Oldalak

2015. december 1., kedd

A többségében magyar Óbecse községben a haladóké lett a mandátumok 87 százaléka

A vég kezdete, a magyar politika teljes csődje és bukása - akár így is lehetne jellemezni a tegnapi nap során, Óbecse község-szerte lezajlott helyi közösségi választások eredményét. 
 
Az óbecsei községben a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a magyarság van többségben, mintegy 17 ezer fővel, míg az államalkotó szerbséghez 15 ezer polgár sorolta be magát. Mégis, az 53 százalékban magyar községben a mandátumok 87 százalékát vitte el a Szerb Haladó Párt, amely abból a Šešelj-féle radikálisokból vált ki, és hozta politikai gyökereit, amely pár éve még egy szendviccsel a kezünkben üldözött volna el bennünket hazánkból. 
Megdöbbentő eredmények 
 
Óbecse községben 83 HK tanácsnokot választottak meg a tegnapi nap során, melyek közül 72 a Szerb Haladó Párt és pártszövetségesei által támogatott jelöltekből került ki, míg a legnagyobb délvidéki magyar párt, a VMSZ 58 jelöltje közül, csupán 11-en szereztek mandátumot. 
 
Megdöbbentő eredmény, hogy a többségében magyar Bácsföldváron az összes képviselői helyet a haladók szerezték meg, míg például a hetven százalékban magyar Péterrévén a mandátumok kétharmada lett a csetnikpártból alakult SZHP-é. Az egész községben egyetlen helyi közösségben, az 500 lelkes, színmagyar Dreán nem szereztek többséget Vučić emberei, ugyanis ott, az 5 tagú tanácsból “csupán” 2 mandátumot zsebeltek be. 
 
A vajdasági magyar politika teljes csődje
 
Az, hogy egy magyar többségű községben csupán a képviselők 13 százaléka került ki magyar előjelű párt soraiból, teljes kudarcot kellene, hogy jelentsen minden épeszű, a helyzetet felfogni képes politikus számára. Azonban a Vajdasági Magyar Szövetség még ebben az esetben is derűlátó. 
 
„A VMSZ által támogatott jelöltek Óbecse községben a tegnap lezajlott választásokon jó eredménnyel szerepeltek, a négy évvel ezelőttihez képest sokkal több tanácsnokot juttattunk be Óbecse Községbe." - nyilatkozta a Pannon RTV-nek Molnár Viktor, a VMSZ Óbecse községi elnöke, aki - lássuk be - ezzel a kijelentésével nyugodtan pályázhatna a "bácskai Néró" díjra is. 
 
Majd a bizakodó politikus azt is hozzátette: "Arányában egy csöppet sem csökkent a becsei magyar közösség súlya, több magyar jelölt is bejutott a helyi közösségek tanácsaiba, akiket belgrádi központú pártok támogattak. Tehát ez csak azt jelenti, hogy a magyar szavazatok továbbra is mindenki számára értékesek.”
 
Úgy vásárolták a cigányokat, mint kupiban a szajhát 
 
Portálunk kérdésére az óbecsei viszonyokat jól ismerő informátorunk elmondta: “A község számos pontján már a korábbi hetekben körbejárták a Szerb Haladó Párt vidékről idehozott aktivistái a község putrijait. Minden szociálisan hátrányos, folyamatos bűncselekményekből élő, vagy aluliskolázott polgárt megkerestek, akiket a választás napján zömében belgrádi rendszámtáblás kombikkal és kisbuszokkal szállítottak az urnákhoz.”
 
Informátorunk úgy értesült, hogy szavazatért egyesek csomagokat kaptak, de aki pénzt kért annak ezer dinárt adtak egy-egy voksért. Vagyis több százezer dinárt elköltöttek szavazatvásárlásra Óbecse községben, ekkora pénzeket pedig csakis felsőbb szintekről, kormányzati forrásokból tudtak Óbecsére juttatni. “Ezeket úgy vették meg egy menetre, mint mások a kupiban a szajhákat.” - mondta a portálunknak nyilatkozó helyi lakos. 
 
A szerbek a cigányokat hordták, hogy a magyarokra szavazzanak
 
A haladók számos helyen magyar jelölteket indítottak, zömében olyanokat, akik az önkormányzatnál kaptak munkát, vagy a község által vezetett közvállalatoknál, intézményeknél szereztek pártprotekción keresztül állást. Sok esetben nem is a jelölt, hanem annak gyermekei vagy legközelebbi családtagjai kaptak munkát azért, hogy egy-egy jelölt beálljon a haladók kirakatába díszmagyarnak.
A biztos munkahelyet a magyarságukkal és a nevükkel kellett megfizetniük. Ugyanis a választási listákon szereplő magyar emberek nevei nagyon sok választót tévesztettek meg, ugyanis a haladók által támogatott kirakatmagyarok nem hangoztatták, hogy kik állnak mögöttük, talán sok esetben maguk is szégyellték, hogy milyen olcsón adták el egy életre a becsületüket. 
 
Így eshetett meg Óbecse községben, hogy a szerbek a cigányokat hordták, hogy a magyarokra szavazzanak, akik azért a megszerzett munkahely elvesztésének félelmében dróton rángatott bábukként fogják végrehajtani az egykor még magyargyűlölő párt minden szándékát. 
 
B. C. Közzétette: Szerkesztő 2015. november 30. [19:51]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése