Oldalak

2015. június 3., szerda

„Koncepcióváltásra számítunk”

Rácz Szabó László, az MPSZ elnöke a Jobbik kongresszusáról nyilatkozott a Magyar Szónak

  

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Budapesti Kongresszusi Központban a Jobbik 12. kongresszusát, amelyen a szélsőjobboldali elveiről ismert párt elnöke, Vona Gábor bejelentette, hogy néppárttá alakulnak. A közvélemény-kutatások tanúsága szerint a Jobbik jelenleg a legerősebb ellenzéki párt. Vona Gábor a pártkongresszuson a választóknak azt üzente, 2018-ban legyőzik a Fideszt, és ők alapítanak kormányt. Vajdaságból a kongresszuson részt vett és fel is szólalt Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke, és Tari István, a VMDK alelnöke.

Rácz Szabó László részvételével kapcsolatban a következőket nyilatkozta lapunknak:
– Elvünk az, hogy kapcsolatot kell tartani, akivel lehet. A Jobbik – nem véletlenül – egyre erősödő szerepet tölt be Magyarország, valamint a magyar nemzet életében. Szeretnénk, ha legalább ők őszintén támogatnák a délvidéki magyarok megmaradását – indokolta Rácz Szabó a magyarországi kongresszuson való részvételét, majd elmondta, hogy felszólalásában többek között kiemelte, hogy pártja szerint ma Szerbia csak azért birtokolhatja a Délvidéket, mert a magyar kormány nem közölte jogos igényét, hanem idegen érdekeket szolgálva alázatosan hallgat. A Délvidék értéke meghaladja a mai Magyarország évi költségvetésének értékét. Mára már a megszállással, a magyarokat gyűlölő nagyhatalmi igazságtalansággal kikényszerített, az egyébként is minden nemzetközi jogot sértő „szerződések” is megsemmisültek. Nem létezik a másik „szerződő fél”. Nincsen sem SZHSZ Királyság, sem Jugoszlávia. Ők maguk pusztították el ezeket az államalakulatokat fegyverrel, gyilkolással, erőszakkal. Vagyis automatikusan vissza kell állítani az eredeti állapotot. Rácz Szabó ezenkívül felhívta a kongresszus résztvevőinek a figyelmét az úgynevezett Adminisztrációs Diktatúrának nevezett társadalomromboló rákfene borzalmaira. Erre a diktatúrára káosz, embertelenség, a fékevesztett és értelmetlen szabálygyártás, hihetetlen adóformák bevezetése, korrupció, az emberek megalázása, igazságtalanság, a csőlátás, a mindent látni akaró szem a jellemző.
– Arra utaltam, hogy a magyar embereknek „forradalmat” kell nyerniük a szavazófülkékben, a Jobbiknak pedig szakítania kell azzal a mostani kormánypolitikával, miszerint mindenki érzékenysége előbbre való a magyar érdekeknél – nyilatkozta napilapunknak.
Az MPSZ egyetért a Jobbikkal abban, hogy ez így nem mehet tovább. Ami jó, azt ismerjük el, azt viszont, ami rossz, ítéljük el, de semmiképpen se keverjük össze a kettőt.
– Valóban fel kell számolni a korrupciót, és ebben – szerintem – nem lehet a Szerbiában is ismert rossz példák, retorikák szintjén megrekedni. Nem lehet tovább idegen érdekeket szolgálni. Európának egyenrangú része kell, hogy legyünk, nem pedig a gyarmata.
A magyar kormánynak mindig a magyar érdekeket kell szem előtt tartania.
Személyesen tapasztaltam, hogy az Európai Parlamentben szervezett meghallgatásunktól Strasbourgban éppen a Fidesz, az LMP, az MSZP képviselői zárkóztak el. Viszont ott voltak a hollandok, finnek, svédek, angolok stb. Magyarországról egyedül a Jobbik állt mellettünk.
Szeretném, ha a Jobbik visszaállítaná a Történeti Alkotmányt (mert ma Magyarországon csak alaptörvényt alkalmaznak), és így a törvénykezés valójában alkotmányellenes. Az államot pedig a Szent Korona-rend alapján kellene megszervezni, a fő hatalom, a demokrácia és az erkölcsi (morális) rend alapján.
Az is veszélyes és hazug állítás, hogy megtörtént a szerb–magyar megbékélés, és hogy a Magyar Nemzeti Tanács jogkörei autonómiát szavatolnak. Feltétel nélkül támogatják Szerbia EU csatlakozását, ami bennünket a biztos pusztulásba visz, hiszen csak kétféle esélyünk van a megmaradásra, a teljes körű nemzeti autonómia vagy a Délvidék visszatérése. Magyarországtól függ mind a kettő, a népszavazásnak ehhez nincs semmi köze.
– Hogy mit adhat a Jobbik? A fentiekben felsorolt hibák kiküszöbölését és koncepcióváltást.

Horváth Zsolt
Magyar Szó, 2015. június 2., 3. o., vagy
http://www.magyarszo.com/hu/2724/kulfold_magyarsag/128060/, 2015. június 2. [08:56]

A hazaárulók nevében

Bódis Gábor
Bódis Gábor

A szines vajdmagyar politikai panoptikum legújabb pirospozsgás vadhajtása

Hozzászokhattunk az elképesztő kishazai sületelenségekhez, de a Jobbik minapi kongresszusán egy vajdasági magyar bajnok csúcsot ugrott. Nézzük csak:
„Rácz Szabó László, a vajdasági Magyar Polgári Szövetség elnöke már túltette magát az autonómia ügyén. Szerinte a Délvidék – mint Magyarország része – vissza kell, hogy térjen. Közölte: aki nem fejezi ki igényét arra, hogy a magyar föld Magyarország területén belülre kerüljön, haza- és nemzetáruló. A néppártosodó Jobbik közönsége mindkét bejelentést nagy tapssal jutalmazta. Rácz Szabó László fellelkesült, úgy érezte, tovább kell ütnie a vasat. Hozzátette, hogy „magyar-szerb megbékélés nem létezik".“
Ugyan, kedves Potrien, ezt mégis hogyan képzelte el? Egy kis háborúval? Netán etnikai tisztogatással? A zsidókat már nem kell, azok megvoltak.
Vagy kérvényezve, valakinek címezve? De hiszen ha nincs pirosló többségben az egy délvidéki négyzetcentiméteren a színmagyar vércsepp, aki minek alapján tetszik majd valakitől kérni ezt a szívességet? Vagy felszólítani a kedves szerb miniszterelnök bácsit, hogy adja oda nektek? Neki úgyis ott van Koszovó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése