Oldalak

2016. április 6., szerda

A magyar kormány ne avatkozzon bele a szerbiai választásokba!




K Ö Z L E M É N Y

A Jobbik felháborodással értesült arról, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter immár nyíltan kampányol a magyar kormány nevében a Vajdasági Magyar Szövetség, illetve ami még ennél is sokkal elképesztőbb, a Szerb Haladó Párt mellett.

A Jobbik elfogadhatatlannak tartja azt a fideszes gyakorlatot, miszerint a magyar kormányzat egy-egy szomszédos országban tartott választás során meg akarja mondani a külhoni magyaroknak, hogy melyik magyar szervezetre szavazzanak. A magyar kormány dolga ugyanis nem az, hogy Budapestről dirigáljon! Épp ellenkezőleg: a kormánynak a kampány során pártsemlegesnek kellene lennie, a választást követően pedig az adott magyar közösség döntését tiszteletben tartva kell alakítania őket érintő politikáját, párbeszédre és együttműködésre törekedve nemcsak a saját haverjaival, lekötelezettjeivel és kitartottjaival, hanem minden olyan magyar erővel, amely képviselőkkel és számottevő támogatottsággal rendelkezik.

De a kormány a szerb választások során már a VMSZ melletti nyílt kiállásnál is tovább merészkedett. Szijjártó Péter a Szerb Haladó Párt kampányrendezvényén szólalt fel, és többek között azt mondta, ha szerb lenne, erre a pártra szavazna. Arra a pártra tehát, amely a nyíltan soviniszta és idegengyűlölő Szerb Radikális Pártból alakult át „européer” haladó párttá, és amelynek vezetője, a jelenlegi miniszterelnök, Aleksandar Vučić a ’90-es években többek közt azt mondta: „Minden meggyilkolt szerbért száz muzulmánt ölünk meg.”

A Jobbik a leghatározottabban felszólítja a magyar kormányt, hogy fejezze be a külhoni magyarok nyílt befolyásolását, közösségeik erőszakos megosztását, és a szerb belpolitikába se avatkozzon be! Ahogyan az ellen is hasonló határozottsággal tiltakoznánk, ha bármely más ország kormánya a magyarországi választások eredményét próbálná befolyásolni. Bizonyára a Fidesz sem tenne másként, ha mondjuk, az EU vagy valamely tagállamának vezetője hasonló módon avatkozna be Magyarországon. Ugyanakkor kíváncsian várjuk, vajon a magyarokat annak idején egy szendviccsel Budapest felé útnak indítani akaró szerb haladók közül ki fog majd 2018-ban a Fidesznek kampányolni.

Szávay István, a Jobbik alelnöke
2016. április 6 [16:34]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése