Oldalak

2016. február 2., kedd

VMDK: Durva visszaélések a pályázattal



Közlemény

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége olyan információk birtokába jutott, miszerint
máris durva visszaélések  tapasztalhatóak  a magyarországi adófizetők pénzéből megvalósuló
vajdasági gazdasági- és vidékfejlesztési pályázat kapcsán.
Még meg sem száradt a tinta a  pályázati  felhíváson, máris megjelentek a terepen olyan
személyek, akik jó üzletet vélnek felfedezni a pályázni kívánó, a bürokrácia útvesztőjében
járatlan, egyszerű emberek megtévesztésében.
Felismervén a pályázati kiírások által kért dokumentumok sokaságának elrettentő tényét, olyan
személyek  jelentek meg Óbecse Község területén, akik a párttagságukra és a párton belüli
kapcsolatrendszerükre hivatkozva kínálják segítségüket a pályázni kívánó kisiparosoknak,
vállalkozóknak, földműveseknek. 
„Mindössze” ötven eurót kérnek cserébe  azért, hogy felírassák őket  a magyarországi
pénzekből megvalósuló vajdasági gazdaság- és vidékfejlesztési pályázaton való részvételi listára,
illetve nyertes  pályázatokat ígérnek, ami után további  tíz százalék jutalmi pénzt kérnek a
pályázaton elnyert  pénzösszegekből. 
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége felhívja a pályázni kívánók figyelmét arra, hogy ne dőljenek be az ilyen próbálkozásoknak, annál is inkább, mert a pályázati kiírás értelmében csak egyéni és személyes jelentkezéseket fogadnak el. 

Óbecse, 2016. február 2.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése