Oldalak

2015. július 6., hétfő

A VMDP temerini körzeti szervezetének közleménye a helyi hatalomnak a Temerini Rádió megszüntetése körüli mesterkedéséről és felelősségéről



Hihetetlen dilettantizmusról és főleg rosszindulatról tesz tanúságot Dejan Bradasnak Temerin község művelődési felelősének és Branislav Zukicnak, a Lukijan Musicki Művelődési és Tájékoztatási Központ megbízott igazgatójának közleménye a Temerini Újság múlt heti számában, amely lényegében kórképe Temerin minden eddigi legrosszabb hatalmának. Ebben a közleményben  a megmagyarázhatatlant,  a  Temerini Rádió megszűnésének körülményeit akarják megmagyarázni, vagyis lényegében  a korábbi igazgató, ergo a korábbi hatalom nyakába varrni. Tisztázzuk le rögtön az elején, a Temerini rádió azért szűnik meg önkormányzati alapítású médiumként, mert a jelenlegi köztársasági hatalmi többség, mindenki tudja kik alkotják, ezt így akarta. Sorsa akkor pecsételődött meg amikor tavaly augusztusban törvénybe iktatták hogy az állami, tartományi, vagy önkormányzati alapítású rádióállomásokat privatizálni kell, mert ellenkező esetben az intézménytől megvonják a frekvenciahasználat jogát és törlik a médiumok listájáról.
Emlékeztetőül, akkor, tehát tavaly augusztusban, a Temerini Rádió mint önálló intézmény nem létezett, a Művelődési és Tájékoztatási Központ részeként működött és mint ilyen, nem kerülhetett volna sehogyan sem privatizációra. Úgy okoskodtunk az önkormányzatban, hogy nem segítünk a köztársasági hatalomnak, egye meg saját maga azt  a kását, amit főzött, nincs mit felkínálni eladásra, a Temerini Rádió még egyszer megmenekülhet, mint ahogyan történt az a múlt évtizedben is, amikor a Tájékoztatási és Művelődési Központ éppen azért lett kitalálva, hogy megmentsék egy akkor is fenyegető privatizációtól, amelynek áldozata lett egyebek között a zombori rádió. Akkor az elképzelés bejött, most viszont jött egy végsőkig dilettáns hatalom, amelynek egyik első lépése az volt, hogy szétválasztotta a kulturális központ két tevékenységét, a tömegtájékoztatást és a művelődést, és a Tájékoztatási és Művelődési központnak egyetlen tevékenysége maradt a rádiózás. Innentől kezdve már nem lehetett elkerülni ennek privatizálását, vagy megszüntetését.  És erre tavaly szeptember után is volt néhány határidő. Például a privatizációs ügynökség igazgatója az idei márciusban levelet intézett mindegyik helyi önkormányzathoz, hogy 2015 április elsejéig el kell indítaniuk a magánositási folyamatot. De még ez sem a végső határidő volt, ugyanis ugyanez a privatizációs ügynökség 2015 június kilencedikén, alig egy hónappal ezelőtt közleményben hozta nyilvánosságra, hogy ismét átiratban szólította fel a tömegtájékoztatási eszközöket, hogy legkésőbb június 19-éig adják a magánosításhoz szükséges minden dokumentációt. De valójában még ehhez a határidőhöz sem tartotta magát, hiszen a sabaci önkormányzat 2015 július 28-án, vasárnap ! rendkívüli ülésen döntött a magánosítás mikéntjéről és határozta meg a sabaci rádió és televízió tőkéjének értékét, a topolyai önkormányzat pedig, ugyancsak rendkívüli ülésen 2015 június 30-án, tehát kedden délután tette meg ugyanezt.
     Tehát abban az esetben, ha tényleg vevőt szerettek volna a Temerini Rádió számára, a községi hatalom el bírta és el is tudta volna indítani még időben ezt a folyamatot, mint a mellékelt példából is látni, akár néhány órával is a július elsején lezáruló végső határidő előtt. De a szándék nem az volt. Egyértelműen látszott, hogy a Rádióval egyetlen személy foglalkozott Bojan Torbica, a cég korábbi igazgatója, a Szocialisták Mozgalmának tartományi vezetője, az újvidéki polgármester tanácsosa. Ítélkezett elevenek és holtak felett, tartotta a két művelődési központ igazgatótanácsi üléseit, kézi vezérléssel irányított a többi koalíciós partner hallgatólagos támogatásával. Repülőből is lehetett látni hogy a rádiót ő, vagy valaki hozzá közel álló szeretné privatizálni, de ez a szándék egy pillanatban elillant és innentől kezdve szándékosan hozták a rádiót ebbe a helyzetbe, pótolhatatlan kárt okozva az ott dolgozóknak, valamint Temerin magyarságának és szerbségének. A dolog nagyon úgy nézett ki, hogyha már ők nem lehetnek a vevők, mást nem engednek közelbe, sőt kizárják a jelenlegi helyzetben talán egyetlen elfogadható lehetőséget, azt, hogy a dolgozók között osztják ki a részvényeket. Ebben az esetben projektum alapon tovább lehetett volna éltetni a rádiót. Innentől tényleg kisebb méretű csoda kellene, hogy az intézményt ne szüntessék meg és a képmutatás csúcsa az írás elején említett két úriembernek az a reménye, hogy az előttünk álló időszakban sikerül kialakítani egy új, felismerhető és sajátos koncepciójú, kétnyelvű elektronikus tájékoztatási formát, amely méltó utódja lesz a gazdag hagyományokkal rendelkező Temerini Rádiónak. Nem tudjuk, hogy kinek a nevében nyilatkoznak, ha az általuk képviselt intézmények nevében, akkor ámítanak bennünket, mert többé nem lehetnek állami alapítási önkormányzati rádiók, ha pedig magánszemélyként, akkor még rosszabb, mert éppen most bizonyították hogy milyen tájékoztatásra képesek.

A  Vajdasági Magyar Demokrata Párt  temerini körzeti szervezete
Temerin, 2015. július 3. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése