Oldalak

2015. április 19., vasárnap

Tájkép csata közben



            Aki december óta követte a VMSZ és az MNT vergődését, az aligha lepődött meg azon a kaotikus és indulatokkal teli helyzeten, amely most hétvégén állt be a pártban és az önkormányzati szervben. Teljesen egyértelmű, hogy az Andrási-ügy volt az a pont, amikor sokak türelme elfogyott, és gyakorlatilag védekező üzemmódba kapcsolt a Pásztor István elnök és Lovas Ildikó elnökségi tag által képviselt kurzus. Azóta folyamatos a bizonytalanság, a VMSZ ingadozása. Hosszú lenne a teljes elemzés, és könnyen lehet, hogy szinte nem is akad senki, aki a válság anatómiáját teljes egészében átlátná. Itt és most – főleg az óráról-órára változó helyzetre való tekintettel – legyen elég annyi, hogy tulajdonképpen az új felállású MNT-ben folyamatosan elkövetett szakmai és emberi hibák, illetve a hatalommámorban és -féltésben elkövetett lépések sokak türelmét elnyűtték az említett Pásztor-Lovas irányvonallal szemben. Csábító lehetőség erős kontrasztokon keresztül elemezni a válságot – a decembertől máig nyúló „válság-ív”, és az elmúlt két nap történései arra utalnak, hogy ezek a kontrasztok a legkevésbé sem túlzások.

            A péntek esti zárt VMSZ-es ülésről szállingózó belsős információk tanúsága szerint túlfűtött hangulat uralkodott, és megnevezésre került az a személy, ami minden kompromisszum akadálya: ő Lovas Ildikó. Ha ez igaz, és ha az ellene ott és akkor lázadók (Józsa, Joó-Horti, Siflis, Várkonyi és Zsoldos) az eltávolításáért szólaltak fel, akkor csakis az ő személyén keresztül vezet az út egy valamiféle „kiegyezéshez”. Ebben a pillanatban úgy tűnik, nincs más út – amely persze változhat a politikai boszorkánykonyhák szorgos működésétől függően.

            A megoldás kulcsa elvileg Pásztor kezében van, akit iszonyatos dilemma nyomaszthat, mivel valószínűleg ő (és csakis ő?) dönthet Lovas sorsáról. Két út létezik számára. Enged a nyomásnak, és pártelnöki posztjának megtartása érdekében nem pusztán az MNT-ben betöltött tisztségeitől (ami de facto megtörtént), hanem a pártban élvezett befolyásától is megfosztja Lovast. Ezesetben valószínűleg számolnia kell közeli munkatársának személyes haragjával, amelynek beláthatatlanok a következményei. Ráadásul Lovas valódi "szürke eminenciás", ezért kérdéses, hogy a hatalma felszámolásához elég-e pusztán a különböző formális tisztségeiből eltávolítani. A másik lehetőség pedig a visszatámadás, Lovassal karöltve. Ez az MNT és a VMSZ együttes „megtisztítását” jelentené az ellenállóktól. Ennek szintén beláthatatlanok a következményei – a párt teljes hitelvesztése és káoszba süllyedése ugyanúgy benne van a pakliban, mint a VMSZ darabokra hullása, vagy esetleg a hatalom nem egészen valószínű újbóli megerősítése. A társadalomra való kihatás minden esetben drámai lehet – nem csupán a főszereplők számára, hanem azokra a hálózatokra is, amelyek keresztül-kasul szövik a vajdasági magyar közéletet (tehetős vagy kevésbé tehetős egzisztenciákat fenntartva), illetve a Belgrád-Budapest függőségi viszonylatot sem szabad elfelejtenünk, amelyben a VMSZ-nek létérdeke az egyensúly megtalálása. Sok fej hullhat a porba, sokaknak sok vesztenivalójuk van, ezért lesz különösen fontos, hogy mi történik a kulisszák mögött a következő egy hétben, illetve az április 20-ai MNT ülésen és a 25-ei magyarcsernyei tisztújítón.

            Persze nem csak a VMSZ jelenlegi szűk vezetésénél „pattog a labda” – nagyon sok múlik azon, hogy a párton és az MNT-n belüli „lázadók” milyen célokat tűznek ki maguk elé. Ha csak egyfajta önös kompromisszum kötésére törekednek, az még könnyen teljesíthető, de elveszi a lázadásuk élét. Ha viszont a párt, és ezen keresztül az MNT mélyreható reformja a céljuk (amely a jelenlegi közéleti állapotokat tekintve a legóhajtottabb cél), akkor az aligha sikerül a „falak visszabontása” nélkül. Nagyon-nagy kérdések, hogy a nyíltan lázadók mennyien vannak, mennyi harcot kívánnak bevállalni, és hogy tudnak-e olyan hiteles alternatívát felmutatni, ami megváltoztatja azt a VMSZ-t, amit az elmúlt években megismertünk. Végül az sem elhanyagolandó szempont, hogy a „lázadók” közül kinek mennyi takargatnivalója van, kit lehet kikezdeni valamivel a múltjából. Ha totálissá válik a háború, ez is terítékre fog kerülni. Sokakban felmerült Korhecz Tamás neve, mint egy lehetséges régi-új vezető politikusé, egyesek egyenesen új politikai csoportosulást vizionálnak, nem szabad elfelejteni a párton belül sok tekintetben különálló, erős csoportként működő Maglai-szárnyat sem, ráadásul nyilvánvalóan a kisebb pártok is (főleg a VMDK) meg akarnának ragadni valamilyen kecsegtető lehetőséget. Viszont végül mindenkinek óriási lesz a felelőssége abban, hogy a küzdelem során mennyire lesz képes a saját hatalmi szempontjait alárendelni a (te jóságos ég, mennyire elkoptatott lett a szó!) a közérdeknek. Mert a jelenlegi konfliktus nagy tanulsága erre vonatkozik: nem lehet a közérdek és a demokrácia rovására bizarr hatalmi várat építeni, főleg nem egy ezernyi gonddal küszködő kisebbség esetében. Akármilyen döcögő és köhögő is a demokráciánk, mégsem üzemeltet rejtélyes nagy fekete autókat és Goli Otokokat.

            Lehet, hogy a Kasza-korszak után a Pásztor-korszak végét járjuk. Ha Pásztor Istvánnak mégis sikerül „megmenekítenie” a hatalmát, akkor azt egy akkora „reform-mozdulattal” kell megtennie, amely szinte államférfiúi erényeket követel. Izgalmas napok következnek, és habár ez globálisan tekintve vihar egy pohár vízben, mégiscsak a mi poharunk.

Vataščin Péter
2015.04.18.
Szabadka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése