Oldalak

2015. június 1., hétfő

Pásztor sokadik hiábavaló magyarázkodása a haverlista kapcsán: "Ha kell, elmondom százszor is..."

a pasztor istvan02Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke rendesen belegabalyodott pártja eddigi legnagyob botrányával kapcsolatos gondolataiba.
Miután először beismerte, a magyarországi közpénzek leosztását tartalmazó lista létezik, sőt nem is végleges (nyilván akadnak még cimbi vállalkozók, akiket meg lehetne tömni), egy későbbi alkalommal azt mondta, lista nincs is, csak táblázat. Számomra ez esetben nem igazán derült ki, mi a különbség a kettő között.
Annyi biztos, hogy a listán számos VMSZ-es, vagy VMSZ-hez közeli vállalkozó szerepel, akiknek (egyelőre) összesen 37,8 millió eurót (11,3 milliárd forintot) szánnak - kedvezményes hitel formájában (vagy más formában).
Az utóbbi időben számos egyéb információ, dokumentum, tárgyi bizonyíték látott napvilágot. Elvárható lenne, hogy ezek súlya alatt a felelősök lemondjanak funkcióikról. Más társadalmakban (pl. Japánban) egy ilyen szégyenteljes, kompromittáló ügy után az érintettektől talán az öngyilkosság gondolata sem állna távol.
Mint ismeretes, a pénzosztási terv Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Pásztor István, a VMSZ elnöke által egyeztetett úgynevezett "gazdaságélénkítési stratégiát" tartalmaz.
A magyar állam, vagyis az anyaországi, valamint részben a délvidéki magyar adófizetők pénzén fenntartott-eltartott Pannon RTV-ben szerepelve, Pásztor sokadszor próbálta meggyőzni a közvéleményt arról, hogy nincsenek előre leosztott, lezsírozott pénzek.
Az említett médium Szubjektív c. műsorában a VMSZ elnöke egyebek között a következőt nyilatkozta (szó szerinti idézet): "A táblázat úgy jött létre, hogy - többedszer fogom elmondani, de ha kell, elmondom százszor is - azt próbáltuk a tárgyalópartnereknek prezentálni, hogy a Vajdaságban ilyen körülmények között is vannak olyan vállalkozások, amik egészségesek, magyar tulajdonban vannak, alkalmazottak párát, tízét, akár több százát is foglalkoztatják".
Vajon a lista, vagy ha neki jobban tetszik, táblázat első helyén szereplő Csákány Lajos, akinek a neve mellett ötmillió euró mosolyog, valóban az egészséges délvidéki magyar vállalkozói szellem megtestesítője? Hány itteni magyar embert foglalkoztat? Beszélik-e a magyar nyelvet a tulajdonában levő elit pizzeria alkalmazottai? Egyáltalán mit tett ő az itteni magyarságért? Továbbá a második és ötödik helyezett Bunfordék (Tivadar és Olivér) vállalkozásainak valóban akkora szükségük lenne a nekik szánt 4,5, illetve 3 millió euróra? Nincs nekik elég? És muszáj volt a VMSZ szabadkai elnökét a második helyre tenni? Pásztor már a látszatra sem ad?
Elmondhatja ő milliószor is, hogy itt még nem dőlt el semmi, hogy csak kitapogatták a potenciális "gazdaságélénkítőjeink" pulzusát, hogy csak meg akarták mutatni Orbánéknak, milyen nagyszerű (és persze becsületes) vállalkozók közül lehet választani - de hiába: a bizonyítékok nem szólnak mellette.
Bunford közölte, hogy az általa vezetett cég nem kapott abból a bizonyos pénzből. Ennek két oka lehet: 1) bármennyire is rips-ropsz (pályázat nélkül) szét akarták osztani a zsoszót, a legendásan lassú anyaországi bürokrácia még egy kicsit szöszmötöl a papírokkal, vagy 2) miután a "szélsőjobboldal" kiszivárogtatta a botrányos haverlistát, most egy kicsit ciki lenne végrehajtani a tervezett műveletet. Várni kell, hogy leülepedjen a felkavart víz, vagy más csatornákon keresztül átutalni-átvenni a plusz tőkét. Bunfordéknak aligha kell aggódniuk. Előbb-utóbb meglesz az...
K. P.
Közzétette: Szerkesztő 2. 2015. május 30. [12:00]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése