Oldalak

2015. június 15., hétfő

Egy békés válás diszkrét bája



Nyílt levél

Fél év alatt, a már egyszer szétesett, Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának, a maradék folytonosságot megtestesítő, második tagja is lemondott. Miután írásos formában benyújtotta lemondását, melyet nem láthattak az MNT tagjai, a tanács legutóbbi ülésén, élő adásban, indokolta meg lemondását, majd bekövetkezett a békésnek mondott válás.

Nagymonológjában sok mindenről beszélt a VB volt, lemondását indokoló tagja. Érintőlegesen foglalkozva az MNT berkeiben felgyülemlő, lassan mindent elárasztó szeméttel, nem nevezve nevén a szemetet, nevükön a szemetelőket. Elegánsnak látszó magatartással tette ezt, és a szőnyeget felhajtva, végül is, az MNT elnökének markába nyomta a seprűt, hogy a békésnek látszó válás keretei közt immár az elnök söpörje a szőnyeg alá mindazt, ami oda sem való.

Sok-sok megválaszolatlan kérdés maradt a távozó VB-tag után.


Azóta már csend honol a tájon, és még tart az újságírók meghatódottsága is. Meghatódottságukból felrezzenve, vajon fontosnak tartják-e közelebbről is szemügyre venni a közpénzektől jól átitatódott témát? Vajon föl merik-e tenni Elnök úrnak, minden titkok tudójának, a fontosabb kérdéseket?

Közösségünknek nem ártana, inkább hasznára válna, ha több fény derülne az MNT és Végrehajtó Bizottságának működésére! Hogyan, milyen módszerekkel is működik a Végrehajtó Bizottság? Amelynek hatáskörébe az MNT hatalmi és hatalmaskodó többsége átadta a Tanács hatásköreinek meghatározó többségét.

A békés válást hangoztató Elnök úr magyarázatokkal tartozik! Azokra a kérdésekre is válaszolnia kellene, melyek ott maradtak, melyek ott lógnak még a levegőben a június 10-ei ülés után.

1.   Ki volt, kik voltak azok, akik meggátolták a, kiváló szakember hírében álló, VB-tagot abban, hogy belátást nyerjen a szakmai, stratégiai programok lebonyolításába, különböző döntések előkészítésébe és végrehajtásába, az elejétől a végéig?

2.   Az MNT által tervezett és irányított programokról, azok lebonyolításáról, miért csak a sajtón keresztül értesülhetett lemondott szakértőnk?

3.   Lemondott, kiváló szakértőnk, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagjaként, miért maradt ki a rendszeres jogi, szakmai és belső szervezési konzultációkból?

4.   Lemondott, kiváló szakértőnk miért maradt ki a VB tagjaként a kisebbségi akciótervet érintő, MNT-n belüli, belső konzultációkból? Vajon kik és milyen felhatalmazások alapján vettek részt ezeken a konzultációkon? Miért nem tud a Tanács és a közvélemény ezekről a konzultációkról?

5.   Ki volt az a személy, aki az MNT-t képviselte Antalfalván, a kultúra területére vonatkozó, kisebbségi akcióterv kidolgozását segítő tanácskozáson? Vajon az MNT-t képviselheti-e olyan személy, aki semmilyen módon nem kötődik az MNT-hez? Ki hatalmazta fel az illető személyt, és a felhatalmazó visszaélt-e jogkörével?

6.   Elnök úr „nem jogászként kért fel, hogy vegyek részt a VB munkájában” – állítja lemondott, kiváló szakértőnk. Nos, hát akkor miként is kérték fel? A VB, a jelenlegi törvény szerint, hivatalos szakterületekre való felosztottság nélküli, kollektív testület, melynek keretében a VB tagjai, elméletileg, univerzálisan felkészült emberek, legalábbis azoknak kellene lenniük! Esetleg vak bizalommal kellene támogatniuk mindazt, amit a „szakszolgálat” – azaz a Hivatal! – előkészít számukra?

7.   Miért maradt ki lemondott, kiváló szakértőnk, a VB tagjaként azon jogi konzultációkból, amelyeknek az MNT működésének egész hátterét kellett volna szolgálniuk? Vajon a VB korábbi, jogi felkészületlenségből adódó, bukása nem indokolta-e azt, hogy az MNT elnöke, azonnali hatállyal, menessze jogi tanácsadóját, valamint az MNT hivatalvezetőjét? Tulajdonképpen ki is a Hivatal vezetője? Vajon az a Bábi Attila, aki tagja volt a bácstopolyai községi tanácsnak és a botrányos pénzügyek haszonélvezőjeként távoznia kellett tisztségéről a polgármesterasszonnyal, és a mutyilista megmaradásáért küzdő párt helyi vezetőivel együtt? Vajon Elnök úr, figyelembe vette-e a Hivatalt vezető személy szakmai alkalmasságát? Saját meggyőződéséből nevezte-e ki a Hivatal élére? Vagy pedig csak úgy kapta, mint Istentől szamár a füleit?

8.   Vajon a VB és az MNT, az eddigiek során, hány jogilag is megkérdőjelezhető döntést hozott, ha már – lemondott, kiváló szakértőnk szerint! – a szakmai-jogtudományi integritás is ennyire veszélybe került?

9.   Vajon az MNT-ben és a Végrehajtó Bizottságában teljes mértékben az a politikai lojalitás az irányadó elv, mely teljes dominanciával rendelkezik a szakmaiság felett?

10. Ki volt, kik voltak azok, aki(k) „zárt ajtók mögött” próbálták meggyőzni lemondott, kiváló szakértőnket a jogilag védhetetlen álláspontok képviseletére? Kinek, kiknek az utasítására és felhatalmazásával tették ezt?

Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása nélkül emlegetett békés válás csak a közösségét újra lenéző, megtéveszteni igyekvő, szappanoperai epizóddá korcsosuló esemény.

Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása nélkül közvéleményünk, választópolgáraink továbbra sem láthatnak tisztán, előlük továbbra is rejtve maradnak azok a mechanizmusok, amelyekkel hazug módon működtetik azt a testületet, amely állítólag nem pártérdeket, hanem egész közösségünk érdekeit szolgálja.

Lemondott, kiváló, fiatal szakértőnk szakmai felkészültsége csakugyan elismerésre méltó, azonban a kérdéseink árnyékában bujdosó, teljesebb igazság közlését – szakmai integritásának megőrzése mellett – ő sem tartotta fontosnak!

Mintha nem tudná, mennyire fontos a teljesebb igazság ismerete; pláne egy-egy, hogy ne mondjuk: sorsfordító és közösségi döntés alkalmával!


A VMDK elnöksége 
2015. június 15.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése