Oldalak

2015. november 13., péntek

Ágoston András levele Hajnal Jenőhöz



Mgr. Hajnal Jenő
elnök

Magyar Nemzeti Tanács
Szabadka

Tisztelt Elnök Úr!

Maradjunk a szerb EU-csatlakozási cselekvési tervnél, amelyet ugye az illetékesek a magyar és más vélemények nélkül, már október végén megküldtek Brüsszelnek. S vegyük figyelembe az Ön kijelentését, miszerint még lehet véleményezni ezt az irományt.
Ahogy ez várható is volt a szerb szöveg nem tartalmaz semmi olyat, amiből kisebbségi autonómia kerekedhetne ki. Ha jól értelmezem az MNT eddigi a cselekvési tervvel kapcsolatos tevékenységét, az Ön aláírásával nem ment anyag a szerb illetékeseknek, amelyben akár a legegyszerűbb formában is megjelent volna a magyar autonómiára vonatkozó elem. Ilyen javaslatot nem tett Deli Andor, EU-képviselő sem.
Ha jól látom, ebben az ügyben nem történt semmi fontos az „Értjük egymást? Tudós tanácskozás autonómiáról és terminológiáról címmel, mára összehívott budapesti konferencián sem.
Itt tartunk most.
Azzal, feltételezem, Ön is egyetért, hogy jóllehet az autonómiáról mindig van értelme beszélgetni, sőt lehet és kell követelőzni is, de Szerbia EU-csatlakozási folyamata most olyan szakaszba érkezett, amikor bekapcsolódva a folyamatba, a vajdasági magyar politikum megteheti, meg kell tennie saját javaslatait. Történelmi esély ez arra, hogy az autonómiakövetelést természetes módon becsatornázzuk egy nemzetközileg is releváns folyamatba. Ön a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnökeként még azzal a formális előnnyel is rendelkezik, amilyennel az elmúlt negyed században egy vajdasági magyar politikus sem rendelkezett. A magyar miniszterelnök Orbán Viktor harmadik kormányának beiktatásakor, a kisebbségi autonómiáról elhangzott szavaira gondolok.
Mintha üldözne bennünket a szocializmus átka. A vajdasági magyar politikai elit is abban a helyzetben van, mint az egyszeri jobb híján napot lopott építők: hol nincs vödör, hol nincs víz.
A vajdasági magyarságnak van ugyan némi túlzással legitimnek mondható autonómiakoncepciója, amire most támeszkodhatnánk, de még sincs, mert nincs, aki azt letegye a nemzetköziek asztalára. Így a magyar kormány, ha akarna, sem tudna kiállni mellettünk. A mi térfelünkön pattog a labda, de nem vagyunk képesek azt leütni.
Mi, a történelmi VMDK-ban, majd a Vajdasági Magyar Demokrata Pártban (VMDP) mindennt megtettünk, hogy a teljes legitimitással rendelkező autonómiakoncepciót, vagy később a konkrétabb magyar (perszonális) autonómia modelljét odategyük a nemzetközi döntéshozók asztalára. Nem jött össze.

Tisztelt Elnök Úr!
Tekintettel a vajdasági magyar politikai elit helyzetére csak egy dolog a biztos. Ha záros határidőn belül nem rukkolunk ki az autonómiakoncepcióval, legalább a tényleges politikai autonómia mi szerintünk legfontosabb alapelveivel, végső soron Ön marad a pácban. Az MNT elnökeként Ön lesz az egyszemélyi felelős, ha ebben a kruciális időpontban nem kerül oda az autonómiakövetelésünk a szerb hatalom, illetve a nemzetközi döntéshozók asztalára. A történelem ugyanis arra tanít bennünket, hogy az utódországok, bekerülve az Európai Unióba teljes erejükből rátörnek a magyar kisebbségekre, s mielőbb „integrálini”, jószerével beolvasztani akarják azokat. Elnök Úr, igazam van?
Ön előtt azonban még mindig van egy másik, ha nem utolsó lehetőség. Kezdeményezzen Elnök Úr, itthon is, Budapesten is meg a nemzetközi politikai színtéren is. Tudjuk, az MNT olyan, amilyen: ezer sebből vérzik, de formális lehetőséget ad a kezdeményezésre.

Tisztelt Elnök Úr, kedves Jenő!
Neked kellene lépni. Tapasztalatból tudom, a kezdeményezés fél siker.
Hagyjuk most a félrevezetés céljából villával összehányt cselekvési tervet. Nekünk, vajdasági magyaroknak most csak az autonómiáról érdemes beszélni. Hogy egyszer senki se mondhassa: szóltatok volna időben.
Mellékelek három dokumentumot*, ami gyors kiindulópont lehet a cselekvéshez. Az egyik annak idején eljutott a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumához, a másikról a mai napig nem volt vita, de ellenérvelés sem.
Bízom benne, hogy érzed a válladra nehezedő felelősséget. Amit nem háríthatsz át senki másra. Sem ma, sem évek múlva.
Barátsággal:
Temerin, 2015. november 13.
Ágoston András

Leveléhez Ágoston a következő dokumentumokat mellékelte: 
1. A magyar (perszonális) autonómia kritériumai
2. A szerbiai magyar választói névjegyzék az általános választói névjegyzék hivatalos melléklete  
3. Kezdeményezés a Kisebbségi Kódex meghozatalára  
Kisebbségi Fórum – Temerin
KIFO HÍRLEVÉL II. évf. 296. szám
2015. november 13. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése