Oldalak

2016. május 26., csütörtök

A Magyar Nemzeti Tanács rárontott a magyar igazgatókra avagy, hogyan lett a VMSZ ámokfutásának eszköze a magyar autonómia legfőbb szerve

Az MNT elnöke péntekre, Adára hívta össze a testület 17. ülését, amely azáltal vonul be a vajdasági magyar történelembe, hogy a választásokat követően most kezdődik el a magyar autonómiát gyakorló szervünk részéről a leszámolás a magyar emberekkel és magyar intézményvezetőkkel.
Az elmúlt napok történései alapján megállapítható, hogy a magyar érdekek védelme céljából megválasztott MNT, a közösséget védő, -építő és összetartó küldetésének teljesítése helyett, a törvényes felhatalmazásaival és hatásköreivel való visszaélés útjára lépett, jogosítványait a magyar – magyar leszámolás és eltakarítás szolgálatába állította.
Az ülés napirendjén – többek között – az MNT által társalapított szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium eddigi igazgatója, Varga Anikó újraválasztására vonatkozó előzetes jóváhagyás megtagadása, valamint a többségében magyar tannyelvű magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskola 2014-ben megválasztott igazgatójának, Biacsi Józsefnek a felmentéséről szóló iskolaszéki döntés támogatása szerepel.
Ahhoz, hogy ezen ügyek az MNT napirendjére kerülhessenek, első lépésben az Oktatási bizottságnak kellett véleményt formálnia. Perpauer Attila bizottsági elnök a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium igazgatóválasztása kapcsán elektronikus szavazást kezdeményezett, amelyet a bizottság tagjai jóvá is hagytak. A Kosztolányi Gimnázium igazgatói pályázatára egyetlen jelölt, Varga Anikó, az iskola eddigi igazgatója, a Magyar Mozgalom alapító tagja, jelentkezett. Az Oktatási bizottság tagjainak kiküldött anyag szerint az iskola 47 dolgozója közül 39 vett részt a jelöltről szóló iskolai vélemény-nyilvánításon. A 39 szavazáson részt vett dolgozó közül 34 támogatta a jelöltet. Az iskolaszéki ülésen megjelent 8 iskolaszéki tag egyhangúlag támogatta az eddigi igazgató újraválasztását. Ennek ellenére, az MNT Oktatási bizottságának távvezérelt, párthű tagjait úgy instruálták, hogy azok többsége (12 nem és 1 tartózkodó szavazattal) ne támogassa az egyetlen jelölt pályázatát, aki egyébként minden törvényi feltételnek megfelel.
Ezt követően, az Oktatási bizottság véleményét megerősítve az MNT Végrehajtó Bizottsága elutasította az előzetes jóváhagyás megadását Varga Anikó újraválasztásához. A jóváhagyás elutasításának NINCS indoklása. A Végrehajtó Bizottság egyetlen indokkal sem támasztotta alá, hogy miért tagadta meg a jóváhagyás megadását egy olyan jelölt esetében, aki közösségünk megbecsült tagja, akinek a támogatottsága a munkatársai körében elsöprő, akit az iskolaszék egyhangú szavazással jelölt a posztra. Nem mellékesen, Varga Anikó éppen 2016-ban kapott a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság vezetőjétől, Nyilas Mihálytól elismerést az intézményben folytatott munkájáért.
Az MNT pénteki ülésén az előzetes jóváhagyást elutasító VB-döntés megerősítése szerepel napirenden. Amennyiben jóváhagyja a Végrehajtó Bizottság döntését, a Magyar Nemzeti Tanács jogszerűtlen, politikai döntést fog hozni.
A magyarcsernyei iskolaigazgató felmentésének véleményezése ügyében az Oktatási bizottság úgy hozta meg elektronikus úton a döntését, hogy a bizottság tagjai előzőleg nem is döntöttek az elektronikus szavazással történő vélemény-nyilvánításról.
Az Oktatási bizottság ügyrendsértést elkövetve, úgyszintén távszavazással formált „szakmai véleményt” azzal kapcsolatban is, hogy miért indokolt a mandátuma felénél leváltani egy szórványbeli magyar iskolaigazgatót.
A felmentési döntést a magyarcsernyei iskola iskolaszékének hat VMSZ-es és annak holdudvarába tartozó tagja szavazta meg. A döntéshozatal során az iskolaszék több ponton megszegte a saját működési szabályzatát, hiszen a döntést az iskolaszék elnökének és a tantestület által delegált iskolaszéki tagoknak a távollétében hozták meg, úgy, hogy az ülés megtartásáról az elnök csak egy órával korábban értesült, a többiek ki sem lettek értesítve. Az indoklás szerint az igazgató leváltására azért került sor, mivel az iskola kettes osztályzatot kapott a minisztériumi külső ellenőrzés során. Vajdaság-szerte számos iskola, közöttük több magyarul is oktató intézmény kapott már és kap kettes osztályzatot. Egyetlen esetben sem hallhattunk arról, hogy segítségnyújtás, az objektív hiányosságok felszámolását segítő beavatkozás helyett, leváltották volna az igazgatót.
A leváltás valódi oka, hogy Biacsi József ugyan nem befutó helyen, de jelöltként szerepelt egy civil listán (nem a Magyar Mozgalom listáján) az április 24-én megtartott magyarcsernyei önkormányzati választásokon.
A VMSZ bosszúhadjárata tehát kezdetét vette. A jelek szerint a Magyar Nemzeti Tanácsot már a beígért takarítás eszközévé degradálták, amely nem lesz tekintettel sem az intézmények zavartalan működéséhez fűződő érdekre, sem a közösségi szempontokra. A Magyar Nemzeti Tanács a megkezdett takarítás során még azt a fáradságot sem veszi majd, hogy látszólag védhető indokokat találjon ki. A tisztesség teljes hiányáról árulkodik, ahogyan az MNT a megerőszakolt Oktatási bizottságán keresztül elektronikus úton szavaztat közmegbecsülésnek örvendő igazgatók leváltásáról, ellehetetlenítéséről, annyi fáradságot sem véve, hogy rendes bizottsági ülésen hallgassa meg az érintetteket.
A MM közoktatási szaktestülete tiltakozik az egyértelműen politikai indíttatású leszámolás és bosszú motiválta, a szakmaiságot teljesen nélkülöző, indoklás nélküli MNT-eljárások ellen.
Egyben vállalja és felkínálja, hogy a politikai nézetek miatti diszkriminációt kimerítő MNT-döntések megsemmisítése érdekében minden szükséges jogi segítséget megad az érintetteknek.
Szabadka, 2016. május 24.
az MM Közoktatási Szaktestülete

http://www.magyarmozgalom.rs/hu/hirfolyam/a-magyar-nemzeti-tanacs-rarontott-a-magyar-igazgatokra-avagy-hogyan-lett-a-vmsz-amokfutasanak-eszkoze-a-magyar-autonomia-legfobb-szerve, 2016. 5. 25.  




Nem a szakma és a tudás, hanem a politika...
Ugyanaz a politika, csak a szervezet változott

Első olvasatra a Magyar Mozgalom  (MM) Közoktatási Szaktestületének közleményét csak támogatni lehetne, ha... a MM vezetőségében nem ülnének olyan személyek is, akik a korábbi években maguk is, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) álláspontjait képviselve – hű pártkatonákként – nem folytattak volna hasonló (káder)politikát.
A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium igazgatójának újraválasztásával kapcsolatban nem ismerem a helyzetet, tehát nem is tudok véleményt formálni. A magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskola korábbi igazgatójának a megválasztásával kapcsolatban viszont korábban is voltak problémák, amikor az MNT az iskola „osztálytanítójának igazgatóvá való kinevezéséhez járult hozzá”.
Ifj. Korhecz Tamás, az MNT korábbi elnöke, most az MM „társelnöke”, aláírásával ellátott (2010. július 16-i keltezésű, MNT: IX-960/2010 iratszámú) „támogatás” indoklásában egyebek között azt írja, hogy az MNT Közoktatási Bizottsága „megbizonyosodott arról”, hogy a jelölt „kiválóan beszéli a magyar nyelvet, alkalmas hogy a nevezett intézményben ellássa az igazgatói feladatokat a hatályos jogszabályok szerint”.
Az MNT testületének nem volt felhatalmazása a jelölt nyelvismeretének sem az ellenőrzésére, sem a minősítésére, aki csak 2011-ben tett magyar nyelvvizsgát a Bölcsészettudományi Karon, éspedig „jó” osztályzattal.
Az ügyben közigazgatási per is folyt (III-3 U-26021/10 szám alatt), de a bíróság elfogadta az MNT Közoktatási Bizottságának véleményét. Annak ellenére, hogy a pályázaton résztvevő másik jelölt anyanyelve a magyar nyelv volt, és a képzettsége is magasabb volt, mint az MNT által támogatott jelöltnek.   
A MM – furcsa módon – védelmébe veszi a jelenlegi igazgatót, akinek a „leváltására azért került sor, mivel az iskola kettes osztályzatot kapott a minisztériumi külső ellenőrzés során”. S ezt azzal indokolja, hogy „Vajdaság-szerte számos iskola, közöttük több magyarul is oktató intézmény kapott már és kap kettes osztályzatot”. Az MM testülete szerint a leváltás „valódi oka”, hogy „jelöltként szerepelt egy civil listán (nem a Magyar Mozgalom listáján) az április 24-én megtartott magyarcsernyei önkormányzati választásokon”.
Értelmes gondolkodás-e az egyáltalán, ha azokat támogatjuk, akik nem, tudnak eredményt felmutatni? Kinek van hasznára az ilyen indoklás? Az iskolának és a tanulóinak bizonyára nincs.
Ergo, a Közoktatási Szaktestület (és a MM) álláspontjainak csak akkor lesz hitele, ha nem a korheczi politikát folytatja. És persze, ha nem a VMSZ disszidensei vezetik a Mozgalmat. Természetesen ugyanez ez vonatkozik az MNT mostani vezetőségére is...
Így lesz ez mindaddig, amíg a politika beleavatkozik a szakmai kérdésekbe, amíg nem a tudás és a képzettség lesz a döntő, hanem a „hatalomban részes párt” szervezetének, vagy tisztségviselőjének a szava. Amíg nem a szakma és a tudás, hanem a politika dönti el, hogy ki mire alkalmas, előrehaladás itt nem lesz…

Újvidék, 2016. május 26.
BOZÓKI Antal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése