Oldalak

2015. szeptember 5., szombat

A VMDK cselekvésre szólította fel az MNT elnökét

A VMDK nyílt levele:
Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, részére
Tisztelt Elnök Úr !
Felszólítjuk Önt, hogy azonnali hatállyal hívja össze a Magyar Nemzeti Tanács rendkívüli ülését, mivel az MNT jelenlegi Ügyrendje alapján erre csak Önnek van felhatalmazása, lehetősége.
Éppen ezért: minden felelősség, amely a délvidéki magyarság tájékoztatása területén kialakult helyzetből, tömegtájékoztatási eszközeink magánosítási folyamata során alakuló helyzetéből adódik a közeljövőben, Önt terheli!
A rendkívüli ülésre egyetlen napirendi pontot javasolunk:
Állásfoglalás a kisebbségi nyelveken is tájékoztató médiumok magánosítása kapcsán
Emlékeztetni szeretnénk Önt arra, hogy ezt a javaslatunkat már a Magyar Nemzeti Tanács 3. rendes, 2014.12.26-án megtartott, ülésére sürgősségi indítványként beterjesztettük. Akkor még bőven lett volna idő – akár az általunk javasolt módon is! –a helyzet és várható következményeinek alakítására, természetesen, az arra illetékes és felhatalmazott intézményrendszer(ek) bevonásával. Sajnos, az MNT szóban forgó 3. ülésén javaslatunkat a 29 jelenlévő tanácstagból 26 elutasította, az Ön helyeslő vezényletével.
Most, talán az utolsó pillanatokban járunk, amikor a tömegtájékoztatásunkban zajló káros folyamatok irányán még változtatni tudna az arra illetékes és jelentős felhatalmazással is bíró intézmény: a Magyar Nemzeti Tanács!
Ezért tárjuk közvéleményünk elé akkori beadványunk teljes szövegét, amely a beterjesztett határozatjavaslattal – továbbra is igen aktuális, háromnegyed év elmúltával semmit sem veszített időszerűségéből.
„ Tari István
MNT Tanácsnok Óbecse 2014. 12. 26.

 Magyar Nemzeti Tanács
Hajnal Jenő, Elnök
Napirendipont javaslat a Magyar Nemzeti Tanács 3. rendes ülésére
Az MNT ügyrendjének 29. és 30. szakasza alapján az MNT soron következő 3. rendes ülésére a következő napirendi pont megvitatását javaslom:
Állásfoglalás a kisebbségi nyelveken is tájékoztató médiumok magánosítása kapcsán
A beterjesztett napirendi pont megvitatására, állásfoglalásra és a napirendet érintő határozat meghozatalára lehetőséget ad és jogi alapul szolgál a Magyar Nemzeti Tanács Alapszabályának  4. szakasza:
A Tanács alapvető céljai:
………
(b)a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség teljes és valós egyenrangúságának, valamint esélyegyenlőségének a biztosítása szülőföldjén,
(c)a magyar önazonosság megőrzését és erősítését szolgáló kulturális, oktatási és tájékoztatási intézményrendszer fejlesztése, támogatása és bővítése.
………
illetve a Magyar Nemzeti Tanács  Alapszabályának 14. szakasza:
A Tanács:
………..
(g)a magyar kultúrát, oktatást, tájékoztatást és a hivatalos nyelv- és íráshasználatot érintő kérdésekben képviseli a magyar nemzeti közösséget,
(h)a törvénnyel és más jogszabályokkal összhangban dönt, illetve részt vesz a döntések  meghozatalában  a  magyar  kultúrát,  oktatást,  tájékoztatást  és  a hivatalos nyelv- és íráshasználatot érintő kérdésekben,
(i)a kultúra, oktatás, tájékoztatás és hivatalos nyelv- és íráshasználat területén intézményeket alapít vagy társalapítói jogokat gyakorol, alapítványokat hoz létre, továbbá a törvénnyel összhangban átveheti a köztársaság, a tartomány és a helyi önkormányzatok által alapított kulturális és oktatási intézmények alapítói jogait,
(j)a magyar nemzeti közösség jogait és helyzetét érintő kérdésekkel kapcsolatban fejlesztési stratégiai dokumentumokat fogad el, és ezekben a kérdésekben állást foglal, valamint a közvéleményhez, a köztársasági, tartományi és helyi önkormányzati szervekhez fordulhat,
(l)részt  vesz  a  magyar  nemzeti  közösséget  érintő,  a  kultúra,  az  oktatás,  a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén elfogadásra kerülő, illetve hatályos előírások meghozatalának, illetve módosításának az előkészítésében,
(o)a kölcsönös érdekek mentén együttműködik a kisebbségi és helyi önkormányzatokkal, intézményekkel és szervekkel,
(s)eljárást indít a saját nevében vagy előzetes írásbeli felhatalmazás alapján az állampolgári jogok biztosa (ombudsman), a bíróságok és más illetékes szervek előtt, amennyiben sérülnek a magyar nemzeti közösség egyéni és kollektív jogai,
Határozat-javaslat:
1.  A Magyar Nemzeti Tanács megbízza az MNT elnökét, hogy 30 napos határidőn belül kezdeményezze egy tanácskozás megtartását, ahol minden érdekelt féllel egyetemben ki lehetne vizsgálni, milyen jogi lehetőségek vannak a magánosításban lévő, kisebbségi nyelveken is tájékoztató helyi, illetve regionális jellegű médiumok megmentésére.”
Mint ismeretes, a szerbiai kormány kezdeményezte 502 vállalat magánosítását. Ezek között, nem kis számban, olyan tömegtájékoztatási eszközök találhatóak, amelyek magyar, de más kisebbségi nyelveken is végzik munkájukat, műsorokat készítenek – közszolgálati szerepet töltve be. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének képviselői nem tartják megbízhatónak a médiumokról szóló törvénycsomagban szerepelő garanciákat, mert azok, ahogyan azt a szerbiai valóság már be is bizonyította, egyrészt nem tartják vissza a kisebbségi médiumok magánosítási folyamatától a tisztességtelen szándékú résztvevőket, másrészt nem tartalmaznak megfelelő garanciákat a műsorrács hosszú távú fenntartására. Aggodalommal tölt el bennünket, hogy ez a Szabadkai Rádió, de a topolyai, törökbecsei, zombori, nagybecskereki stb. kisebbségi nyelveken is tájékoztató médiumok kisebbségi műsorainak megszűnéséhez vezethet. Mivel a szerbiai alkotmánybíróság döntése következtében a nemzeti tanácsok már nem tudják kezdeményezni az alapítói jogok átvételét, véleményünk szerint az egyik lehetséges megoldás e probléma orvoslására az volna, ha az érdekelt felek és a nemzeti tanácsok, mint jogi személyek, megjelennének a magánosítási folyamatban, majd a későbbiekben, megfelelő részesedési arányban, hozzájárulnának a tömegtájékoztatási eszközök működtetéséhez.
Továbbá, azt gondoljuk, hogy az MNT (mint a Szerbiában élő legnépesebb nemzeti közösséget tömörítő szervezet) kellene, hogy kezdeményezze a szóban forgó egyeztetések lebonyolítását. Végső soron, a lehetséges megoldások megfogalmazása és végrehajtása az MNT érdeke is, ha a Vajdasági Magyar
Média Stratégia V. 8. pont alatt szerepelő Vajdasági Magyar Rádióhálózat kiépítését szeretné megvalósítani.

Tisztelt Elnök Úr !
Követeljük Öntől az azonnali cselekvést, mert minden késlekedés, hallgatás, halogatás, a helyzet MNT-n kívüli és felhatalmazások nélküli rendezési kísérleteiként – csak önsorvasztásunk további folyamatait erősítik.
Elnök Úr, minden felelősség az Öné!
Illene eldöntenie, hogy az MNT elnökeként óhajt-e cselekedni, élve a törvény és intézmény adta lehetőségekkel vagy pedig csak a mutyilistás szövetség kirakatában tetszelegve dagasztja tovább a látszatcselekvést.
A VMDK elnöksége
Közzétette: Haraszthy Ágoston 2015. szeptember 04. péntek, 19:30 


A Magyar Nemzeti Tanács 3. ülése
VMDK video
Az események ismét pezsegnek a Szabadkai Rádió háza táján. A VMDK az MNT 3. ülésén már megadta a javaslatát. Akkor leszavazták ajánlatunkat. Örömmel látjuk, hogy a leszavazók köréből sokan meggondolták magukat és most követelik a probléma rendezését.
A VMDK két napirendi javaslatot terjesztett be az MNT 3. rendes ülésére. Állásfoglalás a délvidéki magyarságra rákényszerített kollektív bűnösségről, Állásfoglalás a délvidéki magyar sajtó magánosítása kapcsán. Az MNT hatalmi többsége szerint ezzel nem kell foglalkozni és leszavazták. Lelkük rajta. Lájk és megosztás! Lássák mások is a szégyenüket. Katt és nézd meg kik és mit szavaztak le!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése