Oldalak

2015. május 30., szombat

Miért nem bírom végignézni a Szubjektív egyes adásait?




   Nem vagyunk Pásztor úr ill. a VMSZ politika ellenfelei, legkevésbé egyenrangú ellenfelei, hiszen a mi veleményünk mindössze pár száz, jobb esetben is csak egy-két ezer olvasóhoz juthat el, a közpénzből fenntartott, pártcélokra kisajátított tévében nyilatkozgató elnök úré viszont 50x-100x több emberhez.

   Ha akarnánk, 'se tudnánk az elnök úr véleményét nem meghallgatni, hiszen minden MNT-alapítású médium akkora teret enged neki, hogy az egyszeri ember zavarba jőve gondolkodik el azon, időközben vajon kikiáltották-e a vajdmagy királyságot Pásztor úrral az élén (örökös mandátummal természetesen!), vagy ez még mindig az az eltorzult, pszichopata köztársaság, amely immár 25 éve nyomorít meg, tesz tönkre, üldöz el fiatalt és öreget egyaránt (de főleg fiatalt)? Pásztor urat annyiszor hallgattuk meg (akarva-akaratlanul), hogy bármelyikünk, bárhol, bármikor képes már megírni egy fél órás Pásztor-beszédet - annyira kívülről fújjuk az érveléseit, a csúsztatásait, a maszatolásait, meg persze a kedvenc töltelékszavait. Mást szinte nem is lehet hallani Pásztor úr okos meglátásain kívül ebben a gyomorforgató vajdasági magyar közéletben (pont ettől gyomorforgató). És ha azt írjuk a Második Nyilvánosság oldalán, hogy nincs lelkierőnk beadni magunknak a mindennapi Pásztor-adagunkon felül még egy félórányi audió-vizuális löketet az elnök úrból - mert már így is szétdurrannak az ereink -, akkor azt tessék csak nyugodtan készpénznek venni.

   Egyszerűen nincs erőm végighallgatni, hogy miért szolgálja a közösség javát a párt cégei zsebeinek majdani kitömése magyarországi közpénzekkel. Ó, persze, a műsor összefoglalójából tudom, hogy nem így fogalmazott a drága elnök úr, hanem csupán arról beszélt, hogy a tárgyalópartnereknek példákat kellett prezentálni, hogy egy ilyen korrupcióba és káoszba süllyedt banánköztársaságban is, mint a miénk, vannak azért sikeres vajdasági magyar vállalkozások is – mit ad Isten, pont azok, akik több-kevesebb szállal (azaz pénzügyileg) kötődnek a regnáló vajdmagy hatalmi párthoz. Nincs fölös’ idegi kapacitásom ezredszer is végighallgatni, miért lesz nekem jobb, ha az élet minden területére rátehénkedő, és azt a saját szellemi „színvonalára” lezüllesztő párt örök időkre bebetonozza a hatalmát úgy, hogy még az unokáink is nyögjék ezeknek a (pozícióikat részben a kommunizmusban megalapozó, részben a 90-es évek szabadrablásában meggazdult, a magyarokat elüldözni vágyókkal is bármikor szemrebbenés nélkül összefekvő, részben a párt csúcsvezetésében üldögélő) politikusoknak, illetve leszármazottaiknak az uralmát. Azt se akarom többet hallani, mekkora bizniszlehetőség van a meggyben, mekkora kitörési pont lehet ez a gyümölcs az itteni termelőknek - főleg amióta tudom, hány hektár meggyese van a „tiszta lelkiismeretű” táblázat legnagyobb kutyájának (aki természetesen a legtöbb pénzre is aspirál). Persze megértem én az elnök urat, a helyében én is kapaszkodnék a hatalomba foggal-körömmel. Hiszen mihez is kezdene, ha már nem tudna megélni a politikából? Talán visszamenne állami cégeket tönkretenni, jajj, bocsánat, privatizálni? (Jut eszembe, az is politikai pozíció volt. Rossz példa. Ehh!)

   A Lovas Ildikóval készített műsort sem volt erőm végignézni, mert ahányszor erőltetetten elmosolyodott, annyiszor futott végig a hátamon a hideg. Lassan évtizede áll Szabadka központja szétrombolva, mondhatni a szétlőtt Szarajevó látványát Észak-Vajdaságba importálva, és bár Lovas (mint egykori városi kultúrtanácsos) aláírása tudtommal minden egyes, a régi színházépület bontását megindokló ill. elrendelő papíron megtalálható, ő mégis álszentül vigyorogva merészel eredményekről beszélni, pont egy olyan néptáncművészeti eseményt felhozva példaként, ami háromnaposról kétnaposra rövidült (gyakorlatilag ugyanannyi pénzből – még egy kis csúsztatás is belefért a meséjébe, amire egyik szemfüles olvasónk mutatott rá: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10204393041087247&set=p.10204393041087247&type=1&theater). Egy kis "tancuj, tancuj" különben sem kárpótol bennünket a városközpontunkért!

   Viszolygok a hangjuktól is, és ha csak lehet, nem rombolom a szellemem épen maradt részét a látványukkal. A kontraszelekciót és a gerontokráciát de facto programszintre emelő párt vezetése szájából már nincs szó, nincs mondat, amit szívesen hallok (talán az „örökre lemondok és végérvényesen eltakarodok”-ot kivéve).

   Még nem fogyott el az összes erőm, még jónéhány próbálkozást biztosan teszek a közéletünk felrázására, a birkanyáj felébresztésére, de ha ezt végképp befojtják a „közösségért dolgozók”, a „jó ügyet szolgálók”, akkor nem marad más, mint hogy én is szedjem a sátorfámat, és arra az útra lépjek, amire már több ezren ráléptek csalódott és elkeseredett, képzett, nagyrészt értelmiségi kortársaim. És minél gyorsabban fogynak el a fiatal vajdmagy gondolkodók, annál hamarabb valósul meg a VMSZ-es oligarchák álma: marad az olcsó munkaerő, amelyik ezredszer is saját kirablóira szavaz.

   És hogy nem marad pár évtized múlva magyar e tájon? Ki a francot érdekel? Carpe diem - nemdebár, elnök úr? Egy dolog vigasztal, de az is csak egy picit: korukból fakadóan 20-30 évvel hamarabb fognak elpatkolni, mint mi. Hogy ki temeti el őket, jó kérdés, de legvalószínűbben a helyünkre érkező koszovói cigányok. Szép új (piros-fehér-zöld) világ.

Stephen Bozhen
Királyhalom


_________________________________
A képek a következő videókból származnak:
https://www.youtube.com/watch?v=GClpM8nXUF4
https://www.youtube.com/watch?v=cZ7P8kqbJGQ

2015. május 28., csütörtök

Levél Svédországból

J. Garai Béla írása, amelyet a Napló Kör május 12-i újvidéki rendezvényén olvasott fel.

J. Garai Béla 
J. Garai Béla

Kedves Béla barátom!
Hogy s mint szolgál az egészséged? Mi, hálistennek, jól vagyunk, igaz, engem néha elkap az isiász, ilyenkor kegyetlenül sajog a derekam, de hát ez már a korral jár. Gondoltam, jelentkezem, beszámok neked, hogy mi is történt velem, amióta utoljára találkoztunk. Hát van annak vagy húsz esztendeje!
Nem fogod elhinni, mivel telnek a napjaim! Tanulom a svéd történelmet. Képzeld el, vén fejjel! Hogy minek kell ez nekem? Az állampolgársághoz. Megkapom a svéd nyugdíjat, és a fejem se fog fájni. Nem kell majd garasoskodnom öreg napjaimra, mint nektek otthon. Hát nem könnyű, az a sok Olaf meg Gusztáv meg Erik..., az ördög vinné el őket jogarastól! Ismerhetsz, tudod, hogy sosem voltam jó történelemből. Emlékszem, egyszer a telepi suliban, úgy hatodikos lehettem, az el nem kötelezettségből kellett felelnem a Jolánka tanárnőnél. Akkor is hogy leégtem! Hogy miről nevezetes az első csúcsértekezlet? Azt feleltem: arról, hogy Jovanka elvtársnő gyémánt nyakéket kapott a Haile Szelasszié etióp császártól.
Hát akkora egyest kaptam a Jolánkától, mint a telepi templomtorony! Nyomban oyan ellenzéki antikommunista lettem tőle, hogy nem volt nagyobb antikommunista az egész telepi suliban!
No, de nem emiatt vettem vándorbotot a kezembe. Én is nagy reményeket fűztem a rendszerváltáshoz, a többpártiság bevezetéséhez. Magam is ott voltam a történelmi VMDK alapításánál. Aztán boldogan tapasztaltam, hogy a mi kis közösségünkben is felütötte fejét a pluralizmus. Előbb az egyből kettő lett, aztán a kettőből négy, majd hat. A végén már hat párt civakadott egymással azon, hogy ki védi meg jobban az érdekeimet. Csak egy baj volt: egyik sem tudott nekem munkahelyet találni. Merthogy időközben elvesztettem az állásomat.
Hát így vágtam neki az anyaországnak. Nem mondom, nagyon kedvesen fogadtak Pesten, egy szavam sem lehet. Még állást is kaptam! Igaz, nem valami fényeset: lapeladó lettem. Egész nap ott ácsorogtam a huzatos aluljáróban a Keletinél. Megpróbáltam túlharsogni a konkurrenciát a lap hangzatos címeivel: „Magyarország jobban teljesít!”, „Nem leszünk gyarmat!”, meg hasonlók. De valahogy nem nagyon kapkodták. Egy idő után bementem a szerkesztőségbe, mondom nekik: fiúk, adjatok már valami jobb, felelősebb melót, több zsozsóval. Mert a mostanival folyton huzatot kapok. Nem lehet, mondják. De miért nem lehet? Azért, mert a főnökök nem néznék jó szemmel. Miért, én nem vagyok jó magyar? Jónak jó vagy, de nem elég mély.
Azért szép időket töltöttem Pesten. Képzeld, egyszer még a Viktort is láthattam egészen közelről! Csak úgy dagadt a mellem a büszkeségtől...A múzeum lépcsőjén szónokolt valamilyen nemzeti ünnepen, ugyanott, ahol Petőfi szavalta a Talpra magyar-t negyvennyolcban. Ő is a szabadságharcot éltette, de nem a Habsburgok ellen hirdetett harcot, hanem a gyarmatosító unió ellen. Meg azt is mondta, hogy a magyaroknak Kelet felé kell fordulniuk, mert ott van az igazi demokrácia.
Na, mondtam magamnak, innen jobb lesz elpucolni, mielőtt visszajönnek a ruszkik. Meg azt is hallottam, hogy a szomszédok a lépcsőházban összesúgnak a hátam mögött, hogy ez is egy megélhetési bevándorló, azért jött, hogy elvegye az állásunkat.
Így kerültem svédbe. Pontosabban Svédország legészakibb csücskébe, Lappföldre. Elegem lett mindenből, minél messzebb akartam kerülni a szülőföldtől. Előbb azonban visszavettem a felmenőim sváb nevét, gondoltam, így jobban boldogulok idekint. Tudod, hogy donausvábok voltak az őseim, csak az üknagyapám, a Schneeweiss Alois a múlt század elején magyarosított az akkori divat szerint. Így lett a Schneeweissból Hófehér Alajos, ahogy engem is hívtak. Úgyhogy most, ha írsz, akkor légy szíves, Schneeweiss-nek címezd a leveled, mert Hófehéréket itt senki sem ismeri.
A lappföldi klíma, az igazat megvallva, elégé hűvös, viszont a lappföldi emberek nagyon melegszívűek. Például eszükbe se jutott megkérdezni, hogy kik voltak a felmenőim, vagy hogy van-e párttagsági könyvem, tagja vagyok-e a Lappföldiek Szövetségének? Meg hogy miért nem ferde a szemem, mint nekik. Egy kies halászfaluban nyitottam egy kisebb vállalkozást: eszkimó fagyit árulok, de csak nyáron, amikor tíz fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Az itt kánikulának számít. Sajnos, a szezon nagyon rövid, alig két-három hétig tart, de így is kijövök belőle egész évben.
Képzeld, a napokban felhívott Pásztor István! Hív, hogy menjek haza, és engem is felvesz a gazdaságélénkítő listára a többi sikeres magyar vállalkozó közé. Nem is tudom, honnan szerezte meg a címemet. Azt mondja, kapok egy-két milcsit az Orbánéktól. És mit kell tennem érte? Semmit, csak legközelebb megint a Fideszre szavazol.
Szép, szép, de azért mégsem fogadom el. Inkább itt vágok bele egy újabb bizniszbe. Vettem akciósan egy klassz eszkimó kajakot, és gondoltam, felcsapok bálnavadásznak. Horgászni tudok, megtanultam a Kis-Dunán, már csak a szigonykezelést kell elsajátítanom. A bálnavadászat roppant kifizetődő. Egy-egy bálnán állítólag több a haszon, mint az egész észak-bácskai körzet évi bevétele.
Őszinte barátod,
Schneeweiss Alois, a bálnavadász.

A háttéralku


Bódis Gábor
Bódis Gábor

Vagy mi nem értjük, mit takar a fogalom, vagy Pásztor, vagy megint kamuzik
A párttelevízió honlapján olvastuk:
„Pásztor István: Jó ügyet próbálunk szolgálni, nincsenek háttéralkuk
Nincsenek előre leosztott pénzek a Magyarország és VMSZ közötti egyeztetés eredményeként körvonalazódó gazdaságfejlesztési stratégiában – mondta Pásztor István a Pannon TV Szubjektív című műsorában. A VMSZ elnöke szerint nincsenek háttéralkuk, fejlesztési elképzelések vannak, amelyek a magyar tulajdonú vállalkozások hiteltámogatására vonatkoznak.“
Namármost, tudomásunk szerint mintegy 38 millió euró közpénzről (!) van szó. Egyelőre. Vagyis a magyarországi adófizetők pénzéről. Nem kell ahhoz alkotmányt, alaptörvényt és törvényeket betű szerint betéve tudni, hogy feltételezzük, minden országban (kivéve Magyarországot és Szerbiát) ezt valahogy átlátszó módon lehetne csak  elkölteni. Még akkor is, ha Júdás pénzről van szó. Be kellene mutatni azoknak, akiknek a pénze. A magyarországi adófizetőknek.
Természetesen a magyar miniszterelnöknek ez eszébe sem jut, hiszen övé az ország, övé a hatalom. Még az Unió sem tudja elszámoltatni. Azt csinál mások pénzével, amit akar. Még a vejének is adhat belőle. Jócskán.
Tehát Orbán mindenki megkérdezése nélkül adhatta, Pásztor meg, mint a vajdmagyarság koronázatlan királya, szintén minden elenőrzés nélkül kijelölheti kinek adja és mennyit. Ha kell wellnessre. Nincs, aki elszámoltatná.
Azért ez mégis háttéralku a javából, csak nincs aki számonkérje. Már a radikálisan induló civil ellenzéke sem. Inkább megvédi a legújabb biodíszlet érzékeny lelkű szereplőit.

2015. május 27., szerda



Ne más gondján aggódj.
Latin mondás.

Biztosan veszítünk, ha a bizonytalant követjük.
Plautus, Titus Maccius római köztársaságbeli komikus színműíró volt. Nem tudjuk, mettől meddig élt pontosan (Kr. e. 250 körül- Kr. e. 184 körül), csak azt, hogy műveit először i. e. 205 és i. e. 184 körül adták elő.

Másnak mindig bocsáss meg, magadnak soha.
Seneca, Lucius Annaeus (Corduba, Kr. e. 4 körül – Róma, Kr. u. 65. április 12.) római sztoikus filozófus, drámaíró és államférfi.

Jobbik: Tisztázni kell a délvidéki hiteleket


A helyzet tisztázására meghívják a vállalkozásfejlesztési bizottság jövő heti ülésére a VMSZ elnökét és a magyar kormány képviselőit

Jobbik: Tisztázni kell a délvidéki hiteleket
Volner János
A Jobbik szerint tisztázni kell 11 milliárd forintnyi, Délvidékre kifizetett kedvezményes hitel ügyét.


Volner János, a parlament vállalkozásfejlesztési bizottságának jobbikos elnöke szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a forrás a Vajdasági Magyar Szövetséghez (VMSZ) köthető délvidéki gazdasági szereplőkhöz került, s ez felveti azt, hogy "kilóra megvesznek" embereket annak érdekében, hogy a Fidesz politikáját segítsék.
Kifejtette, hogy 4,5 millió eurót kapott a Masterplast, amelynek kelet-európai igazgatója, Bunford Tivadar a VMSZ elnökségi tagja. Ugyanekkora összeghez jutott a Cim Gas, amelyet a szintén elnökségi tag Kern Csaba testvére vezet. Hozzátette, hogy a kedvezményes hitelből offshore cégek is részesültek, így 3,6 millió euróhoz jutott a Sat-trakt és 1,2 millió euróhoz az Agriacoop nevű cég.
Az ellenzéki politikus jelezte, a helyzet tisztázására meghívja a vállalkozásfejlesztési bizottság jövő heti ülésére Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét és a kormány képviselőit. (MTI)

A karrierépítő



Valamilyen megmagyarázhatatlan tűnődésfélével szemlélem a távolból szülőfalum egyik szépasszonyát, aki hosszas tépelődés után egy igencsak látványos fejesugrásra szánta el magát. Betagosodott abba a vajdasági magyar politikai pártba, amelynek egyik magas beosztásban trónoló elvtársa miatt egyszer már munkanélkülivé vált.
Nem túl kacskaringós mezei észjárással az ember azt gondolná, hogy még egy vezérürü sem lép át olyan könnyedén a réti birkamazsolán, ahogy ezt ez a vérig sértett, önérzetesnek hitt, örök céltudatos nő tette a múltbéli megaláztatással. Sírt is, rítt is szegény a rajta megesett sérelem miatt, de mára már felszáradtak a könnyei. És most: csodák csodájára a derék asszonyság fátylat dobott a múltra és se szégyent, se bosszút nem ismerve – elszánt/szolgálatkész pártkatonaként –, a szoknyakorcra kardot akasztva, beállt egykori „jótevője” vitéz seregébe, csatát nyerni. 

Egy férfias adag rosszmájúsággal most azt mondhatnánk, hogy lám, lám, a nagykezdőbetűs Gondviselés nem oly módon kárpótolja a maga megbántottjait, mint Szerbia a 44-es atrocitások magyar áldozatait, hanem valóban elégtételt szolgáltat. Ami évekkel ezelőtt csúf módon meghiúsult, az végre valahára valóra válhat. Valószínűleg: igencsak látványosan. Az akkor alkalmatlannak hitt szakkádernek most majd lesz alkalma bizonyítani a politikai alkalmasságát. (Alanyunknak alkatilag aligha kell alattomosan alakoskodnia.)
De cikizhetnénk akár azzal is, hogy brazil regényhősök mintájára cselekedett. Mert mit is ír az egyik – nem csekély mértékben grafomán – dél-amerikai bestsellergyáros a háztetőn sergő-forgó szélkakast is megszégyenítő, ravaszdi, 180 fokos emberi fordulatokról? Azt állítja, hogy léteznek olyan emberek, akikben évekig egyre csak halmozódik a feszültség, anélkül, hogy ezt észrevennék, aztán egyszer csak valami apróság kiveri náluk a biztosítékot. Besokallnak: “Elég. Nem akarom ezt tovább.” Van, aki eldobja magától az életet, vagy elválik, de olyanok is akadnak, akik Afrika egyik éhínségtől sújtott csücskébe utaznak, hogy megváltsák a világot.
Az én hősnőm nem ment ilyen messzire. Csak elballagott a pártszékházig és bebocsájtást kért az éppen legmenőbbnek hitt, magyar politikai gyülekezetbe. Cselekedte ezt annak dacára, hogy korábban, mint az ördög a szenteltvizet meg a tömjénfüstöt, úgy kerülte az átokfajzat politikát.
A potenciális párttagnak pedig, ha bezörget a pártablakon, a pártelvtársak azon nyomban pártajtót nyitnak. Megesik, hogy nem is épp csak egy késélrésnyire, hanem sarkig kitárják előtte a párt nagykapuját: „Már igencsak vártuk kiskegyedet, szíveskedjék hát befáradni!” S az újdonsült pártos honleány, diadalittas betipegése után, már el is foglalhatja a számára elkészített, a részére fenntartott kényelmes ülő- és munkahelyet. Ezzel a happy endre kódolt tipikus sikersztori: rajtra kész. Indulhat a bakterház.

A számomra talányos történetből logikusan következő egyszavas kérdés tálcán kínálja magát: MIÉRT? Címért, rangért, cafrangért? Miért veti szemétre (egyetlen laza mozdulattal) valaki az elveit, amelyekhez sok éven át hűségesen ragaszkodott, amelyek mellett makacsul kitartott? A világi, tűnő dicsőségért? Meglehet, bár már eddig is magasra kapaszkodott a hivatal épületéhez támasztott káderranglétrán. Akkor kizárólag csak a még több pénz miatt? Ez is elképzelhető, ámbár anyagiakban sosem szűkölködött, mindene megvolt. Akkor hát mi marad? Kivagyiság? Kompenzálás? Önértékelési zavar? Vagy mindennek a zűrös egyvelege?
Na, de akkor mi lesz a sokat idézetett Németh László-i dilemmával, hogy az ember miként maradhat meg önmagának, ha folyton-folyvást önmaga ellen cselekszik? Nem hű az Úrhoz, nem hű önmagához. Hátha majd a párthoz…?

Szabó Angéla
Illusztráció:  Akkor is látlak!

Állítsák vissza a Kossuth-szobrot!

 A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége felkéri a Magyar Nemzeti Tanácsot, indítványozza a Kossuth-szobor visszaállítását!
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének közleménye

A VMDK a magyarittabéi Kossuth-szobor visszaállítását kezdeményezi
A nagypénteken ellopott magyarittabéi Kossuth-szobor máig nem lett meg, s alig van rá remény, hogy valaha is előkerül
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének értesülései szerint nullával egyenlő az esélye a magyarittabéi Kossuth-szobor  visszaszolgáltatásának. Ennek okán felkérjük  Hajnal Jenő urat, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét, hogy a soron következő Magyar Nemzeti Tanács ülésén  tűzze napirendre javaslatunkat a szobor visszaállítására, amelyet a hatodik rendes ülésen "formai okokra" hivatkozva elutasított. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének véleménye szerint a  Magyar Nemzeti Tanácsnak  kötelessége lépni ebben az ügyben, hiszen a magyarittabéi Kossuth-szobor a délvidéki magyarság identitásának egyik fontos jelképe. Bízunk abban, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsban lévő hatalmi többség felül tud kerekedni szűk pártérdekein, illetve  a vélt presztizskérdésen, és elfogadja ajánlatunkat.  

VMDK Press
Óbecse, 2015. május 26. [10:01] 
https://www.facebook.com/VMDK2014/videos/368973159974725/

2015. május 26., kedd

Párbeszéddel megújítani az elveket

Megtették az első lépéseket az MNT konzultatív testületeinek a megalakítására – A felkértek egy része sértőnek találja a megszólítást a levélben

 
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke tíz nappal ezelőtt közleményben jelentette be, hogy Hajnal Jenővel, a Magyar Nemzeti Tanács elnökével közösen 150 olyan, különböző területen kiemelkedő teljesítményű vajdasági magyar szakembert kérnek fel együttműködésre a kultúra, a művészet, a felsőoktatás, az oktatás, a közművelődés és az általános civil tevékenység területén, akikkel mérvadó módon lehet megfogalmazni a cselekvés lehetséges közös nevezőjét a megalakítandó konzultatív testületekben. Mint az kiderült, az írásos felkérések az elmúlt héten megérkeztek a címzettekhez, akiknek egy része elvállalta a majdani együttműködést, másik részük viszont különböző okokra hivatkozva nemet mondott.
Hajnal Jenő lapunknak nyilatkozva megerősítette, hogy múlt héten nagyjából 150 felkérését küldtek ki. A megszólítottaknak több mint a 90 százaléka elfogadta a felkérését, mondta az MNT elnöke, aki egyelőre korainak tartotta közzétenni, hogy pontosan kik kaptak felkérését és kik mondtak erre igent. Mint azt megjegyezte, a közvélemény hamarosan értesülhet a részletekről. Hajnal szavai szerint a testületek nagyon gyorsan megalakulnak.
– A nemzeti tanácsokról szóló törvény módosításával igencsak beszűkült a bizottsági munka lehetősége. Az MNT-nek négy szakbizottsága van, a majdan megalapítandó konzultációs testületek teszik majd lehetővé, hogy kibővüljön a bizottsági munka. Az MNT tavaly decemberben elfogadott, idei munkatervében egyebek mellett a fejlesztési stratégiák felülvizsgálatát tűztük ki célul. Már akkor megfogalmaztuk, hogy a felülvizsgálatban való részvétel céljából konzultációs testületeket hozunk létre.
– Ezek a testületek a korábban elfogadott stratégiákon belüli területeket próbálják majd felölelni. Mint azt már korábban kifejtettem, azok a hangsúlyok és súlypontok kerülnek előtérbe, amelyek a következő négy évben fontosak lesznek számunkra. A jelenleg nyitott kérdések minél előbbi cselekvést követelnek. A vélemény és a konzultáció arról szól, hogy ne mi diktáljuk, hogy hogyan tovább. Párbeszéd által és széleskörű konszenzus mentén szeretnénk megújítani az eddigi elveket. Olyan rendszert kell felépítenünk, amelynek segítségével az elkövetkező négy évben arányos fejlesztési politikát alakíthatunk ki és tarthatunk fenn. Fontos, hogy a kezdeményezésnek pozitív visszhangja van a felkértek körében. Remélem, hogy a legfontosabb kérdésekre kitérő konzultációk elindítanak egy, az eddigihez képest más gondolkodást, amelyre ez a közösség igényt mutatott. Ennek a párbeszédnek a kapcsok megteremtéséről kell szólnia: az MNT és a helyi önkormányzatok, a tartományi és köztársasági szervek, valamint a közvetlenül érintett emberek közötti kapocs megteremtéséről. A konzultációs testületek nemcsak az MNT formális, négy területére összpontosítanak majd, hanem minden másra, ami érinti a vajdasági magyar közösséget – taglalta Hajnal.
A különböző fórumokon megjelenő álláspontokkal, illetve indoklásokkal, kifogásokkal kapcsolatban, hogy bizonyos felkértek miért nem fogadták el a kezdeményezést, Hajnal közölte: számára egyetlen cél van, a Magyar Összefogás választási lista programjában megfogalmazott célok megvalósítása.
– Az észrevételekkel, megjegyzésekkel kapcsolatban talán annyit mondanék, hogy formális szempontból sok mindent másként lehet tenni. Legközelebb, ha ilyen konzultációs folyamatot indítunk el, akkor figyelembe is vesszük az észrevételeket. Névre szóló leveleket küldtünk ki, megtisztelő formátumban, a levél általános része pedig elsősorban a felkéréssel volt kapcsolatos. Sajnálom, ha valaki esetleg emiatt bántódott meg. Ha ez így van, akkor személyesen kérhetek bocsánatot, nem állt szándékunkban senkit megbántani. A közösség problémáit megoldó, egymással összekötő párbeszédet szerettünk volna elindítani, nem pedig új, megosztó vitákat gerjeszteni – magyarázta Hajnal.
A sajtóhírekkel kapcsolatban, hogy Gerold László esetében valójában nem is neki, hanem fiának, Gerold Ákosnak kívántak felkérést küldeni, az MNT elnöke elmondta, hogy a szóban forgó borítékot Gerold Ákos nevére címezték, ugyanakkor a lakcím feltüntetésekor feltehetőleg tévedés történt. Hajnal ezzel kapcsolatban hozzátette: nagyon tiszteli Gerold Lászlót, ugyanakkor pillanatnyilag a fiatal és tehetséges Gerold Ákos egyetemi tanár, lektor munkájára számítottak volna, illetve számítanak továbbra is.
EGY FELKÉRÉS MARGÓJÁRA
Dr. Gerold László nyugalmazott egyetemi tanár korábban Egy nem és ennek mögöttese, két lábjegyzettel című, a VajdaságMA internetes hírportálon megjelent szerzői szövegében többek között azzal indokolta, hogy nemet mondott a felkérésre, hogy a levélben Tisztelt Címként szólították meg.
– Ne tessék zokon venni, de nem vagyok Tisztelt Cím. Nevem van, vezeték- és keresztnevem. Ezen felül pedig tudományos fokozattal és munkahelyi besorolással rendelkezem. Sohasem erőltettem, sőt zavart is, amikor doktoroztak. Magam is csak ritka, indokolt alkalmakkor éltem a doktori címmel, akárcsak azzal, hogy (nyugalmazott) egyetemi tanárként aposztrofáljanak. De amikor szakmaiságom képezi egy fontos felkérés alapját, akkor illene ezt tiszteletben tartani. Lehet, hogy valakinek ez formális kérdés. Nekem nem. Ahogy az sem, hogy immár nyolc éve nyugdíjas vagyok, s mint ilyen, nem hiszem, hogy illetékes lehetek/vagyok a felsőoktatási helyzet, teendők megítélésében. Nem vitatnám el, hogy jó elképzelés széleskörű konzultációs testületeket létrehozni. De amikor valakit felkérnek, hogy legyen egy ilyen grémium tagja, illene közölni vele, ez milyen hatáskörrel jár és milyen kompetenciákat jelent. Továbbá azt, hogyan függ össze a grémiumok munkája a bizottságokéval, sőt, uram bocsáss, az MNT intézkedéseivel. Erről nem szól a fáma, holott így lenne becsületes az alku. S végül, de nem éppen utolsósorban, azért nem vállalom, mert az MNT és a mostani elképzelés mögött párt áll. S ez számomra már kezdettől fogva és egyre inkább elfogadhatatlan. Mert nem lehet kérdéses, miért ártja bele magát egy párt közössége kulturális, oktatási és sajtót érintő kérdéseibe. Hogy ezeket a területeket, melyeket annál az egyszerű oknál fogva, hogy önálló gondolkodásra ösztönöznek, amit egyetlen párt sem tűr el, irányítása alá vonja – fogalmazott Gerold.
A Tudóstalálkozó 2015 résztvevői A biodekor listáról című, második nyilatkozatukban foglaltak állást a VMSZ és az MNT kezdeményezéséről, illetve az irányukba megfogalmazott felkérésről. Lapunk Csányi Erzsébetet, a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács alelnökét próbálta megszólaltatni a Tudóstalálkozó résztvevőinek álláspontja kapcsán, Csányi azonban azt mondta, a nyilatkozatban megfogalmazottakhoz nem tudna semmit hozzáfűzni.
– Problémás, hogy a levél címzettje akárki lehet, nem névre szól – bármikor vissza lehet vele élni. A Tisztelt Cím! általános megszólítás lekezelő és nem tükröz sem szakmai alaposságot, sem komoly szándékot. A levélen a VMSZ és az MNT logója van, egy pártelnök és az MNT elnöke írta alá a felkérést. Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását. A dékán esetleges engedélye sem járulhat hozzá, hogy egy pártvezérlésű bizottságban egyetemi tanárként közreműködjünk, állást foglaljunk. A „gazdaságélénkítő lista” után ez lenne a „biodekor lista”. Ez a (titkos) lista nem tényleges, komoly kommunikációt kezdeményez, hisz azt az MNT és a bizottságok létrehozásakor lehetett volna megtenni egyértelmű kompetenciák, hatáskörök, hatékonyság biztosításával. Jelenleg az MNT-ben érdemben még a szakbizottságok sem tudnak hatni a döntésekre. A konzultáció ürügy, kirakattevékenység, amivel legitimálják a mérvadó értelmiség (intézményvezetők, aktív egyetemi tanárok) mellőzésével elképzelt tevékenységüket. A sajtóvisszhang egy nagy konszenzusról fog szólni. Nem derül ki, kiknek címezték és kikre bízták „a cselekvés lehetséges közös nevezőjének mérvadó megfogalmazását”. Pedig a megfogalmazás tartalma ettől függ. A felkérés megosztja a még megmaradt vajdasági magyar értelmiséget – áll a Tudóstalálkozó 2015 szerkesztőségünkbe eljuttatott, senki által alá nem írt második nyilatkozatában.
FONTOS A PÁRTFÜGGETLENSÉG
Pásztor Istvánnak nincsenek pontos értesülései arról, hogy a felkérésben megszabott határidőn belül – vasárnap éjfélig – hányan jeleztek vissza igennel, ugyanakkor az előtte ismeretes számok elégedettséggel töltik el. Reményei szerint olyan konzultatív testületek alakulnak meg, amelyek segíthetik az MNT munkáját.
– Számomra különösen fontos, hogy olyan emberek vállalták el a felkérést, akiket ezidáig sem az MNT, sem a VMSZ nem szólított meg és akik nem rendelkeznek semmiféle szoros VMSZ-es pártkötődéssel. Kialakulhat egy olyan konzultációs közeg, amely nem csak közéletileg és az MNT munkájának tekintetében jelent új színt, hanem a kérdések hatékonyabb és mélyrehatóbb körüljárását eredményezheti – magyarázta Pásztor.
Kérdésünkre, hogy miért tartja fontosnak, hogy a felkért személyek nem kötődnek a VMSZ-hez, Pásztor megjegyezte: ezt nem ő, hanem mások tartják fontosnak. Sajnálatos módon kialakulófélben van egy olyan közgondolkodás, amely szerint a pártkötődés mínuszt jelent, fűzte hozzá Pásztor.
– Véleményem szerint a pártközeliség ugyanúgy nem jelent mínuszt, vagy pluszt, mint ahogyan a pártfüggetlenség. Meggyőződésem szerint egyedül az egyéni teljesítmény számít. Ezért is próbáltunk olyan személyeket megszólítani, akiknek elismerésre méltó az egyéni teljesítménye. A felkérések kapcsán megfogalmazott negatív töltetű észrevételek kapcsán szeretném megjegyezni, hogy a levelek névre szólóak voltak, ellenkező esetben a postás sem tudta volna kézbesíteni azokat. Tiszteletben tartom és köszönöm az indoklásokat és az indoklás nélküli negatív jelzéseket is. Ezeket nem kell bővebben kommentálni, ez is része az életnek. Amikor az embereket felkérik valamire, akkor nemet és igent is mondhatnak a felkérésre – fogalmazott Pásztor.
pen
Magyar Szó, 2015. május 26., 1. és 5. o., vagy
2015. május 26., 12:07 >> 2015. május 26. [18:51]

2015. május 24., vasárnap

Hol tartunk, merre tovább 25 év után?

Tanácskozást tartottak Temerinben az 1944/45-ös magyarellenes atrocitásokról

Hol tartunk, merre tovább 25 év után?

Hol tartunk, merre tovább 25 év után? címmel történészek, társadalomtudósok, közéleti személyiségek jelenlétében az 1944/45-ös magyarellenes atrocitásokról tartott tegnap tanácskozást Temerinben az Impressum Polgárok Egyesülete.
Ágoston András, a VMDK nevében negyedévszázaddal ezelőtt fogalmazta meg e kezdeményezést, amely az esetek tudományos feltárására és történelmi igazságtételére vonatkozik.
Ágoston András: - 1989. júniusában néhányan már pontosan tudtuk, hogy lesz VMDK, magyar szervezet lesz, autonómiát fogunk követelni, és a legfontosabb, amit akkor éreztünk, hogy felvetjük az 1944/45-ös atrocitások kérdését. Annyira jelen volt a közvéleményben, környezetünkben ez a téma, azokban a hónapokban, években, amikor folyton növekedett a szerb nacionalizmus, olyannyira, hogy az emberek újra elkezdtek félni attól, hogy mi lesz, ha megismétlődik, az ami a második világháború végén megtörtént. Ezért kellett szólnunk.
Annak ellenére, hogy a lelkes helyi kutatók foglalkoztak a témával, az események leírásával, máig is sok a fehér folt, az ismeretlen vagy az elhallgatott tény, mondta Csorba Béla, az 1944/45-ös események kutatója, a tanácskozás egyik szervezője. - A vajdasági magyar kutatók, helytörténészek is és mindenki, aki ebben részt vett, elégedett lehet a munkája eredményével, mert külső segítség nélkül is, nagyon sokat letettek az asztalra. Ez azzal magyarázható, hogy volt egy impulzív érzelmi hozzáállás, egy erőteljes belső energia. Az igazi nagy előrelépést természetesen az a politikai küzdelem jelentette, és annak az eredménye, amelynek következtében létrejött a két ország közötti vegyes bizottság. Bár meg kell mondanom, amennyi pénzt és energiát ennek a létrehozásába belefektettek, ahhoz képest az eredmények nem látványosak.
Még mindig van miről beszélni, mondta bevezetőjében Guszton András. - Az elmúlt huszonöt évben felállt az akadémiai vegyes bizottság, megszületett a kárpótlási törvény, eltörölték, de nem semmisítették meg a kollektív bűnösséget, megtörtént az államfői főhajtás, viszont elmaradt a szerb bocsánatkérés, még mindig nincsen központi magyar emlékmű, nincs igazi feltárás, számos jelöletlen tömegsír van a Vajdaságban.
Cseresnyésné Kiss Magdolna a Keskenyúton Alapítvány elnöke, aki a konferencia levezetésére is vállalkozott, elsőként Bozóki Antal ügyvédet kérte fel előadása megtartására, aki a rehabilitálás és restitúció nehézségeiről tájékoztatta a tanácskozáson résztvevőket. Mint elhangzott, az illetékesek nagyon lassan, vontatottan dolgoznak, jogukat csak azok tudják érvényesíteni, akik végigjárták a hosszadalmas, akadályokkal terhes és költséges bírósági eljárást.
A szervezők nem szorítkoztak csupán Délvidékre, Botlik József kisebbségkutató, történész, a Kárpát –medence szerte történt kegyetlen támadásokról beszélt, arról, hogy mi történt abban az időszakban Kárpátalján, Felvidéken, Erdélyben.
Horváth László” Magyar áldozatok és a magyarság migrációja Horvátországban a második világháború végén és után” címmel tartott előadást, Csorba Béla viszont a viszont az 1944/45-ös események irodalom- és sajtóbeli visszatükröződéséről beszélt.
Szakály Sándor, történész új szempontokkal világította meg az 1942-es történéseket, azokat tetteket, amelyeket a magyar hadsereg követett el .
Matuska Márton publicista évtizedek óta kutatja az 1944-45. telén lezajlott délvidéki magyarellenes vérengzés körülményeit, a tegnapi tanácskozáson Az elhallgatott razzia (1944-1945) címmel tartott igen tartalmas előadást.
A közelmúltban jelent meg Pintér József Szennyes diadal című monográfiája, amely a szenttamási magyarság 1944/45-ös tragédiájába nyújt betekintést, de már hozzáfogott a péterrévei adatok feltárásához is, a kutatások állásáról ő számolt be.
Az óbecsei eseményeket Kiss Igor kisebbségkutatói szociológus szemléltette, hiszen Óbecse sok más településhez hasonlóan fehér folt az 1944/45-ös viktimológiai kutatások terén.
Megbékélés sajtója és olvasatai – ezzel az előadással zárta a tanácskozást Ternovácz István újságíró, aki a sajtó anyagából válogatott, és annak olvasatait interpretálta.
A tanácskozás keretében Bank Barbara megnyitotta a Délvidéki Magyar Golgota vándorkiállítását, Pirityiné Szabó Judit viszont felolvasta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntő és támogató levelét.
Ádám Csilla

2015. május 24. [8:50]

Egy nem és ennek mögöttese, két lábjegyzettel

Egy nem és ennek mögöttese, két lábjegyzettel

Május 22-e, péntek késő délután van. Szomorkás a hangulatom. Elállt az egész nap hol szitáló, hol szemerkélő eső, az ég azonban besimult, egy adta felhő. Mégsem ez, hanem az a levél nyomaszt, amit keltezés nélkül két nappal ezelőtt kaptam a VMSZ és az MNT elnökének aláírásával, s amelyben azt kérik, legkésőbb holnapig jelezzem, elfogadom-e, hogy az MNT „felsőoktatási konzultációs testületének tagja” legyek. Nem az a kérdés, mit válaszoljak, hanem az, hogy a válaszomat csak a megadott VMSZ, ill. MNT e-mail címre küldjem el, vagy nyilvánosan válaszoljak-e. Mivel közszereplésre kértek fel, úgy határoztam, hogy a válaszom nyilvános lesz. Ezt kívánja meg az ügy is, amire a felkérés szól. S nem utolsósorban így kívánja a közélet, s hogy nyíltan beszéljünk, sőt, hogy kulturált, érveken alapuló párbeszédet folytassunk.
Visszatérve a felkérésre: a válaszom – nem.
Nem vállalom, hogy a VMSZ és az MNT felsőoktatási grémiumának tagja legyek.
Íme: miért.
Kezdjük a „Tisztelt Cím!” megszólítással küldött levéllel.
Ne tessék zokon venni, de nem vagyok Tisztelt Cím. Nevem van, Vezeték- és keresztnevem. Ezen felül pedig tudományos fokozattal és munkahelyi besorolással rendelkezem. Sohasem erőltettem, sőt zavart is, amikor doktoroztak. Magam is csak ritka, indokolt alkalmakkor éltem a doktori címmel, akárcsak azzal, hogy (nyugalmazott) egyetemi tanárként aposztrofáljanak. De amikor szakmaiságom képezi egy fontos felkérés alapját, akkor illene ezt tiszteletben tartani.
Lehet, hogy valakinek ez formális kérdés. Nekem nem. Ahogy az sem, hogy immár nyolc éve nyugdíjas vagyok, s mint ilyen, nem hiszem, hogy illetékes lehetek/vagyok a felsőoktatási helyzet, teendők megítélésében (1). Sok minden megváltozott azóta, amióta leléptem az egyetemi katedráról. Igaz, abban sem vagyok biztos, hogy az MNT oktatási bizottságának majd felét kitevő osztálytanító éppen illetékes lenne például a felsőoktatás dolgaiban. Nem lehet kérdéses, hogy kiváló pedagógusok, ahogy erre az MNT elnöke utalt, amikor védeni próbálta a bizottság elnökét, csakhogy erre a megbízatásra nem tanítói vagy nevelési erényekre, hanem oktatáspolitikai jártasságra van szükség, s a kettő nem ugyanaz.
Nem vitatnám el, hogy jó elképzelés széleskörű konzultációs testületeket létrehozni (2). De amikor valakit felkérnek, hogy legyen egy ilyen grémium tagja, illene közölni vele, ez milyen hatáskörrel jár és milyen kompetenciákat jelent. Továbbá azt, hogyan függ össze a grémiumok munkája a bizottságokéval, sőt, uram bocsáss, az MNT intézkedéseivel. Erről nem szól a fáma, holott így lenne becsületes az alku.
S végül, de nem éppen utolsósorban, azért nem vállalom, mert az MNT és a mostani elképzelés mögött párt áll. S ez számomra már kezdettől fogva és egyre inkább elfogadhatatlan. Mert nem lehet kérdéses, miért ártja bele magát egy párt közössége kulturális, oktatási és sajtót érintő kérdéseibe. Hogy ezeket a területeket, melyeket annál az egyszerű oknál fogva, hogy önálló gondolkodásra ösztönöznek, amit egyetlen párt sem tűr el, irányítása alá vonja. Jól tudja, ahogy Matei Vişniec, a kiváló drámaíró (csak emlékeztetnék rá: két darabját Újvidéken, egyet Szabadkán is bemutattak) fogalmaz: a kultúra „mindig kihívást jelent (a politika, a párt, akárcsak a fogyasztói társadalom számára), mert folyamatosan gondolkodásra, reflexiókra készteti az embert, s éppen a mutánssá válást, a személyiség deformálódását igyekszik megakadályozni”. Vagyis: a független, a maga fejével gondolkodó ember ellenállásának egyik formája a kultúra, ezért kell kihúzni a méregfogát.
Mindezek után arra sem érdektelen rákérdezni, miért mellőzte a VMSZ és az MNT a most felkért százötven kiváló szakembert akkor, amikor a tanácsot és a bizottságokat konstituálták. Nem tudtak volna rólunk, vagy hogy ne zavarjuk a köreiket, nem akartak tudni rólunk, ami a pártra is, a tanácsra is szégyen.
Nem véletlenül jut eszembe az alábbi hasonlat:
A párt arra emlékeztet, aki házat (=MNT) tervez, de önfejűen, úgyis mindent jobban tud, nem kér tanácsot azoktól, akik ebben segítségére lehetnének. Akkor sem, amikor önös meggondolástól vezérelve lakókat (=bizottsági tagokat) fogad a házába. Amikor viszont azt észleli, ég a ház, a tüzet mellesleg belül okozták, akkor eszébe jut, hogy a szomszédban vannak tűzoltók (150 eddig mellőzött szakember), akiket segítségül lehet hívni, és sebtében kéréssel is fordul hozzájuk.
Nem akarok névtelenségből előcitált, eddigi jelzéseimet (l. több Portéka-beli jegyzeteimet) kutyába sem vett tűzoltó lenni!
Ezek lennének azok az okok, amiért nem vállalhatom a felkínált grémiumi tagságot, s amelyeket csak részben tekinthetek pusztán magánügynek, és ezért a nyilvánossággal is szükségesnek tartottam közölni.
Dr. Gerold László (nyugalmazott) egyetemi tanár
(1) Ellenben, ha valóban komolyan gondolták, hogy hasznos tagja lehetek valamelyik grémiumnak, akkor (megsúgom) vagy a kultúrával, vagy a sajtóval foglalkozóba jelölnek. Abba (talán nem szorul magyarázatra miért) irodalmi és színházi, ebbe viszont publicisztikai (ha magyarázni kellene, íme: VajdaságMA, Portéka, hogy előbbi cikkeimet ne említsem!) vonatkozású tevékenységem alapján kérhettek volna fel. Hogy nem így történt, arra más okot elképzelni sem tudnék, mint hogy így akarták elkerülni az olyan, számukra kellemetlen bíráló hangú megjegyzéseket, amilyeneket a Magyar Szó-, a Venczel-, az Andrási-ügy, továbbá az MNT és a bizottságok megválasztása, valamint a Stratégia és más általam problémásnak tartott színházi meg irodalmi intézkedés kapcsán tettem cikkeimben, de amelyekre a párbeszédet, nyilván kellő ellenérvek hiányában, az MNT mindeddig kerülte.
(2) Az eddigi VMSZ- és MNT-gyakorlatot ismerve óhatatlanul felmerült bennem, hogy teljes körű vagy irányított demokrácia vezérelte-e a két testületet elnökét, amikor grémiumbeli tagságra invitáltak bennünket? Az a meggyőződésem, s ezt alátámasztják azok az információk, hogy kik nem kaptak felkérő levelet, ill. hogy a névsort nem tették közzé, holott illett volna, miszerint sajnos a szelektálás s nem a teljes nyíltság elvét követték. Ez pedig a megosztást, az önálló véleményük miatt nemkívánatosak kizárását jelenti, ami számomra megengedhetetlen. 

2015. május 23. [13:32]

Hajnal Jenő: Gerold Lászlót tiszteljük, de ezúttal nem kértük fel, hogy a szaktestület tagja legyen

Hajnal Jenő: Gerold Lászlót tiszteljük, de ezúttal nem kértük fel, hogy a szaktestület tagja legyen
Hajnal Jenő, az MNT elnöke
Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Pannon RTV-nek nyilatkozva cáfolta Gerold Lászlónak hírportálunk Portéka rovatában megjelent írásában közölt állításait. Mint mondta, teljességgel értetlenül áll Gerold László reagálása előtt, mert bár nagyon nagyra tartják Gerold Lászlót, ezúttal nem kérték fel arra, hogy legyen az említett szaktestület tagja.
„Dr. Gerold László tanár urat nagyon tiszteljük, becsüljük, de ezúttal nem kértük fel, hogy a szaktestület tagja legyen. Annak viszont nagyon örülünk, hogy azok, akiket felkértünk erre a tisztségre, azok örömmel vállalták el, nagyon sok visszajelzés érkezett, nagyon sokan készülnek, nagyon komoly elképzeléseik vannak, hogy hogyan, miként lehetne ebben a konzultációban egy olyan közös jövőképet kialakítanunk, amely ennek a közösségnek a hasznára lehet” – nyilatkozta a Pannon RTV-nek Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
Gerold László a Portéka című rovatban nyilvánosan mondott nemet arra a levélre, amelyet „keltezés nélkül két nappal ezelőtt kapott” a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnökének aláírásával, és amelyben felkérik, jelezze, hogy tagja kíván-e lenni az MNT felsőoktatási konzultációs testületének.
„Nem vállalom, hogy a VMSZ és az MNT felsőoktatási grémiumának tagja legyek” – szögezi le írásában Gerold László, aki – mint kifejti – mivel közszereplésre kérték fel, úgy határozott, hogy nyilvánosan ad választ.
A Pannon RTV e szöveg kapcsán kereste meg Hajnal Jenőt, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét. 



 


2015. május 23., szombat

Rehabilitálás és restitúció – négy évvel később*



Jogi szempontok

Szerbiában az elvett vagyon visszaadásáról és a kárpótlásról szóló törvényt csak 2011. szeptember 26-án,[1] a rehabilitálási törvényt[2] pedig 2011. december 5-én, vagyis több mint 66 évvel a második világháború után, a közép-kelet európai országok közül utolsóként fogadta el a törvényhozás.
            A vagyon-visszaszármaztatási, vagy restitúciós törvényben meghatározott határidő a kérvények átadásra 2014. március 1-jével lejárt. Az elkobzott vagyon visszaigénylésének előfeltétele a volt tulajdonos(ok) sikeres rehabilitálása.
            Nem találhatók pontos adatok arra vonatkozóan, hogy a vajdasági magyarok közül hányan indítottak rehabilitálási eljárást a bíróságok előtt, milyen számban befejeződtek be azok sikeresen, illetve mennyi van még folyamatban, sem arra vonatkozóan, hogy közülük hányan követelték vissza a konfiskált vagyont.
– A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által működtetett Jogsegélyszolgálaton keresztül kb. 200 ilyen (rehabilitálási – B. A.) eljárás indult az elmúlt években, amelyek közül kevés fejeződött be – nyilatkozta Varga László, a VMSZ parlamenti képviselője a Kossuth Rádió Határok nélkül c. 2014. 11. 06-án elhangzott műsorában.[3] Ez a szám azonban sem nem teljes, se nem végleges és Varga arról sem nyilatkozott, hogy ezek közül hány eljárás zárult le sikeresen. A rehabilitálási eljárások kezdeményezésének határideje egyébként öt évben van törvényileg megszabva, ami 2016. december 15-én jár le.

A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy úgy a rehabilitálási, mint a vissza-származtatási eljárások hosszadalmasak és bonyolultak. „Nehéz és rögös”[4] utat kell megjárnia annak, aki vállalja ezeket a sok türelmet, kitartást és anyagi kiadást is jelentő eljárásokat.
Az ügyészségek általában a rehabilitálást ellenző véleményükkel és a kedvező végzések elleni fellebbezésekkel akadályozzák az eljárás sikeres befejezését. A bíróságok sem alkalmazzák mindig következetesen a jogszabályokat, a kérelmezőtől követelik, hogy írásos bizonyítékkal igazolja, megjárta például a járeki tábort, holott köztudott, ilyen bizonyítékot nem lehet beszerezni, illetve nem mindenki őrizte meg a szabadulásakor kiadott iratot, hogy abba a helységbe vissza nem mehet, ahonnan elhurcolták.  
Dobi Kálmán (1906) néhai újvidéki hentes mester rehabilitálását leánya 2012. május 22-én kérelmezte az újvidéki Felső Bíróságnál. Édesapját ugyanis 1944 novemberében elvitték a családi házától és az újvidéki folyamőrség laktanyájában kivégezték. Csaknem egy évvel később az akkori hatóságok – minden bizonyíték nélkül – „elmenekült háborús bűnösnek nyilvánították”, minek alapján a családot az összes ingó- és ingatlan vagyonától megfosztották.
A Szerb Köztársaság nevében eljáró újvidéki Felsőfokú Ügyészség a rehabilitálási kérelmet elvitatta, hangoztatva, hogy „nincsen bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a nevezett személyt egyáltalán kivégezték volna”.
Az újvidéki Felső Bíróság elutasította az ügyészség álláspontjait és Dobi Kálmánt, a 2013. szeptember 23-i végzésével, rehabilitálta. A végzés kimondja, hogy Dobi Kálmánt „nemzeti okból végezték ki a Szerb Köztársaság területén, bírósági és közigazgatási ítélet nélkül, ami miatt hatályukat veszítik azok a jogi következmények, amelyek ebből a jogellenes tettből következtek”. Az újvidéki Népbizottság és Járásbíróság 1946. évi záradéka „a meghozatalától kezdve, valamint ezeknek a jogi aktusoknak minden jogi következménye is semmis” – áll a bírósági végzésben.
Az ügyészség a rehabilitálási végzés ellen 2013. szeptember 9-én fellebbezést nyújtott be az újvidéki Fellebbviteli Bírósághoz, amely a 2014. április 30-án keltezett döntésével a fellebbezést elutasította és az elsőfokú végzést megerősítette, amely ezzel jogerős lett.
Matuska Márton Elhallgatott razzia c. könyvében – Vérengzés Újvidéken (1944-45) közölt adatok szerint Újvidéken 305 áldozata volt a partizánok bevonulásának.[5] Eddig csak erről az egy rehabilitálásáról van tudomásom, ami matematikailag elenyésző szám. Jó lenne megtudni, hogy a listán lévők közül másokat rehabilitáltak-e?

A rehabilitálási perek során több esetben találkoztam a csúrogi, mozsori és zsablyai magyarok kollektív bűnösségét kimondó két 1945. évi határozattal.
A 2014. október 30-i 3877-es számú szerb kormányhatározat[6] első pontja kimondja, hogy a kormány „hatályon kívül helyezte[7] a Megszállók és Segítőtársaik[8] Vajdaságban Elkövetett Bűntetteinek Feltárását Végző Bizottság 2/45. számú, 1945. január 22-én kelt (felsőbb utasításra hivatkozó) szigorúan bizalmas[9] határozatát,[10] amellyel megállapította[11] és háborús bűnösnek nyilvánította a vajdasági Zsablyai Járáshoz tartozó Csúrog Község valamennyi magyar és német nemzetiségű lakosát”.
A határozat második pontja „hatályon kívül helyezi a Megszállók és Segítőtársaik Vajdaságban Elkövetett Bűntetteinek Feltárását Végző Országos Bizottság 1945. március 26-án kelt (2i44/45 számú – B. A.) határozatát a vajdasági Titeli Járáshoz tartozó Mozsor Község lakosait nemzeti hovatartozás alapján háborús bűnössé nyilvánításáról”. 

 


Službeni glasnik RS [A SZK Hivatalos Közlönye], 121. szám, 
20145. november 5., 26-27. o.

A titeli magyarokról – akikkel szemben ugyanazt az eljárást alkalmazták, mint a csúrogi és mozsori magyarokra – sem a két konkrét 1945. évi, sem a mostani kormányhatározat nem tesz említést. A történelmi dokumentumok szerint, a három falu: Csúrog,[12] Zsablya és Mozsor csaknem minden magyar lakosát – a „kollektív bűnösségük” koholt vádjával – kitelepítették, gyűjtőtáborba szállították, vagy kivégezték.
A határozat indoklásából kiderült, hogy „jogerős határozat[13] hatályának megszűnéséről szóló határozatnak[14] – a közigazgatási eljárási törvény 255. szakaszának 3. bekezdése szerint[15] – „csak a jövőben van joghatálya”.[16] Magyarán ez azt jelenti, hogy a mostani kormányhatározatnak – a bírósági rehabilitációs végzésekkel ellentétben – visszamenő/kezdettől számított hatálya nincsen. Vagyis: csak a hatályon kívül helyező határozat meghozatala napjától előre nézve érvényes (nem pedig a megszüntetett végzés keltezésétől).
Amennyiben továbbvigyük ezt a gondolatot, akkor a csúrogi, zsablyai és mozsori magyarok 2014. október  30-ig (amikor a kormány meghozta a határozatot) továbbra is kollektív háborús bűnösök, attól kezdve pedig nem. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a szerb kormány el is törölte meg nem is a három falu magyarjainak a kollektív bűnösségét. Eltörölte a „jövőre nézve”, nem pedig a sérelem elszenvedése pillanatától.
Mindebből arra a következtetésre lehet jutni, hogy született egy megkésett, deklaratív[17] kormányhatározat, amely a formálisan eltörli ugyan a három közösség magyarjainak kollektív háborús bűnösségét, de „csak a jövőre nézve”. Ugyanakkor nem rendezi annak sem az erkölcsi (az érintetteknek továbbra is le kell folytatni a rehabilitálási eljárásokat), sem az anyagi következményeit (a károsultak nem kapják vissza az elvett vagyonukat, nem részesülnek kárpótlásban), stb. Érdemben, tehát, nem változott semmi. Vagyis feltehető a kérdés: Mit is kaptunk ezzel a határozattal?

A vagyon-visszaszármaztatással kapcsolatban elmondható, hogy az illetékes ügynökség nagyon lassan, szinte vontatottan dolgozik, eddig kevés határozatot hozott.
 Amikor az Újvidéki Televízió Napjaink c. 2015. február 9-i műsorában javasoltam, hogy a magyar képviselők a szerb palamentben terjesszék elő a vagyon-visszaszármaztatási törvény olyan módosítását, hogy „a három falu lakosai kapjanak új határidőt a restitúciós kérvényei átadására”.
Varga László képviselő, aki részt vett a műsorban a javaslatot azzal hárította el, hogy a kérvényeket a törvényes a határidőben „mindenki átadhatta”. Hangoztatta: Ahhoz, hogy a parlament elfogadjon egy törvénymódosítást 126 képviselő támogatása szükséges, ezért nem látja semmiféle realitását annak, hogy újra megnyissák a határidőt”.  (Ez nem egy meggyőző válasz, mivel a Szerb haladó Pártnak – SNS, amellyel a VMSZ koalíciós szerződést kötött, a szerb képviselőházban 136 képviselője van.[18])
Itt jegyzem meg, hogy a magyar kormány több alkalommal is hosszabbította az 1992. évi, az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló – a vajdasági szerb és más nemzetiségi lakosokat is érintő – XXXII. törvényben[19] megszabott határidőt a kárpótlási kérelmek benyújtásának határidejét.
  
Az restitúciós ügyek közül kiemelném a Köztársasági Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség 2014. szeptember 29-én jogerősé vált „részleges”, határozatát, miszerint az igénylő visszakapta a csúrogi szülői házat. Konkrétan annak a családi háznak és a 4ár 22m2 területű szántónak a visszaadásáról van szó, amelyet a – most már – tulajdonos szüleitől konfiskáltak Csúrogon, a Zsablyai Járási Népbíróság 1945. 11. 13-i döntésével.


A határozat 2014. szeptember 29-én jogerős.

                A tulajdonos az ingatlanokkal szabadon rendelkezhet, azzal az egyetlen feltétellel, hogy amennyiben eladná azokat, „Szerbiának, Vajdaság Autonóm Tartománynak és a helyi önkormányzatnak elővásárlási joga van”.   
            A végzés azért „részleges”, mivel visszakövetelés tárgya volt egy, az ugyanazon telekkönyvi betétben és helyen lévő, 02a 88m2 területű szántó is, amelynek visszaadásáról, mivel „építkezési területen lévő parcelláról van szó, utólag döntenek, amikor arra meglesznek a törvényes feltételek”. Erre akkor kerül majd sor, amikor az eljáró hatóság „megállapít minden, a döntéshozatalhoz fontos tényt”. Hogy ez pontosan mennyi idő múlva történik meg, azt a határozat azonban már nem említi.   
A kérelmező – elmondása szerint – személyesen megtekintette az ingatatlant és megállapította: „nagyon rossz állapotban van, és a házban valaki él”.    
A határozat – ismereteim szerint – az első jogi irat, amely visszaadja a kollektív bűnösséggel is sújtott csúrogi illetékességű magyar személy elkobzott ingatlanok tulajdonjogát az egyenes ági leszármazottjának.
Az új tulajdonos azonban nem lehet teljesen elégedett a határozattal, mivel az egykori családi ház eléggé rozzant állapotban került a tulajdonába. Ez mellett, az ugyancsak elkobzott szántó visszaadására még várnia kell. Jogilag megoldatlan az is, hogy a mostani tulajdonosnak joga lenne-e követelni az értékkülönbséget és a 69 évi használati bért?

A rehabilitációról szóló 2011. évi törvény[20] (a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönyének 92/11 száma) 22. szakasza alapján „a rehabilitált személy számára a szabadságvesztés idejét kétszeres terjedelemben külön szolgálati időnek ismerik el”.
            A 22. szakasz 2. kezdése kimondja, hogy „a rehabilitált személynek külön szolgálati időként elismerik a szabadságvesztés utáni munkanélküliség effektív idejét is, legtöbb két év terjedelemben, amennyiben a munkanélküliség az érintett személy jogai és szabadságai sérelmeinek a következménye volt”.  
            A törvény 23. szakasza értelmében „az a személy, akinek – a 22 szakasz alapján – elismerték a külön szolgálati időt, legkevesebb nyolc évre szólóan, havi térítményre (külön pótlékra) jogosult, a Szerb Köztársaságban az előző évi átlagfizetés 50% értékében”. Ennek a pótléknak „az elszámolását a Köztársasági Rokkantsági és Nyugdíj-biztosítási Alap (a továbbiakban Nyugdíj-biztosítási Alap) végzi”.
Az említett alap egészen mostanáig, az ellene indított bírósági és közigazgatási perek ellenére, elutasította, illetve illetéktelennek nyilvánította magát a határozathozatalra, mindaddig, „amíg az illetékes minisztérium nem hoz utasítást az eljárás módjáról”.
Az ügyben a Köztársági Polgári Jogvédőnél tett panaszomra kapott, a 19-39000/13 számú, 2015. március 16-i válaszlevélből arról értesültem, hogy a több mint három éves utánajárás végül meghozta az eredményt: A Közigazgatási Bíróság végül illetékesnek nyilvánította a Nyugdíj-biztosítási Alapot a rehabilitálási törvény 22. és 23. szakasza alapján, vagyis a szabadságvesztés idejének elismerésére és a külön pótlékról való döntéshozatalra.

A kérelmező 1941-ben született Csúrogon. Gyermekként, 1945. január 23-án – a család többi tagjával együtt –, a járeki táborba hurcolták, ahol kilenc hónapot töltött. Most ezt az időszakot kétszeres terjedelemben, vagyis egy év hat hónap terjedelemben ismerte el neki a nyugdíjbiztosító. Ennek alapján jogosultságot szerzett nyugdíjának a kiigazítására, illetve a növelésére, a (most már) megnövel szolgálati évekkel alapján. 

A közigazgatási eljárás még 2012. április 12-én lett beindítva és a végzés 2015. április 16-án lett meghozva.




A járeki táborban töltött idő elismeréséről szóló határozat

A Nyugdíj-biztosítási Alap honlapjáról már letölthető a szabadságvesztés idejének elismerésére szolgáló űrlap.[21] A kérelmezőnek az űrlaphoz mellékelnie kell:
1.      a személyi igazolványának fénymásolatát,
2.      a rehabilitálásról szóló végzésnek az eredetijét, illetve hitelesített másolatát,
3.      a szabadságvesztés idejét igazoló bizonyítékokat,
4.      a szabadságvesztés utáni munkanélküliségről szóló bizonyítékot,
5.      a valamelyik banknál nyitott számláját igazoló bizonyítékot (a folyószámla kártya fénymásolatát) és
6.      az összegnek a felhatalmazott személy, gyám vagy intézmény részére való kifizetéséről szóló dokumentumot.

A Nyugdíj-biztosítási Alap igazgatója időközben meghozta a rehabilitált személyeknek járó külön pótlék összegéről szóló a határozatot, miszerint ez az összeg a 2015-ös évre havi 22.265,00 dinárt tesz ki.[22]
            A törvényben és a kísérő jogszabályokban sérelmezhető, hogy erre a külön pótlékra csak azoknak a személyeknek van joguk, akiknek a szabadságkorlátozása legalább négy évig vagy, vagy (a jobbik esetben) három évig tartott és még két évig munkanélküli volt.
Ez azt is jelenti, hogy a meghurcolt, táborba zárt vajdasági magyarok közül szinte alig, vagy éppen senki nem számíthat erre a külön pótlékra, csak a szolgálati évek növelésére és – ennek alapján – a nyugdíjának a (minimális) kiigazítására.

Az Újvidéki Rádió hétvégi, 2015. május 16-17-i tájékoztató műsorában Jelica Timotijević, a Köztársasági Rokkantsági és Nyugdíj-biztosítási Alap Kommunikációs Szektorának igazgatója (sic!!) elmondta, hogy „eddig 46 kérvény érkezett a külön pótlék elismerésére, amelyek közül 20 pozitív elbírálásban részesült”.
              A külön szolgálati időt, a rehabilitálási törvény szerint, nem regisztrálják az anyakönyvi nyilvántartásban és nem veszik tekintetbe a nyugdíjra való jog megszerzésekor, illetve ennek nem lehet hatása a nyugdíj összegének újbóli meghatározására. A külön szolgálati idő, a rehabilitálási törvény szerint, a havi külön pénzbeli pótlék megvalósításának az alapja – hangzott el Timotijević nyilatkozatában.[23]
            Ebből arra lehet következtetni, az Alapnak nincs szándékában a törvénytelen szabadságelvonás idejével arányosan növelni az érintettek nyugdíját. Más szóval – az igazgató asszony értelmezése szerint – olyan jogról van szó, amit elismertek ugyan, de annak nincsen semmilyen anyagi vonzata. Akkor meg minek a törvény? Mi értelme van a hosszadalmas eljárásnak? Hol voltak a VMSZ köztársasági képviselői, amikor ezt a rossz törvényt meghozták? Most kíváncsian várjuk az Alap határozatát, hogy – az elismert másfél év alapján – növeli-e az ügyfelem nyugdíját.   

Időközben – 2015. május 5-én – jogerőre emelkedett az Újvidéki Alapfokú Bíróság ítéletével egymillió dinár összegű kárpótlást fizetésére Kötelezte a Szerb Köztársaságot a járeki tábort kiskorában megjárt rehabilitáltnak meg a szabadsága megfosztása miatt elszenvedett lelki fájdalmak utáni nem anyagi kárpótlás jogcímén, valamint kötelezte a per költségeinek megtérítésére. Szerintem ez is egy első ilyen ítélet, amely útmutatás lehet a rehabilitálási kárpótlás összegének megítélése tekintetében.
            A bírósági eljárás 2012. október 3-án lett beindítva. Ez azt jelenti, hogy az ítélet meghozatalára több mint két és fél év után került sor és még hátra van a végrehajtási eljárás.
***
            Habár még egyik folyamat – se a rehabilitálási eljárások, se a vagyon-visszaszármaztatás – nincs befejezve, az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a két törvény alkalmazása, azon túlmenően, hogy – a vajdasági magyarok szempontjából – mindkét területen vitatott rendelkezéseket is tartalmaz – lassan, vontatottan, számos akadállyal is nehezítve halad.
Az eddigi eredményekkel, különösen a visszaszármaztatást és a nyugdíjjogokat illetően nem lehetünk megelégedve. Azt is mondhatnánk, hogy kifejezetten szerények, szinte egyedinek mondható sikeres esetekről van szó. Jogaikat csak azok tudták érvényesíteni, akik végigjárták a hosszadalmas, akadályokkal terhes és költséges bírósági eljárást.
            Ezt a két témát azonban nem tekinthetjük lezártnak mindaddig, amíg átfogó tanulmány vagy kimutatás nem készül a rehabilitálási és a restitúciós eljárásokról. Csak akkor tudunk beszámolni arról, hogy a vajdasági magyarok tekintetében mi volt a hozadéka ennek a két törvénynek, amiről aztán tudományos tanácskozást is lehetne tartani.
A kormányzati többséghez tartozó VMSZ parlamenti képviselőinek (és természetesen a párt vezetőjének) politikai, szakmai és erkölcsi felelőssége a két törvény megfogalmazásával kapcsolatban (is) kétségtelen. A délvidéki magyarság érdekeinek érvényt szerezni nem tudtak, viszont „belementek a vagyon-visszaszármaztatás és a kollektív bűnösség méltánytalan kezelésébe”.[24] Ebből aztán komoly anyagi és egyéb hátrányok is keletkeztek.
Varga László, az említett TV-műsorban azt is elmondta, hogy „a termőföld visszaadását gyakorlatilag teljesen leállították, mivel várják a törvény módosítását” (a természetbeni visszajuttatás megvalósítása érdekében).
A VMSZ képviselőknek lehetőségük volt ezeknek a kérdéseknek az elfogadható módon való rendezésére, ami sajnos nem történt meg. Fontosabb volt számukra a hatalomban való részvétel és néhány jól fizetett (kormány)tisztség megszerzése, mint a vajdasági magyarok érdekeinek képviselete. Teljesen érthetetlenül állunk ezekben a témákban a magyar kormány érdektelensége előtt is.
Az Európai Parlament 2015. március 11-i állásfoglalásában a Szerbiáról szóló 2014. évi eredményjelentésről (2014/2949(RSP)[25] (a 29. pontban) „felszólította a szerb kormányt a rehabilitációs törvény teljes körű, megkülönböztetéstől mentes végrehajtására; javasolta továbbá a kárpótlási törvény további módosítását a természetbeni kárpótlással kapcsolatos minden eljárási és jogi akadály megszüntetése érdekében”. Reméljük, hogy ennek a „felszólításnak” eredménye is lesz, és hogy a történelmi igazságtétel mégis valamivel előbbre jut.

Temerin, 2015. május 23.
Mgr. Bozóki Antal, ügyvéd


* A Hol tartunk, merre tovább 25 év után c., temerini Impresszum Polgárok Egyesülete szervezésében 2015. május 23-i temerini tanácskozásra készült írás. 
 
[1] Zakon о vraćanju oduzete imovine [Törvény az elvett vagyon visszaadásáról]. Službeni glasnik RS [a SZK Hivatalos Közlönye], 72. szám, 2011. szeptember 28.
[2] Zakon o rehabilitaciji. Službeni glasnik RS [a SZK Hivatalos Közlönye], 92. szám, 2011. december 7.
[3] Az interjút Németh Ernő készítette: http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2014-11-06
[4] H. G.: A magyarellenes atrocitások áldozataira emlékeztek Zentán. VajdaságMa: http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17928/A-magyarellenes-atrocitasok-aldozataira-emlekeztek-Zentan.html és Hhzs.: Mindnyájuknak kijár a rehabilitáció. Magyar Szó, 2014. november 11., 13. o., valamint http://www.magyarszo.com/hu/2520/vajdasag_zenta/118271/Mindny%C3%A1juknak-kij%C3%A1r-a-rehabilit%C3%A1ci%C3%B3.htm, 2014. november 11. [11:28]
[5] Keskenyúton Délvidéki tragédiánk 1944-45 Alapítvány, Budapest 2015. Az áldozatok névsora, 261-269 o.
[6] Službeni glasnik RS, 121. szám, 2014. november 5. 26-27. o.
[7] A VMSZ honlapján (http://vmsz.org.rs/hirek/tortenesek/vmsz-kezdemenyezesere-szerb-kormany-hatalyon-kivul-helyezte-harom-falu-csurog) található fordításban a szerb „UKIDA SE” szavakat a „HATÁLYÁT VESZTI” szavakkal jelenik meg. A szerb „ukinuti” szónak több jelentése is van: eltöröl, megszüntet, megsemmisít, érvénytelenít, hatályon kívül helyez, visszavonás (Srpskohrvatsko-mađarski rečnik/Szerbhorvát-magyar stótár. Pokrajinski zavod za izdavanje udžbenika/Tartományi tankönyvkiadó Intézet. Novi Sad, 1975. harmadik kötet, 456. o.).  A „hatályát veszti” szavaknak inkább az „izgubiti pravnu snagu”, vagy a gubitak/gubljenje (pravne) važnosti felelne meg.
[8] A 6-os alatti fordításban a szerb „pomagača” szó „segítőik”-re lett fordítva.
[9] A 6-os alatti fordításban kimaradtak „Str. pov” szavak. Lásd a dokumentumot.  
[10] A szerb „odluka” magyar megfelelője a „döntés”, vagy „határozat”.
[11] A 6-os alatti fordításban kimaradt az „utvrđivanju” szó, amellyel az ominózus döntés szerzői vélhetően a magyarok által elkövetett háborús bűnökre utalnak. A fordítási észrevételek miatt nem ártana ellenőrizni a VMSZ honlapján közölt magyar nyelvű szöveg egészét.
[12] A falunak 1910-ben 10 180 lakosa volt, ebből 7211 szerb és 2730 magyar nemzetiségű. A háború után, 1948-ban tartott összeírás szerint a lakosság 7929 főt tett ki, ebből 7293 szerb, 193 magyar, a többi más nemzetiségű. A hiányzó magyarok közül 695 személyről van arra vonatkozó adat, hogy áldozatául esett a titói rendszer terrorjának: a faluban 1944. október dereka és 1945. január 23-a között végrehajtott emberirtásnak, majd a haláltáborban elszenvedetteknek. Negyvenöt januárjában ugyanis a falu teljes maradék magyarságát háborús bűnössé nyilvánították, és a 25 km-re levő Járek (Tiszaistvánfalva) német faluban kialakított haláltáborba deportálták őket. Még a templomukat és a temetőjüket is lerombolták. Hasonló sors érte Zsablya és Mozsor helység mintegy 2300 főt kitevő magyar lakosságát is. Forrás: 1. A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi népszámlálása. Budapest, 1912, Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal, 880; p. 2. Matuska Márton: A megtorlás napjai. Újvidék, Magyar Szó – Forum, 1991, 393 p.; 3. Matuska Márton: Hová tűntek Zsablyáról a magyarok? Temerin, 2004, A VMDP Történelmi Bizottsága, 242 p.; 4. Teleki Júlia: Hol vannak a sírok? Óbecse, 2007, a szerző kiadása, 192 p.
A legutóbbi (2011-es) népszámláláson 90 csúrogi, 85 zsablyai és 14 mozsori vallotta magát magyarnak.

(70 év után eltörölték a magyarok kollektív bűnösségét Szerbiában – Ennek kellene örülnünk?

Közzétette: Haraszthy Ágoston 2014. november 02., 18:56) 
[13] A magyar fordításban „végzés”.
[14] A magyar fordításban „végzés”.
[15] Törvény az általános közigazgatási eljárásról (A JSZK Hivatalos Lapja, 33/97. és 31/2001. szám, A Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 30/2010. szám). Lásd a Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapján: http://www.mnt.org.rs/175-Torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven (a 37-es szám alatt).
[16] Lásd az indoklás 7. bekezdésében. A 6-os alatti fordításban: „jogerős végzés hatályának megszüntetésről szóló végzés alapján csak a jövőre nézve állhat be jogkövetkezmény”.
[17] deklaratív: kinyilatkoztató, kikiáltó, bemutató tartalmú jogi norma, ami végrehajtási rendelkezést v. szankciót nem tartalmaz (Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006, 127. o.).
[18] Poslanička grupa [Képviselői csoport]. Srpska napredna stranka [Szerb haladó Párt]: http://www.parlament.gov.rs
[19] Magyar Közlöny. A Magyar Köztársaság Hivatalos lapja, Budapest, 1992. június 2., 56. szám.
[22] A határozat a SZK Hivatalos Közlönyének 2015. február 20-i 19. számában jelent meg. www.pio.rs/lat/aktuelnosti/137-vesti.html
[23] Az idézett szöveg az Újvidéki Rádió Novosti [Hírek] c. műsorában hangzott el. A riportot Nevena Vrtulek készítette.