Oldalak

2016. január 18., hétfő

VÁLASZTÁSI HELYEZKEDÉS



Mit hoz a szabadkai találkozó?

A politikában minden elképzelhető, és annak az ellenkezője is.

A tartományi választások pontos dátuma ugyan nem ismeretes még, csak az, hogy valószínűleg április 22. és május 22. között kerül rá sor.
Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke – mintha ráérzett volna a közelgő választásokra, a múlt év december 27-én „a politikai együttműködés felújítására” vonatkozó javaslattal fordult a VMDK-hoz és a VMSZ-hez.[1]
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) elfogadta a kezdeményezést és a pártvezetők találkozójának helyszínéül Óbecsét javasolta.[2] A január 6-i tárgyalás azonban foghíjasra sikeredett, mivel csak a VMDK és a VMDP elnöke jelent meg.[3]
Csorba Béla és Csonka Áron a VMDK elnöke január 15-én folytatták a tárgyalást. A Temerinben kiadott (közös) közleményben az áll, hogy „a tárgyaló felek megerősítették szándékukat, közösen indulnak a tartományi választásokon, ennek érdekében folytatják az egyeztetést, ugyanakkor továbbra is nyitottak a másokkal való együttműködésre”.[4]
Időközben (január 14-én), Óbecsén találkoztak a VMDK „képviselői” és a Magyar Mozgalom (MM) „küldöttsége”. „A (vajdasági) magyar nemzeti minimum kérdésében a két fél alapelvként fektette le azt, hogy fogyatkozó társadalmunkban minden magyar emberre szükség van, mindenkinek megvan, és itt van a helye, a vélemények sokszínűsége pedig érték, ami nem gyengíti, hanem erősíti közösségünket.”[5]
Egy nappal később, Korhecz Tamás, az MM „egyik társelnöke” bejelentette: „A Magyar Mozgalom (MM) civil szervezet indul a most következő szerbiai választásokon”.[6] Azokat kívánják megszólítani, „akik eddig nem találtak maguknak hiteles politikai opciót”.[7]
Jellemző, hogy „az MM vezető testülete levelet intézett a VMSZ elnökéhez, de ez idáig válasz nem érkezett kezdeményezésre”.[8] Emlékeztetőül: A MM többnyire a VMSZ aktuális politikájával és viszonyaival elégedetlen politikusok kezdeményezésére alakult civil szervezet a vajdasági magyar közélet „megreformálását” tűzte ki célul.[9] Ha valakivel nem értek egyet, miért írok neki levelet? Hogyan fér össze a levél és a  politikai irányvétel?

A DélHír portál illusztrációja

A VMSZ elnöke – ismereteim szerint – Csorba levelét még csak válaszra sem méltatta. Ami egyáltalán nem meglepő, az utóbbi évek tapasztalatai alapján.
Időközben (január 12-én, Szabadkán) a VMSZ elnöksége „az év első felében sorra kerülő választásokról” folytatott vitát.
A párt sajtószolgálatának január 13-i – eléggé homályosan megfogalmazott – közleményéből[10] azt lehet leszűrni, hogy a VMSZ, mint „a legnagyobb és legerősebb vajdasági magyar párt”, „a 2014-ben kidolgozott köztársasági választási programjának végrehajtását tekinti az elkövetkező időszakban is prioritásának”. Vagyis, nem kíván változtatni az eddigi politikáján!
Habár „a VMSZ az előttünk álló választások tekintetében is fontosnak tartja a vajdasági magyar pártokkal való egyeztetést, különválasztva az esetleges szorosabb politikai együttműködési formákat, hiszen a VMSZ hosszú távú, több közgyűlésen megerősített stratégiai döntése az, hogy önállóan indul a választásokon”[11] – olvasható ugyancsak a közleményben.
A VMSZ sajtóközleményből egyértelmű, hogy, egyrészt „önállóan indul a választásokon”, másrészt viszont – a többi magyar párt vonatkozásában – „fontosnak tartja az esetleges szorosabb politikai együttműködési formákat”.[12] Ebből azt lehet (ki)érteni, hogy azzal a párttal és ott működik együtt, ahol a VMSZ (értsd Pásztor István) érdekeinek megfelel.

A magyar pártok felgyorsult tevékenységének legújabb fejleménye, hogy Pásztor István, a párt elnöke január 18-ára egyeztető megbeszélésre invitálta Szabadkára „a szélsőséges nézeteket nem képviselő magyar politikai pártok elnökeit”. Ezek alatt a VMDP VMDK és a MEP (Szmieskó Zoltán) elnökeit érti. Értsd: Rácz Szabó László, a zentai székhelyű Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) nevű párt elnökére a meghívás nem vonatkozik. Annak ellenére, hogy ez a párt is legálisan működik.
Egyébként Csorba is politikai hibát követett el, amikor javaslatát nem jutatta el a MPSZ-hez és az MEP-hez. Lehet ugyan egyet nem érteni valamely politikai párt programjával, vagy elnökével, de attól még nem kell kizárni az együttműködést az esetleg közösen megfogalmazott kérdésekben.

Kétségtelen, hogy az idei választások fontos mérföldkövet jelentenek a megfogyatkozott, elszegényedet és elöregedett vajdasági magyar közösség életében. Nagy kérdés azonban, hogy a valós helyzet tudatában vannak-e a magyar előjelű pártok vezetői?
Az elmúlt időszakban tanúi lehettünk a VMSZ egyeduralmának. Annak tanulmányozására most sem idő sem alkalom nincsen, hogy a párt vezetői és hegemóniája mennyiben járult(ak) hozzá a közösség mostani sanyarú helyzetének kialakulásához, jogainak csökkentéséhez, megnyirbáláshoz. Idővel erre is bizonyára sor kerül majd. 
A VMSZ-nek a többi párthoz való lenéző/megalázó viszonyulása miatt azonban kérdéses hogy Szabadkán – a meghívott négy közül – hányan fognak megjelenni az „egyeztető megbeszélésen”, és (ha netán megjelennek is) miről is fognak ott egyáltalán „egyeztetni”? Köztudott ugyanis, hogy a négy párt között nincsen még minimális egyetértés sem a közösség helyzete rendezésének ügyében.  
Mivel Csorba Bélának az „együttműködés felújítási javaslatára” a VMSZ részéről semmilyen válasz nem érkezett. Másrészt, válasznak lehet azt is tekinteni, hogy a VMSZ elnöke, de még a képviselője sem jelent meg az óbecsei találkozón. A reciprocitás most azt követelné, hogy a VMDP és a VMDK vezetői se jelenjenek meg Szabadkán. Nem megalázó az, hogy mindig a többi magyar pártnak kell állandóan a VMSZ-hez igazodni, amely aztán rendre kijátssza azokat?
A MM bejelentése, hogy „indul a most következő szerbiai választásokon” nem keltett meglepetést. Beigazolódni látszik ugyanis, hogy Korhecznek – a korábbi fogadkozása ellenére – továbbra is politikai ambíciói vannak. Tény viszont, hogy a politikában eltöltött tíz év alatt nem mutatott fel eredményt, a tudományban pedig még bizonyítania kell. Ezért jobb lenne, ha eldöntené végre, mivel is kíván foglalkozni?
A szabadkai találkozóra meghívottaknak el kellene gondolkozniuk, kívánnak-e együttműködni egy olyan párttal, amely koalíciós szerződést kötött a Szerb Radikális (SRP) Pártból kivált, ugyancsak nacionalista Szerb Haladó Párttal (SNS)? Vagy a SNS (és vele együtt a VMSZ) nem szélsőséges?
 A VMSZ-el való választási együttműködés alapfeltételéül a SNS-vel való koalíciós szerződés felmondását és a magyar autonómia felvállalását kellene kitűzni. Pásztort végre olyan helyzetbe kell hozni, hogy nyilatkozzon: A saját szűk körének, vagy a vajdasági magyar közösség érdekeit képviseli?
Jelzés értékű, hogy a Vajdaság Ma internetes portál körkérdése, miszerint „várható-e enyhülés a magyar pártok viszonyában a VMSZ elnökségének közleménye után, amely szerint a VMSZ is fontosnak tartja a vajdasági magyar pártok erejének koncentrálását”, a részvevők 75,1%-a „nem”-el válaszolt.[13]
Szükségtelen a VMSZ-el való együttműködést minden áron erőltetni. A párt az elmúlt időszakban már annyira lejáratta magát, hogy inkább a többi párt és a civil szervezetek koalíciójában/mozgósításában és közös fellépésében kellene gondolkozni. Akár a VMSZ ellenében is.   

Újvidék, 2016. január 17.
BOZÓKI Antal


[1] VMDP: Javaslat politikai együttműködésre a magyar autonómia érdekében.http://www.vajma.info/cikk/kozlemenyek/2857/VMDP-Javaslat-politikai-egyuttmukodesre-a-magyar-autonomia-erdekeben.html, 2015. december 28. [16:22]
[2] A VMDK válasza Csorba Béla levelére: A párt nyitott a párbeszédre.http://www.vajma.info/cikk/kozlemenyek/2864/A-VMDK-valasza-Csorba-Bela-levelere-A-part-nyitott-a-parbeszedre.html, 2016. január 4. [13:53]
[3] Óbecse: Tárgyalt a VMDK és a VMDP elnöke.http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/19564/Obecse-Targyalt-a-VMDK-es-a-VMDP-elnoke.html,2016. január 6. [17:00]
[4] A VMDP és a VMDK közösen indul a választásokon, de nyitottak a másokkal való együttműködésre. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/19593/A-VMDP-es-a-VMDK-kozosen-indul-a-valasztasokon--de-nyitottak-a-masokkal-valo-egyuttmukodesre.html, 2016. január 15. [17:29] és Közlemény. Kisebbségi Fórum – Temerin, KIFO HÍRLEVÉL III. évf. 11. szám, 2016. január 15.
[5] A Magyar Mozgalom és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének közös közleménye. http://www.vajma.info/cikk/kozlemenyek/2871/A-Magyar-Mozgalom-es-a-Vajdasagi-Magyarok-Demokratikus-Kozossegenek-kozos-kozlemenye-.html, 2016. január 14. [18:31] és Választások és a nemzeti minimum. Magyar Szó, 2016. január 15. 4.
[6] László Bálint: A Magyar Mozgalom (MM) elindul a választásokon.http://delhir.info/cimlap/kiemelt-hirek/50212-2016-01-15-11-01-39, 2016. január 15. [11:58], ésBasity Gréta: Indul a választásokon a Magyar Mozgalom.http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/19591/Indul-a-valasztasokon-a-Magyar-Mozgalom.html,2016. január 15. [13:59]
[7] Basity, a 6-os jegyzetben.
[8] László Bálint, a 6-os jegyzetben.
[9] dió: Megalakult a Magyar Mozgalom. Magyar Szó, 2015. augusztus 21. 4.
[10] VMSZ: A párt elnöksége is fontosnak tartja a vajdasági magyar politikai pártok erejének koncentrálását. http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/19581/VMSZ-A-part-elnoksege-is-fontosnak-tartja-a-vajdasagi-magyar-politikai-partok-erejenek-koncentralasat.html, 2016. január 13. [17:59] és A Vajdasági Magyar Szövetség elnöksége január 12-ei ülésének két szempontból is kiemelt témája volt az év első felében sorra kerülő választások. Kisebbségi Fórum – Temerin, KIFO HÍRLEVÉL III. évf. 10. szám, 2016. január 13.
[11] Uo.
[12] Uo.
[13] Heti kérdés: http://www.vajma.info/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése