Oldalak

2015. július 1., szerda

A szabadkai Népszínház Magyar Társulatának

KÖZLEMÉNYE

A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Gyarmati Kata társulatvezetővel sztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének meghívására 2015. június 29-én, a reggeli órákban a Magyar Ház VMSZ irodájában egy beszélgetésen vett részt, amelyen jelen voltak még Maglai Jenő, Szabadka város polgármestere, és Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke és oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkára.
 A párbeszéd kezdeményezését örömmel vettük.
Ugyanakkor nehezményezzük, hogy a VMSZ sajtószolgálata úgy adott ki közleményt a találkozóról, hogy erről előzetesen nem tájékoztatott bennünket, illetve a tartalmát sem egyeztette velünk.
A sajtóközlemény szövege szerint “A találkozóra azért került sor, hogy minden olyan nyitott kérdés napirendre kerülhessen, amit a magyar társulat a VMSZ vonatkozásában fontosnak tart.” A beszélgetést nem mi kezdeményeztük, ezáltal azzal nem nekünk volt célunk, hanem Pásztor Istvánnak.
Az Elnök úr olyan problémákat hozott fel témaként, amelyekről Maglai Jenő polgármesterrel és Varga László köztársasági parlamenti képviselővel már egyeztettünk, a párt tehát megismerhette az álláspontunkat. E kérdések rendezése nem csupán a társulatunk érdekeit szolgálja, hanem a vajdasági magyar közösség tagjaiét is.
Pásztor úr a beszélgetés legelején leszögezte, hogy politikai kérdésekről nem kíván beszélni, ez pedig ellentmondásban van azzal az állítással, miszerint minden nyitott kérdés napirendre kerülhetett: a lényegről, azaz a VMSZ Magyar Társulathoz való utóbbi évekbeli kirekesztő és megbélyegző viszonyulásáról, különösen a Lovas Ildikó által gerjesztett, a Magyar Nemzeti Tanács és a Népszínház Magyar Társulata közötti konfliktussorozatról nem eshetett szó. Ezen – valóban vitás – kérdések tisztázására az Elnök úr részéről kísérlet nem történt.
Kizárólag arról született szóbeli  megállapodás, hogy a jövőben a VMSZ és a társulat között Gyarmati Kata társulatvezető lesz a kapcsolattartó.  Számunkra az, hogy Gyarmati Kata képviseli majd a társulatot a közéletben azóta egyértelmű, amióta elfogadtuk az MNT ajánlatát Gyarmati Kata megbízott társulatvezetői kinevezéséről.
Társulatunk a művészetre „esküdött fel”, ezáltal nem kíván részt venni az aktuálpolitikai harcok éredekképviseletében.
Üdvözöljük, hogy a VMSZ a Népszínház Magyar Társulatának munkakörülményeit javítani szándékozza, hiszen immár nyolcadik éve dolgozunk a Mladost csipkegyárban nehézségek közepette. Sajnáljuk, hogy erre a párbeszéd-kezdeményezésre nem évekkel ezelőtt került sor, hiszen úgy megakadályozható lett volna a társulat teljes bizalomvesztése a párt iránt. 
A Magyar Társulat
Dátum: 2015. 06. 30.

A nyitott kérdéseket vitatta meg Pásztor István és Gyarmati Kata

Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke, Maglai Jenő, Szabadka polgármestere és a magyar társulat is részt vett a megbeszélésen

(VMSZ közlemény)

  
(Ótos András felvétele)
(Ótos András felvétele)

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ma megbeszélést folytatott Gyarmati Katával, a Szabadkai Népszínház magyar társulatának művészeti vezetőjével. A megbeszélésen a VMSZ elnöke mellett jelen volt Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke és nemzeti közösségi titkár, valamint Maglai Jenő, Szabadka polgármestere. Gyarmati Kata művészeti vezető mellett a megbeszélésen egy tag kivételével jelen volt a teljes magyar társulat.


A találkozóra azért került sor, hogy minden olyan nyitott kérdés napirendre kerülhessen, amit a magyar társulat a VMSZ vonatkozásában fontosnak tart.
Ennek értelmében a következő témák kerültek megvitatásra: a Népszínház státusának kérdése és az alapító okirat vonatkozásában a VMSZ azt vállalta, hogy őszig megtesz mindent annak érdekében, hogy ezek a nyitott kérdések a lehetőségek tükrében megoldást nyerjenek.
A társulat művészeti vezetője közölte, hogy a statútum vonatkozásában az elkövetkező hetekben kidolgozzák észrevételeiket, amelyeket eljuttatnak az alapítók felé – mindenképpen prioritásként határozták meg a társulat véleményformálási jogának bekerülését a művészeti vezető megválasztásának menetébe.
A társulat munkakörülményeit érintve Maglai Jenő polgármester megismételte korábbi kijelentését, ami szerint karnyújtásnyira van a hadseregotthon épületének megvásárlása a város részéről, ahová majd át lehet helyezni a társulati munkát. Arra az eshetőségre, ha ez nem valósulna meg, a polgármester ígéretet tett arra, hogy a város megteremti annak anyagi feltételeit, hogy a Mladost csipkegyár területén javuljanak a társulati munkafeltételei.
A megbeszélésen megállapodás született arról, hogy a magyar társulatot a folyamatos kapcsolattartás érdekében a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke felé Gyarmati Kata társulatvezető képviseli – áll a VMSZ Sajtószolgálata közleményében. Magyar Szó, 2015. június 30., 9. o., vagy
http://www.magyarszo.com/hu/2751/kultura/129364/A-nyitott-k%C3%A9rd%C3%A9seket-vitatta-meg-P%C3%A1sztor-Istv%C3%A1n-%C3%A9s-Gyarmati-Kata.htm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése