Oldalak

2015. szeptember 4., péntek

„A saját pénzünkön pereltek be bennünket!”



Pobedáról azt mondják a helybeliek, hogy az igen hangzatos nevű topolyai falu ma már csak halvány árnyéka egykori önmagának, elnevezésének jelentésével ellentétben, inkább a hanyatlás, a leépülés, a vereség a jellemzője, mintsem a győzelem.
Amikor még a fénykorát élte a híres helybeli mezőgazdasági birtok, a falu valódi kis ékszerdoboznak számított a rendezett parkjával, virágházával, a díszes kisvárával, a pagodájával. Volt iskolája, óvodája, gyógyszertára, fürdője. A egészségházban röntgengép működött és fogorvos is dolgozott.


„BÁNTJUK AZ EMBEREKET, TÖRVÉNYTELENÜL…”



A harmincas éveinek végén járó Keresztes Andrea másfél éve tagja a helyi vezetőségnek, a helyi közösség tanácsának, és mint mondja, mindig azt az elvet képviselte, hogy a falu ne legyen pártfüggő, ne legyen kiszolgáltatva egyetlen politikai párt kénye-kedvének sem. És mindegyik vezetőségi tag – ha pártember is – a saját falujának az érdekeit tartsa szem előtt, amikor politizál. Összefogással ugyanis sok minden megoldható.
Amikor most igen kemény szavakkal bírálatot mond a helyi közösség jelenlegi irányítóinak a munkájáról, akkor egyszersmind önkritikát is gyakorol:

-- Pobeda Helyi Közösségnek, a hozzánk tartozó Kavillóval és Szvetityevóval évente mintegy 6 millió dinárból kell gazdálkodnia. Ha 4 évet veszek alapul, akkor az 24 millió dináros anyagi keretet jelent, aminek, ha a felét elviszi a közművek üzemeltetése/karbantartása meg az alkalmazottak bérezése, akkor is a másik fele megmarad. Abból a 12 millió dinárból itt egy

 KIS LAS VEGAST LEHETNE CSINÁLNI!

De nem így történik!
Én büszke vagyok arra, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség tagjaként sikerült néhány olyan dologban részt vennem, ami mindannyiunk számára örömet jelent: 30 év után bemeszeltük az egészségházat, rendbe tettük a nyugdíjasok otthonát, a tűzoltólaktanyát, két évvel ezelőtt kitisztítottuk a kismedencét és a környékét, és fürödhettek is benne a gyerekek. Én vezetem a mezőgazdasági termelők irodáját -- sikerült megnyitnunk, s így nem kell az itteni gazdáknak Topolyára utazniuk. (Sokat jelent, mert az autóbuszjegy 400 dinárba kerül.)
Régóta húzódó nyavalyánk az, hogy a vezetőségünk úgymond kemény magja nem tájékoztatja kellőképpen a lakosságot az itteni történésekről, nem vonja be a döntéshozatalba, előfordul olyasmi is, hogy még a tanácstagok sem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel. Az elmúlt hónapokban pedig azt láttam, hogy rossz irányba mennek a dolgaink. Bántjuk az itt élő embereket, és ami a legnagyobb baj: törvénytelenül bántjuk őket. Az alaptalanul és igazságtalanul kivetett vízszámlákkal megkeserítettük az életüket. A helyi közösség bíróságra adta a vízdíjjal tartozókat. Most mondjam azt, hogy a saját pénzünkön pereltek be bennünket? Huszonötezer dinárt fizettek az ügyvédnek, aki ezt intézte.
Ebben az ügyben én mindent magamra vállaltam, meg is lett az eredménye:

HÁROM FELJELENTÉS VAN MÁR ELLENEM.

Tehetetlenségünkben Topolya város vezetőségéhez fordultunk segítségért, mert a helybeliek nem akarták meghirdetni a falugyűlést. Így meg mindenki névre szóló meghívót kapott. Kevesen jöttünk össze, mert akkor már javában zajlott a megfélemlítés. Azzal ijesztgették az embereket, hogy fölmondást kapnak, börtönbe záratják őket. Amikor a falugyűlést tartottuk, akkor kihívták Szabadkáról a közlekedési rendőröket, akik az Engelmann kastélyhoz vezető útkereszteződésnél minden kocsit megállítottak, feltartóztattak, ily módon is macerálva az elégedetlenkedőket.
Aztán aláírásokat gyűjtöttünk a Helyi Közösség Tanácsának leváltására és az ügyünk végül a Közigazgatási Bíróságra került. Onnan pedig olyan válasz érkezett, hogy a helybeli szavazópolgároknak kevesebb, mint a 25 százaléka írta alá a leváltásról szóló határozatot. Ez pedig nem felel meg a valóságnak, mert Pobedán 247 választópolgárt tartanak nyilván, a tiltakozásukat vállalók száma pedig 90 volt. Tehát a bíróság a döntésekor nem vette figyelembe azt, hogy hány szavazásra jogosultnak az egynegyed részéről van szó.
Hogy hogyan tovább, mi lesz a folytatás? Fogalmunk sincs. Félünk és várunk. Hogy mi lesz a kimenetele annak a három följelentésnek, amit ellenem tettek, azt sem tudni. Lehet, hogy elveszítem a munkahelyemet…

Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése