Oldalak

2016. április 21., csütörtök

Pásztor és a „jószág”



Tiltakozás Pásztor István palicsi beszéde miatt

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke közszerepléseiben (beszédeiben, felszólalásaiban), vagy éppen a Magyar Szónak nevezett pártlapban, nem ritkán él hasonlatokkal, szóvirágokkal, „szimbolikával”, próbál úgymond jópofáskodni.
A pártelnök – úgy látszik – nem vette még észre, vagy nincs, aki megmondja neki, hogy ez nem éppen mindenkor alkalmas, és mindenkinek a tetszését sem nyeri el. Sőt, ellenkező hatást válthat ki.
           A párt minapi palicsi lakossági fórumán is, a vasárnapi választásokkal kapcsolatban például (egyebek között) ezt találta kijelenteni:
– Az előttünk álló vasárnap nemcsak a választások miatt fontos, hanem április 24-e, Szent György napja miatt is. Ez az a nap, amikor hagyományaink szerint kiterelték a jószágot a legelőre, azt megelőzően pedig kiválasztották, kire bízzák rá a nyájat Szent Mihály napjáig. Ilyen szimbolikája is lehet e vasárnapnak, el kell ugyanis a közösségnek most döntenie, kire bízza a „nyájat”, kire bízza a maga képviseletét – közölte – mint általában – a Magyar Szó, április 20-án, az első oldalán.
Pásztor szimbolikusan (még ha feltételes módban is!) összehasonlította a vasárnapi választásokat azzal a Szent György napi „hagyományunkkal”, amikor „kiterelték a jószágot a legelőre”, vagyis a választókat a szavazásra, hogy eldöntsék, kire bízzák a „nyájat”.  

A VMSZ elnökétől az ilyen, a közösségre nézve is sértőnek, de megalázónak is felfogható megnyilatkozás nem éppen szokatlan. Pásztor nyilván úgy véli, hogy neki, mint a legnagyobb délvidéki magyar párt” és a Tartományi Képviselőház elnökének, minden megengedett, minden szabad, mondhat, amit csak akar. Talán azért is, mivel még nem hívták fel a figyelmét, hogy annak, aki politikával kíván foglalkozni, meg kell becsülnie a választóit, mert könnyen (a pásztori) állás nélkül maradhat.
Jellemző, hogy a palicsi összejövetelen senki nem reagált Pásztor mondataira, a pártja által irányított lap pedig a címoldalon közölte azokat![1]
Semmi kifogásom, ha a VMSZ tagsága elfogadja a „jószág”/„nyáj” szerepét, és hogy „pásztora” legyen, de a magam nevében a legerélyesebben tiltakozok még az ilyenfajta szimbolika ellen is.      

Újvidék, 2016. április 21.

Bozóki Antal


[1] v. ár.: „El tudunk számolni az elvégzett munkával”. Magyar Szó, 2016. április 20. 1., vagy http://www.magyarszo.com/hu/3032/kozelet_politika/144985/%E2%80%9EEl-tudunk-sz%C3%A1molni-az-elv%C3%A9gzett-munk%C3%A1val%E2%80%9D.htm, 2016. április 20., 10:38 >> 2016. április 20., 19:12

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése