Oldalak

2016. március 10., csütörtök

Magyar nyelvű helységnévtáblát rongáltak meg Bánátban

Összefirkálták a közép-bánsági Bocsár település magyar helységnévtábláját. 

A Törökbecse mellett fekvő falucska táblájának magyar felirata zavarhatott egyeseket, ezért azt megrongálva, fekete graffitivel a Srbija szót írták rá cirill betűkkel, csak, hogy az 1400 lelket számláló település mintegy 10 százaléknyi megmaradt szórványmagyarsága még véletlenül se feledje el melyik országban is élünk. 

11252399 1115891835138749 4604758544636132957 o

Az esztelen soviniszta rongálás is csak annak a bizonyítéka, hogy bár a bánsági szórvány egyre inkább fogyatkozik, mégis akadnak olyan elvakultan gyűlölő szélsőségesek ebben az országban, akiket zavar, hogy századok óta Délvidék minden településének, folyójának, dombjának, fasorának és még dűlőútjának is megvan a saját tisztességes magyar neve, amelyeket jóval azelőtt kaptak, míg mielőtt a magyarellenességtől túlcsorduló táblarongálók erre a világra születtek volna, ahol most helységnévtáblákon hirdetik, hogy mely országban is élünk. 
A tettesek értelmi szintjét az is jól jelzi, hogy még az ország nevét sem sikerült helyesen leírniuk, mivel a B betűt latin betűvetés szerint írták, amely viszont a V hangot jelöli a cirill formában.
Közzétette: Haraszthy Ágoston 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése