Oldalak

2015. augusztus 10., hétfő

Kanizsa ostroma

Pósa Károly szerzői írása 

 

b_240_180_16777215_0_http___2.bp.blogspot.com_-vWI9CuN9JFM_VcbscJM-YVI_AAAAAAAAFLE_HCr2NBD4lxg_s320_posa+profil.jpg
Igen. Így könnyű várat foglalni.
Ártalmatlan turistaként őgyelegve Európa utcáin. Beszivárogva a falakon belülre. Nézelődni, telefonon koordinátákat egyeztetni. Folyton mozgásban, haladó alakzatban lenni. Várni az alkalmat, miközben még többen és többen érkeznek. Hogy elegen legyenek. S ha eljő az általuk áhított pillanat, akkor ama bizonyos kürtszóra a kellő számú harcos egyszerre fogja kirántani fegyverét, és az ostromlottakat majd bezavarják az épületekbe. Az övék lesz immáron a tér.
Az övék lesz?
Tulajdon képen már most is az övék. Itt Magyarkanizsán, amott Horgoson, Szabadkán, de Szegeden, sőt Budapesten a Keleti pályaudvarnál is otthon érzik magukat. Királyhalmán a katolikus temető keresztjein száradnak a gatyáik, a zoknijaik. Egyre erőszakosabbak. Magabiztosak. Az idő a szövetségesük. Vonuló csapataik nyomán a szeméthegyeket a döglegyek lepik, és nincs, nem akad sehol egy Bornemissza Gergely, aki szembe merne szállni velük, aki móresre tanítaná őket.
 
Buda megint elveszni látszik. Mi, magyarok ezt ugyan nem néznénk jó szemmel, zárnánk a kapukat. De amikor a brüsszeli üvegpalota tele van dirigáló Hegedűs hadnagyokkal, sőt a várfalainkon belüli elárulóinkra sem szabad meszet löttyintenünk, nem tehetünk mást, mint bizakodunk, hogy eljő Dobó István ideje, s rend lesz végre megint.
Ahogy a helyzet alakul, nem is oly sokára elérkezik az az idő. Nyulak helyett Dobó oroszlánjainak az ideje.
Onnét tudom ezt bizonyosan, hogy visszájára fordult a történet. Nem úgy van, mint régen, Eger várfalainál.
Most az ostromló hadak mutattak föl fekete koporsót.
Európának.
Abba a sötét szarkofágba beleraktak mindent, amit ez a kontinens, ez a civilizáció Homérosztól Erasmuson keresztül Weöres Sándorig jelentett.
 
Hogy miként lehet kettőezer-ötszáz év műveltségét, szellemiségét, az összes vívmányát kiiktatni, idézőjelbe téve kiradírozni: nem tudom. Mindenesetre lehetséges. Ha másképpen nem, hát csákánnyal szétverve, mint a babilóniai szobrokkal, domborművekkel, muzeális értékekkel teszik, vagy ahogy kamerák előtt dinamittal robbantják föl az ókorból visszamaradt, még az akkori barbár hódítók által is megkímélt templomokat. Megáll az ész.
 
Ettől már csak az a fölfoghatatlanabb ha ezeknekvalaki önként ajtót nyit. Ha még segíti is őket.
Olyan ez, mintha a második világháború végén szülőföldünkre szabaduló Vörös Hadsereg kegyetlenkedéseit valaki úgy magyarázná, hogy:
 - Szegény szovjet kiskatonák! Hónapok óta harcolnak! Sose volt karórájuk! Asszonyt is régen láttak, szűzlányt meg tán még sohasem! Adjuk meg hát nekik, ami a jussuk! – mondaná a sok jogvédő. És nem ég a képük a szégyentől. Inkább fasisztának bélyegeznek mindenkit, aki szavát emeli a gyalázat ellen. Pont, mint manapság kijár a náci, rasszista, xenofób címke, ha nem ölbe tett kézzel tűröd, hogy lelakják a környezetedet, belemásszanak a képedbe, az életedbe. Ha van benned annyi öntudat, hogy az igazság nevében hangodat mered hallatni. Ha Dobó István fohászát, esküjét tartod követendőnek, nem Hegedűs hadnagy megalkuvását, vagy a Fenséges Bécs (Brüsszel) ígéreteit, hazudozását.   
 
Károgó varjak minden ostromkor akadnak. Kibicelnek. Harcos amazonok írnak, kommentálgatnak. Többnyire olyanok, akiknek kutyájuk-macskájuk nem lévén, meddő unalmukban jótékonykodnának. Névről tudom őket: Athos, Porthos, Aramis. Az öreg, a nagyhangú, meg a buja ájtatos. Már a félszemű Jumurdzsák is jó lenne nekik.
 
Tartja a mondás: vakok között félszemű a király. 
Közzétette: Szerkesztő 2015. augusztus 10. [12:32]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése