Oldalak

2015. június 23., kedd

Kézzel fogható eredmények nélkül szünteti be munkáját a Szerb-Magyar Akadémiai Vegyes Bizottság

Délvidéken ezidáig egyetlen 1944-45 tömegsírt sem tártak fel, egyetlen magyarokat meggyilkoló "hős partizánt" sem neveztek meg vagy vádoltak meg, a szerb kormány pedig máig nem kért bocsánatot a délvidéki magyarság ellen elkövetett etnikai mészárlásokért. Mégis a magyar kormány úgy gondolja lezárult a szerb-magyar megbékélés folyamata, így felfüggeszti a Szerb-Magyar Akadémiai Vegyes Bizottság működését.
Az Alfahír cikkében összefoglalja, hogy  öt év is kevés volt arra, hogy az illetékes testület kézzel fogható eredményeket produkáljon, ráadásul a kormány azt is titkolja, hogy mindez mennyibe került az adófizető állampolgároknak.
A Szerb-Magyar Akadémiai Vegyes Bizottságot 2010-ben azzal a céllal hozták létre, hogy közös történészi munkával feltárják a második világháború idején elkövetett etnikai alapú incidenseket a Délvidéken, ezzel elősegítve a két nép megbékélését. A bizottság magyar tagozatát 2013-ig az a Glatz Ferenc vezette, akinek megszólalásai többször kiverték a biztosítékot (lásd ittitt és itt), kétségbe vonva az akadémikus szakmai hozzáértését és a téma iránt való elkötelezettségét.

Internálótáborok és meggyilkolt délvidéki magyarok. Még évtizedekre lehet szükség az áldozatok pontos számának meghatározásához. Fotó: Terror Háza
 
A tagozat vezetését tavaly Kocsis Károly akadémikus vette át, ám ettől függetlenül a bizottság nem tudott kézzel fogható eredményeket felmutatni, noha ehhez sokszor és sok helyről kaptak anyagi támogatást többek között a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságától, a Magyar Tudományos Akadémiától, a délvidéki Magyar Nemzeti Tanácstól és egyéb alapítványoktól. Hogy pontosan mennyit, azt nem lehet tudni, és ezt még Szávay István országgyűlési képviselőnek sem sikerült kiderítenie, aki az ügyben írásbeli kérdést nyújtott be.
A jobbikos politikus arra is kíváncsi volt, hogy az eddig meglehetősen harmatos munkával a magyar kormány meg van-e elégedve, illetve mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy „bő 70 év után végre tisztán láthassunk délvidéki honfitársaink tízezreinek kegyetlen legyilkolásával, szülőföldjéről történt elűzésével, koncentrációs táborba hurcolásával kapcsolatban”?
Válaszában Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes felsorolta azokat a kéteseredményeket, amelyeket a magyar kormánynak az elmúlt öt évben sikerült elérnie. Hogy ebben a szóban forgó akadémiai bizottságnak milyen szerepe volt, nem derül ki, mint ahogy az sem, hogy mindez mennyi adófizetői forintunkba került. Semjén a jövőre vonatkozólag Kövér László áprilisi belgrádi bejelentését idézte, miszerint „a szerb-magyar megbékélés további kérdéseivel, valamint a közös történelmi és kulturális értékekkel, várhatóan egy Hunyadi János nevét viselő közös alapítvány foglalkozik majd”.
Az Alfahír megkeresésére Szávay István szomorúnak nevezte, hogy egy ennyire fontos nemzeti ügyben a kormány „ismét csak a szájkarate szintjéig” jutott el, és hivatalosan is lemondtunk a délvidéki magyarellenes pogrom eseményeinek feltárásáról. A jobbikos képviselő szerint addig nem lehet kölcsönös megbékélésről beszélni, amíg nem történik meg a nyílt szerb államfői bocsánatkérés és nincs méltó magyar emlékműve a jelöletlen tömegsírokban fekvő áldozatoknak.(Alfahír nyomán) 
Közzétette: Haraszthy Ágoston 2015. június 22. hétfő, 15:57

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése