Oldalak

2015. december 4., péntek

Ülésezett a Máért



Részlet

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Máért december 3-i ülésén a vajdasági magyarsággal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy évek óta jó irányba tartó építkezés halad, egyúttal jelezte: a magyar nemzetpolitikának nem érdeke, hogy az ott létrejött egység sérüljön. „Évek óta a Délvidéken úgy látom, hogy egy jó irányba tartó építkezés halad. Dacára annak, hogy mind Magyarországról, mind talán Szerbiából, és a Vajdaságon belül is mindig vannak ellenerők, amik felütik a fejüket, és a nagyon nehéz munkával, és komoly áldozatokkal kialakított teljes együttműködés megbontására törekednek. Szeretném nyilvánvalóvá tenni, hogy a magyar nemzetpolitikának nem érdeke, hogy az a magyar egység, amely a Délvidéken létrejött, bármilyen formában sérülést szenvedjen az előttünk álló időszakban. Ilyen törekvéseket nem támogatunk, az ilyen törekvéseket károsnak tekintjük, és ezért nem is remélhetnek tőlünk semmilyen pártfogást sem” – idézte a pannonrtv.com Orbán Viktor röviden kifejtette a nézetét a gazdaságfejlesztési programról is, jó esélynek mondva azt arra nézve, hogy a Délvidéken élő magyarok mindennapi megélhetésének körülményeiben pozitív változások állhassanak be.
Magyar Szó, 2015. december 4. 1. és 3., vagy http://www.magyarszo.com/hu/2908/kulfold_magyarsag/136840/%C3%9Cl%C3%A9sezett-a-M%C3%A1%C3%A9rt.htm, 2015. december 4. [12:32]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése