Oldalak

2016. április 12., kedd

Nem túl szerencsés dolog szeretni egy (volt) csetniket: kit sértett vérig Szijjártó Péter?

a szijjarto es vucicSokan még mindig nem tudnak magukhoz térni Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter múlt heti szégyenteljes délvidéki és szerbiai látogatása után.
Szijjártó az itteni magyarság mintegy 75-80 százalékát az év (sőt, talán az utóbbi évek) legnagyobb megaláztatásában részesítette.
Magyarjaink 20-25 százalékát, akik rendszeresen a VMSZ-re szavaznak, a fideszes tisztségviselő kirohanása nyilván nem viselte meg. A többieket viszont sokkolta.
Nem túlságosan meglepő, hogy a VMSZ mellett kampányolt, hiszen a fideszesek mindig is ezt tették. Most azonban, miután "a VMSZ-ből távozott a VMSZ fele" (ráadásul a valamivel műveltebb és rátermettebb része), látszólag abszurd, hogy Szijjártóék továbbra is körömszakadtáig ragaszkodnak a VMSZ kompromittálódott(abb) feléhez. Erre csak egy logikus magyarázat kínálkozik: szoros és folyamatos üzleti kapcsolatok ápolása és a közös anyagi érdek, amely összeköti a Fideszt és egyes VMSZ-es vezetőket.
A jóérzésű délvidéki magyarok már ettől a ténytől is ökrődnek.
a szijjarto es vucic03Ami viszont teljesen felfoghatatlan: Szijjártó Péter Vučićhoz való szinte beteges, (politikailag) perverz vonzódása.
Azzal, hogy felszólította az embereket, szavazzanak bizalmat Vučić kormányának, Szijjártó kést szúrt a következő magyar rétegek, családok, emberek hátába:
- a kilencvenes években délszláv frontokra hurcolt, megnyomorított nemzettársaink és családjaik;
- a kilencvenes években elűzött, illetve a szerb katonai behívók elől menekülő nemzettársaink és ittmaradt családtagjaik;
- a kilencvenes évektől a napjainkig gyakran diszkriminált és teljesen kisemmizett, az önrendelkezés reményétől megfosztott délvidéki magyar egyének és családok;
- az utóbbi években a legmélyebb nyomor elől szülőföldjéről menekülő több (tíz)ezer délvidéki magyar.
Szijjártó vagy teljesen tájékozatlan, vagy annyira érzéketlen és közömbös az itteni magyarság szenvedése iránt, hogy nem érdeklik a következő tények:
- Aleksandar Vučić a kilencvenes évekbeli háborús uszító csetnik propaganda gépezet egyik legfontosabb csavarja volt;
- a miloševići rendszerben a tájékoztatási miniszter posztját töltötte be, s ily módon a lehető legközvetlenebbül járulhatott hozzá a magyarokat is sújtó szerb sovinizmus gerjesztéséhez;
- a háború kellős közepén puskával a kezében, Šešelj és a csetnik "harcosok" társaságában kapták lencsevégre Szarajevó közelében;
- 2008. október 9-én még a Šešelj képét ábrázoló pólóban szónokolt a parlamentben, október 10-én pedig már a hirtelen létrejött Szerb Haladó Párt "európai értékekért" fanatikusan küzdő "modern polititikusként" lépett színre;
- amióta szerb kormányfő (és teljhatalmú uralkodó) lett, Vučić bevezette a legvadabb neolioberális kapitalizmust, amellyel nemcsak nemzettársainak jelentős részét, hanem a délvidéki magyarság zömét is kizsákmányolja, koldusbotra juttatja.
- a délvidéki termőföldek idegeneknek való kiárusításával Vučić kormánya a mezőgazdasággal foglalkozó magyarjainkat is tönkreteszi.
A fenti tények tükrében Vučić és Szijjártó mély haveri szeretetéről tanúskodó, sőt, egyesek szerint már-már "homoerotikus beütésű" közös fotói még gyomorforgatóbbnak tűnnek.
Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy Szijjártó Péter az itteni magyarok 75-80 százaléka számára persona non grata lett Délvidéken.
K. P. 
Közzétette: Szerkesztő 2. 2016. április 12. kedd, 12:00

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése