Oldalak

2016. április 27., szerda

Varga László: "Pásztor vasárnap óta nem élvezi a vajdasági magyar emberek többségének a bizalmát"


b_240_180_16777215_0_http___www.magyarmozgalom.rs_article_userfiles_files_656_varga_laszlo_3_lg.jpgA magyar opciót választó emberek közel 30%-a a Magyar Mozgalom – VMDK koalícióját támogatta, mindeközben Pásztor István újra megpróbálja félrevezetni a közvéleményt és Magyarország kormányát - írja a legnagyobb közösségi portálon közzétett okfejtésében Varga László, a Magyar Mozgalom egyik alapítója.
2012. május 6-án 22 óra tájban a CESID közzétette előzetes szavazatszám-becslését, amely szerint Pásztor István köztársasági elnökjelöltként és a VMSZ köztársasági listája is körülbelül 90-90 ezer szavazatot szerzett. A választási éjszaka későbbi részében a CESID képviselője jelezte a VMSZ képviselőjének, hogy az első becsléshez képest a VMSZ jelentősen kevesebb szavazatra számíthat. Pásztor István ezt nem akarta elhinni, így másnap arról tájékoztatta a közvéleményt és Magyarország Kormányát, hogy köztársasági elnökjelöltként 91.401 szavazatot szerzett, a köztársasági parlamenti lista pedig 95.375 szavazatot kapott. A Magyar Kormány üdvözölte a VMSZ sikerét. 
Miután a közvélemény számára (is) kiderült, hogy a VMSZ valós szavazatainak száma 30 ezerrel kevesebb a bejelentett adatnál, Pásztor István és Lovas Ildikó kitalálták a legendás szavazatlopásos történetet. A VMSZ elnöke szégyellte Budapesten bevallani, hogy csúnyán félretájékoztatta a kormányt.
2016. április 24-én - köztársasági és tartományi szinten is - történetének legnagyobb kudarcát könyvelhette el a VMSZ. Ennek ellenére, tegnapelőtt Pásztor István arról tájékoztatta a közvéleményt és Magyarország Kormányát, hogy „a vajdasági magyar közösségnek nem ingott meg a bizalma a Vajdasági Magyar Szövetségben”. Tette ezt úgy, hogy a bejelentés pillanatában pontosan tudta, hogy tartományi szinten a magyar opciót választó emberek 26%-a a Magyar Mozgalom – VMDK listáit támogatta, a VMSZ pedig történetének legnagyobb vereségét szenvedte el. Tudta azt is, hogy önkormányzati szinten, abban a 7 községben/városban (Adán, Magyarkanizsán, Óbecsén, Topolyán, Szabadkán, Zentán és Zomborban), ahol elindult a Magyar Mozgalom és a VMDK koalíciója, a magyar opciót választó emberek 37%-ának a bizalmát mi nyertük el.
A köztársasági szintű listás választásokon, amikor nem indult másik magyar lista, 68 ezer szavazat volt a VMSZ eddigi legrosszabb eredménye, éppen 2012-ben. Az előző országos választásokon, 2014-ben 75 ezer ember szavazott bizalmat a VMSZ listájának. A most elért 56 ezer szavazat, közel 20 ezerrel kevesebb a két évvel ezelőtti eredménynél. A VMSZ két év alatt országos szinten elveszítette támogatóinak az egynegyedét.
A vajdasági parlamenti választásokon elért 46 ezer szavazatnál a VMSZ 22 éves története során soha, egyetlen választáson sem kapott kevesebbet.
Pásztor István most arra készül, hogy újabb 4 évre a tartományi parlament elnöke legyen. Pedig tudja, hogy nem rendelkezik ehhez választói felhatalmazással, 46 ezer szavazattal nem lehet legitim vajdasági házelnök. És azt is tudja, hogy a parlamenti elnöki székhez való ragaszkodással végtelenül meggyengíti saját pártja koalíciós tárgyalási pozícióit az SNS-vel szemben a magyarlakta önkormányzatokban.
Kasza József, amikor a VMSZ 2007-ben 52 ezer szavazatot szerzett a köztársasági választásokon, visszavonult a politikai életből. Azért tett így, mert elveszítette a magyar emberek több, mint felének a bizalmát. A most elért 46 ezer tartományi szavazat azt jelenti, hogy a választásokon részt vett magyar embereknek kevesebb, mint fele szavazott a VMSZ-re.
Pásztor István vasárnap óta nem élvezi a vajdasági magyar emberek többségének a bizalmát. Minél előbb következik be a szembesülés ezzel a ténnyel, annál nagyobb esélye marad a szakadék legszéléről való visszafordulásnak. Politikailag és közösségileg egyaránt.  
Közzétette: Haraszthy Ágoston 2016. április 27. szerda, 14:20

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése