Oldalak

2015. május 22., péntek

Az újonnan betelepült cigányokra panaszkodnak Péterrévén

Évek óta tart a – főként – koszovói származású cigány családok Délvidékre költözése. Először az Európai Unióból való kitoloncolásuk után irányították őket az északi területekre, és nem vissza szülőhelyükre, majd most a főváros környékéről is megindultak a magyar falvakba.
A tiszamenti Péterréve évek óta küzd a problémával, mely nem csak szociális gondokat, hanem közbiztonsági problémákat is magával hozott.
Nyugtalanságot és aggodalmat okoz a péterrévei lakosság körében, hogy szerintük egyre több cigány család érkezik a településre. Hivatalos adatok hiányában a falubeliek inkább csak találgatnak a romák létszámára vonatkozóan, egyesek már ezres nagyságrendről beszélnek.
Jellemző, hogy számuk azért is nehezen lekövethető, mert sokan kérelmezik a szociális segélyt, majd tovább állnak pl. Németországba, ahol ugyanezt megteszik, vagy egykori lakhelyükre jelentkeznek vissza, némi támogatás reményében.
A helyzetet jól tükrözi, hogy még a helyi, régebbi cigány családok is panaszkodnak az újdonsült lakókra.
Házat, tűzifát, hűtőszekrény, tűzhelyet és pénzt is kapnak. De egyesek még így is panaszkodnak. Mit mondjanak az őshonos magyar lakosok, akik a minimálbérrel vagy munkanélküliséggel küszködnek már hosszú évek óta?
T. T.
Közzétette: Terhes Tamás 2015. május 22. péntek, 00:33

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése