Oldalak

2015. december 30., szerda

VMDK: Az MNT látszat-politizálása



Mi történik a nemzeti tanácsokról szóló törvénnyel?

A VMDK Hírmondó 46. számában  már írtunk  a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) látszat- politizálásáról. Erre most újabb példával szolgálhatunk. Ahogyan a kisebbségi akcióterv esetében, most is  kullogunk az események után, az helyett, hogy az események elé menjünk.
Ugyanis, az MNT elnökének írásos válaszából látszik, hogy az MNT-nek nincsen testületileg elfogadott  álláspontja, saját elképzelése, illetve konkrét  javaslata a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítására.
Ami nem jó, de még javítható. Reméljük írásunk ösztönzően fog hatni. Talán nem árt ha ezen a helyen elmondjuk azt is, hogy a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége erre vonatkozólag már kész elképzeléssel rendelkezik.
Sőt, a VMDK és három másik vajdasági párt, számos civil szervezet, hiteles egyén által kidolgozott, Szerbia   EU csatlakozásához szükséges "kisebbségi"/ őshonos nemzetekre vonatkozó  akcióterv tartalmaz olyan elemeket, amelyek a soron következő nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítására, azaz annak rendezésére utalnak.
Sajnos a MNT hatalmi többsége eddig rendszeresen leszavazta beterjesztésünket. Reméljük idővel elfogadják javaslatunkat. Ugyanis, ilyen tendenciák már észlelhetőek. Először elvetik javaslatainkat, majd egy későbbi időpontban sajátjuknak mutatják be és megszavazzák. Ami nem baj, mert egyrészt megvalósulásra kerülnek azok a programok, amelyeket javasoltunk, másrészt rámutatnak arra az apró tényre, hogy a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége  pontos, kidolgozott és mélyreható elképzelésekkel rendelkezik. 

Tari István, a VMDK-Csonka Áron MNT lista képviselője tanácsnoki kérdéssel fordult az MNT elnökéhez. Kérdésének tárgya a nemzeti tanácsokról szóló törvény esedékes módosítása volt. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a tanácstag kérdését és a MNT elnökének válaszát.


VMDK

2015. december 30 [14:59]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése