságfejlesztési stratégiára" épülő "gazdaságélénkítő" program csak a Vajdasági Magyar Szövetség holdudvarának pénzelésében merülhet ki.
A VMDK egyben választ és magyarázatot követel a VMSZ illetékeseitől, vajon milyen nyilvános pályázat alapján választották ki azt a harmincnyolc céget, amelyeket kedvezményes magyarországi támogatásokra javasoltak?
Pásztor nem cáfol, de mindenkit hülyének néz?
Pásztor tegnap este a VRTV kérdéseire válaszolva, igencsak ellentmondásosan kommentálta a kiszivárogtatott listát.
A VMSZ elnöke hangsúlyozta, a 30 cégből álló lista nem végleges, és nem is titkos, de nem is VMSZ-es, hiszen párton kívüli személyek cégei is szerepelnek rajta.
Ennek viszont ellent mond az, hogy a listát először az Alfahír portál hozta le, és előtte sehol másutt nem volt elérhető. Persze azt is megértjük, ha Pásztor István szerint nem nevezhető titkosnak egy dokumentum, amelyhez ő bármikor hozzá tud férni a dolgozóasztala fiókjából, ám attól az még nem feltétlenül nevezhető nyilvánosnak.
Pásztor már két hete elvitte a listát Orbánnak?
Egy, a délvidéki politikai élet belső ügyeit jól ismerő forrásunk a DélHírnek azt is elmondta, hogy a most nyilvánosságra került lista és az ahhoz tartozó részletes "szakmai anyag" már két hete felkerült Budapestre, és azt személyesen Orbán Viktornak adta át a VMSZ vezetője az április 13-án sor került találkozójukon. Ezt erősíti meg az is, hogy az Orbán-Pásztor találkozó után a médiában megjelent: a megbeszélés célja az volt, hogy áttekintsék a VMSZ szakértői csapata által részletezett, a cselekvési tervek szintjéig kidolgozott gazdasági és térségfejlesztési programot, amelynek támogatását a miniszterelnök vállalta.
Az esetet még inkább korrupció szagúvá teszi az a tény is, hogy az elmúlt hétvégén - annak ellenére, hogy a párt tisztújító kongresszust tartott - a VMSZ prominensei három napon keresztül kísérgették a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kádereit, majd megkeresték a listán szereplő vállalkozókat. A terepmunkában személyesen vett részt Pásztor István, valamint több magas rangú VMSZ-es politikus, olyanok mint pl. Újhelyi Ákos tartományi képviselő vagy Ifj. Juhász Bálint, aki a VMSZ küldöttjeként a szerb miniszterelnök legszűkebb szakmai stábjának tagja.
Ez ügyben Pásztor kifejtette: „A 30 cég közül eddig 16-nál jártak a VMSZ képviselői, és ez felemelő élmény volt. Minden egyéb feltételezés rosszindulatból és tájékozatlanságból fakad”.
Ezzel kapcsolatban azonban ismét felmerül a kérdés: Pásztor és pártja kollektív idiótának tartja-e a délvidéki magyarságot? Ugyanis Pásztor a szombati VMSZ kongresszuson jelentette be először azt az akciótervet, amely szerint létre szeretnék hozni a Vajdasági Magyar Közösségfejlesztési Központot, miközben a még fel sem állt alapítvány(!) meg sem hirdetett pályázatainak(!) a VMSZ által kiválogatott(!) "nyerteseit" már egy nappal korábban meglátogatták a NEFMI szakmai csapatával.
A VMSZ szekrényéből az utóbbi hetekben sorra dőlnek ki a csontvázak, éppen ezért még nem lehet tudni, mi minden várható a közeljövőben a délvidéki magyar közéletben, de ha beigazolódna, hogy a VMSZ rezzenéstelen arccal osztott ki 37 millió eurónyi közpénzt haveri alapon a holdudvarának, akkor bizony az egész balkáni alvilág tanácsadásra járhat a szabadkai Ago Mamužić utcába.
R. P.
Közzétette: Szerkesztő 2015. április 29. szerda, 17:12 

Kapcsolódó:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése