Oldalak

2015. július 30., csütörtök

Varga felszólította a VMSZ köztársasági frakcióját: "Nem támogathatjuk a magyar emberek tömeges elbocsátását!"


a varga laszlo01A VMSZ-t az elmúlt nyolc évben nem jellemezte, hogy a vajdasági magyarok érdekeivel ellentétes törvényeket szavaztunk volna meg. Most ennek a veszélye fenyeget.
Elnökségi és tanácsi döntés nélkül a VMSZ köztársasági frakciója arra készül, hogy megszavazza a közszférabeli leépítésekről szóló törvényt. Ma már érthető, hogy miért kellett a VMSZ Szervezeti és Működési Szabályzatából kitörölni azt a lehetőséget, hogy a frakció valamely tagja a frakció álláspontjával ellentététesen szavazhasson. Egy olyan törvényre, amelynek következtében százas nagyságrendben fognak magyar emberek utcára kerülni, én személy szerint sosem tudnék szavazni.
Képviselői módosítási indítványt nyújtottam be, hogy a kisebbségeket arányaiban kevésbé érintse a leépítés. Azt javasoltam, hogy a leépítéseket úgy hajtsák végre, hogy nőjön a kisebbségek részaránya az állami szervekben, a közszolgálatokban, a tartományi és önkormányzati szervekben. Természetszerűleg nem azt javasoltam, hogy a leépítési folyamatban a kisebbségek száma nőjön a közszférában, hanem a kisebbségek részaránya. Magyarán: a nemzeti közösségeket kevésbé érintse a leépítés.
A kormány elutasította a módosítási indítványomat. Sőt, a lehető legközvetlenebb módon a vajdasági magyar közvélemény tudomására hozta, hogy sem most, sem a jövőben nem kíván javítani a közszférabeli nemzeti arányokon.
A Kormány az alábbi indoklással utasította el az indítványom: „A módosítási indítvány elutasításra kerül, tekintettel az ésszerűsítés végrehajtásának alapelveire, illetve arra, hogy az közszférabeli ésszerűsítés végrehajtásával egyidőben nem lehetséges biztosítani a kisebbségekhez tartozók részarányának növelését“.
A módosító indítványomat elutasító indoklás nem felel meg a valóságnak. Amennyiben arányaiban kevesebb magyar közalkalmazottat bocsátanának el a leépítések során, úgy nőne a magyarok részaránya.
Az indoklásból az derült ki, hogy a Kormányban a legminimálisabb szándék sincs arra, hogy teljesüljön a Szerb Haladó Párt és a VMSZ koalíciós megállapodásának 7. pontja, amely a kisebbségek közszférabeli részarányának a növeléséről szól.
Ezért, nem felel meg a valóságnak, hogy bármilyen áttörés következett volna be a részarányos foglalkoztatás kérdésében. Éppen az ellenkezője történt. Bebizonyosodott, hogy nem számíthatunk áttörésre. Legalábbis egyelőre nem.
A fentiek tudatában arra kérem a frakciótársaimat, hogy gondolják meg újra, hogy a megszavazzák-e azt a törvényt, amelynek következményeként a közszférában dolgozó magyar emberek százas nagyságrendben válnak munkanélkülivé. És történik majd mindez a SNS-VMSZ koalíciós megállapodás megsértésével.
Varga László
Közzétette: Szerkesztő 2. 2015. július 30. csütörtök, 18:01

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése