Oldalak

2015. június 26., péntek

Elmarad a szokásos megemlékezés…




…ma este a temerini piactéren. Tíz év után most fordul elő először ilyesmi. Szervezési gondok, de legfőképpen a hanyagság meg a nemtörődömség a valódi oka annak, hogy ez megtörténhet, és nem a pénzhiány meg a nincstelenség, amire most hivatkoznak. Merthogy: állítólag 2000 dináron múlott minden, ugyanis ennyibe került volna újabb 50 darab plakátnak az elkészítése. A pénzt viszont sehogy nem tudták előteremteni, egyetlen ember sem akadt, aki erre a célra áldozott volna…
Mi más is lehetne ez? Mélységes lelki, szellemi nyomorunk egy újabb gyászos esete.  


Éppen ma van 11 éve annak, hogy egy részeg, kábítószer-terjesztő szerb fiatal fizikai bántalmazása miatt elzárásra kerültek az úgynevezett „temerini fiúk”. Tettük miatt elképesztő és elrettentő büntetést kaptak: összesen 61 év börtönt. Nyolc és félévnyi raboskodás után ketten elnyerték a szabadságukat – a szerbiai amnesztiatörvény elfogadása után csökkentették a büntetésüket és 2012 végén Horváth Árpád meg Szakáll Zoltán hazatérhetett. Három társuk (Uracs József, Illés Zsolt és Máriás István) viszont azóta is a Sremska Mitrovica-i büntetés-végrehajtási intézet „vendégszeretetét élvezi”. Noha ők már fejenként 11 évet leültek, mind a mai napig egyetlen szót sem lehet hallani az esetleges szabadon engedésükről.
A rácsok mögött rekedt három temerini magyarról szinte már meg is feledkezett (vagy talán már le is mondott?) a vajdasági magyar közösség is meg az itteni politikum is. Nagyon úgy fest, hogy az érdekeink képviselőinek a legkisebb gondjuk is nagyobb a börtönlakók ügyével való foglalatosságnál. Három álló esztendeje ismételgetem ugyanazt: a sorsukra hagyták őket.

Bizony, hogy a sorsukra hagyták őket 11 évvel ezelőtt is, amikor a bűncselekményt elkövették, meg most is, amikor a kiszabott (és az amnesztia révén lefaragott) büntetésüknek ketten már az utolsó hónapjait töltik. A Kasza József által irányított vajdasági magyar politika akkor sietve segített elítélni őket, a kiszabadításuk érdekében viszont cseppet sem iparkodnak.

A még bent lévők közül ketten a tavasz folyamán kikerültek a kevesebb szigorral őrizett félig nyitott Zelengora-i börtönrészlegbe, ahol a sertéstelepen dolgozhatnak is. Illés Zsolt és Máriás István most már ott várja, hogy a szabályzat szerinti 8 órás szabad eltávozásra is jogosulttá váljon. Hogy végre – 11 év után – a hozzátartozóival, a látogatóival kiléphessen az utcára. Igaz, egyelőre még csak Sremska Mitrovica város területén. Az otthonukban eltölthető többnapos szabadság kiváltsága nekik még ilyen hosszú raboskodás után sem jár.

Ma este szervezett megemlékezés híján emlékezünk meg róluk. Azzal a keserű megállapítással, hogy olykor (látszólag) apró dolgokon veszik el az emberség. 

Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése