Oldalak

2015. október 8., csütörtök

Gazdasági mutyilista után, civil mutyilista?

A  Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége megkérdőjelezi a Magyar Nemzeti Tanács elnöki döntését a  pályázatok kiírásánál és a pénzeszközök elbírálásánál.
A gazdasági mutyilista után, civil mutyilistával találkozunk?

A nemrég megtartott Magyar Nemzeti Tanács 10-ik rendes ülésén Tari István a VMDK-Csonka Áron MNT tagja képviselői kérdéseket intézett az MNT elnökéhez.
Többek között, azt is megkérdezte vajon összhangban van e az érvényben lévő Nemzeti Tanácsokról szóló törvénnyel az a 13/2012 számú MNT-határozat, melynek alapján az MNT elnöke úgynevezett: elnöki határozattal dönt, önkényesen, a támogatottak listájáról, a pályázati támogatások leosztandó összegeinek nagyságáról.

Történetesen a 13/2012 számú MNT-határozat meg lett szüntetve a MNT új Alapszabályának elfogadásával. Így jogilag aggályos az eddig elbírált és kiosztásra került 2, 5 millió dinár (A MNT oktatásra vonatkozó, hagyományéltető gyermek-és ifjúsági táborok 2015.évi finanszírozására oktatási és közművelődési szerveztek és egyesületek részére kiírt pályázat), illetve a  további 10,5 millió értékű pályázati kiírások jogszerűsége.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szerint erkölcsileg is igen vitatható az az eljárás, amelynek keretében a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a kizárólagos megmondhatója annak, hogy egy – MNT által kiírt! – pályázaton ki és mennyi pénzt fog támogatásként kapni.

Csupán a példa kedvéért: elfogadható-e az a fajta döntéshozatal, melynek következtében a vajdasági mutyilistás szövetség és az MNT tisztségviselői által – Pál Károly, Dudás Károly, Valka Károly, Paskó Csaba, Perpauer Attila, stb. vezetett „civil" szervezetek részesülnek, természetesen: elnöki határozattal, pénzügyi „utótámogatásban"?

Igen, mint ahogyan az mostanában történt a MNT oktatásra vonatkozó, hagyományéltető gyermek-és ifjúsági táborok 2015.évi finanszírozására oktatási és közművelődési szerveztek és egyesületek részére kiírt pályázaton.

Figyelembe véve a fent felsoroltakat a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szerint  valószínűsíthető, hogy a Magyar Nemzeti Tanács elnöke jogszerűtlenül járt el a pályázatok kiírásánál és a pénzeszközök elbírálásánál.

Gazdasági mutyilista után, civil mutyilista következik?
A VMDK elnöksége

Az ülésen feltett kérdések teljes listája:

Tanácsnoki kérdések • az MNT 10. rendes ülésén

2015 október 2.
Hajnal Jenő MNT-elnök részére
Tanácsnoki kérdések

Az MNT ügyrendje 63. szakasza alapján

1. Az MNT 7. rendes ülésén, 2015. június 10-én, a következő tanácsnoki kérdést tettem fel az MNT elnökének : Van-e az MNT-nek a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítására vonatkozó, testületileg kidolgozott és elfogadott állásfoglalása?
Feltett kérdésemre elnök úr 2015. augusztus 3-án írásban válaszolt: Természetesen van.
Válaszához kapcsolódva, felkérem elnök urat, azonnal hozza nyilvánosságra a „testületileg kidolgozott és elfogadott állásfoglalást", amely a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítására vonatkozik! Válaszoljon arra, a kapcsolódó kérdésemre: ez az állásfoglalás melyik MNT ülésen és mikor lett testületileg kidolgozva és elfogadva?


2. A BANATSKO KARAĐORĐEVO-I NIKOLA TESLA ÁLTALÁNOS ISKOLA TORDAI KIHELYEZETT RÉSZLEGÉNEK ÖNÁLLÓSULÁSÁRA tett javaslatot 16/2011 számú határozatával, a Magyar Nemzeti Tanács. A határozat meghozatala óta (2011. április 5.) – több, mint négy év elteltével! – történt-e előrelépés ebben az ügyben, a 16/2011 számú MNT-s határozat érvényesítése ügyében?

3. Nagybecskereken, a Petőfi művelődési egyesület nagytermében, a 2000 dináros terembérleti díj kifizetését vállalva, találkozhattak a VMDK vezetői azokkal a muzslyai szülőkkel, akik elégedetlenségüknek adtak hangot, megismételve a Magyar Nemzeti Tanács elnökének írt levelükben összefoglaltakat. Miért nem válaszol az aggódó muzslyai szülők levelére az MNT elnöke? Több mint 30 szülőről van szó, akik előbb postai úton juttatták el, majd később személyesen is átadták levelüket az elnöknek.

4. A Мagyar Nemzeti Tanács elnöke napjainkban is az MNT által 2012. július 25-én meghozott: „A Magyar Nemzeti Tanács szervei által biztosított támogatások odaítélésének eljárásáról szóló határozat" (13/2012-számú MNT határozat) alapján osztja szét támogatását a pályázók között.
A) A határozat meghozatalától, 2012. július 25-étől, napjainkig voltak e meghívásos pályázatok?
B) Amennyiben voltak meghívásos pályázatok, időrendben: mikor, milyen témakörökben, kik voltak a meghívottak? Kik és mekkora összegű támogatásban részesültek?

5. A Мagyar Nemzeti Tanács elnöke napjainkban is az MNT által 2012. július 25-én meghozott (13/2012-számú) határozat alapján osztja szét támogatását a pályázók között.
A) Összhangban van e az érvényben lévő Nemzeti Tanácsokról szóló törvénnyel az a 13/2012 számú MNT-határozat, melynek alapján az MNT elnöke úgynevezett: elnöki határozattal dönt, önkényesen, a támogatottak listájáról, a pályázati támogatások leosztandó összegeinek nagyságáról?
B) Törvényesnek és – nem mellesleg! – erkölcsileg elfogadhatónak tartható-e az az eljárás, amelynek keretében a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a kizárólagos megmondhatója annak, hogy egy – MNT által kiírt! – pályázaton ki és mennyi pénzt fog támogatásként kapni?
(Csupán a példa kedvéért: elfogadható-e az a fajta döntéshozatal, melynek következtében a vajdasági mutyilistás szövetség és az MNT tisztségviselői által – Pál Károly, Dudás Károly, Valka Károly, Paskó Csaba, Perpauer Attila, stb.) vezetett „civil" szervezetek részesülnek, természetesen: elnöki határozattal, pénzügyi „utótámogatásban"? – Igen, mint ahogyan az mostanában történt: A MAGYAR NEMZETI TANÁCS OKTATÁSRA VONATKOZÓ, HAGYOMÁNYÉLTETŐ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI TÁBOROK 2015. ÉVI FINANSZÍROZÁSÁRA OKTATÁSI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI SZERVEZETEK ÉS EGYESÜLETEK RÉSZÉRE KIÍRT PÁLYÁZATA alkalmával!
Ily módon 2.5 millió dinár kiosztására került sor a közelmúltban és nagyjából 10.5 millió dinár fog hasonló pályáztatással gazdájára találni.

6. Az Európa Alapítványnak léteznek-e folyamatban lévő peres ügyei a bíróság(ok)on?

7. Az MNT elnöke 2015. augusztus 24-én levélben fordult a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatához (iratszám: MNT-001226 K/2015-A/562/4), amely levelet a Népszínház ügyviteli iktatójában: 2015. 08. 25-én, 01-1807/15 szám alatt jegyzik. Ezt a levelet, rá adott válaszával együtt, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata 2015. 09. 08-án eljuttatta az MNT valamennyi tanácsnokának.
Mivel egyetértek a Magyar Társulat válaszlevelében megfogalmazottakkal, úgy gondolom, hogy nem maradhat elnök úr válasza nélkül a következő közérdekűnek vélt kérdés:
Ki jogosította fel az MNT elnökét arra, hogy a Magyar Nemzeti Tanács érvényes döntéseit felülírva, egyszemélyben döntést hozzon a Vajdasági Magyar Nemzeti Színház koncepciójának elvetéséről?
Mikor és melyik ülésén vetette el az MNT a Vajdasági Magyar Nemzeti Színház koncepcióját?

2015. 09. 28.
Tari István

http://vmdk.org.rs/hirek/500-tanacsnoki-kerdesek-az-mnt-10-rendes-ulesen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése