Oldalak

2016. június 16., csütörtök

A város hangulatának megörzése nem kérdés


„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar Mozgalom):
A szabadkai városi képviselő-testület múlt csütörtöki ülésén a VMSZ frakciója beterjesztette azt sürgősségi indítványt, amely Szabadka történelmi központjának megőrzése céljából kötelezi a Városi Tanácsot, hogy haladéktalanul hajtsa végre azt a 2013. március 8-án hozott határozatot, amelynek értelmében leállítják a szűkebb városközpont részletes szabályozási tervének kidolgozását. Ezen az ülésen Csúszó Endre, a VMSZ képviselője bejelentette, hogy a VMSZ képviselői csoportján belül megalakult a Magyar Mozgalom platform, amelyhez a 16 képviselő közül 9-en csatlakoztak. Maglai Jenő, Szabadka polgármestere egy héttel ezelőtt elfoglaltsága miatt nem tudott válaszolni kérdéseinkre. Ezt pótolja ez a beszélgetés, amelyből kiderül, a városmag bontásán túl a Vajdasági Magyar Szövetségen belül sincs minden rendben.
Maglai úr volt a frakcióvezető 2013-ban, amikor ugyanígy a VMSZ-frakció állította meg a városközpont rombolását, azóta változott-e az az álláspontja?
- Nem változott meg az én álláspontom a városrombolással kapcsolatban. Azt gondolom, hogy jobban fel van fújva ez a mese politikai szemszögből, mint amit megérdemel. Úgy vélem, hogy az elmúlt időszakban olyan városrombolás, mint ami az utóbbi 15-20 évet jellemezte, nem volt. Ezek az épületek, vagyis a Törley és a Budai házak bontásra ítéltettek, 2000-ben és 2005-ben hozták meg azokat a rendezési terveket, amelyek megerősítik ennek a két épületnek a bontási lehetőségét, ezért ebből a szempontból én nem látok ebben problémát. A legfontosabb, hogy amennyiben egy ilyen épületet, amely olyan rossz állapotban van, hogy már nem érdemes felújítani, egy olyan váltsa fel, ami nem bolygatja meg a városképet, olyan homlokzata legyen, ami beleillik a jelenlegi városképbe. Bizony, hogy rám is próbáltak nyomást gyakorolni, különösképpen a Gombkötő utca telkei kapcsán, ahová ötemeletes tömböket, üvegpalotákat akartak építeni. Visszautasítottuk ezeket a kérelmeket. Pontosan meg van határozva, hogy milyen magas lehet egy ilyen épület és milyen kell, hogy legyen a homlokzat, ellenkező esetben nem kaphat építkezési engedélyt. A két épület helyén folyó építkezés kapcsán elmondhatom, hogy a kivitelező pénzdíjas nemzetközi pályázatot ír ki a homlokzat megtervezésére, a Községközi Műemlékvédelmi Intézet feltételeivel összhangban. Ami ez előző időszakot illeti, azt is lehet látni, hogy pár helyen, ahol zajlik a felújítás, azok szigorúan az intézet feltételeivel összhangban zajlanak. A Dimitrije Tucović utca sarkán az épületet eredeti állapotába állítják vissza, a Zöldkereszt épülete is példaértékű, a Radić fivérek utcában a lebontott házat eredeti állapotába állították vissza. Az utóbbi időben a műemlékvédők is a sarkukra álltak. Nincsenek már jelen azok az építtetők, beruházók, akik félig meddig alvilági módon oldották meg ezeket a kérdéseket. A Műemlékvédelmi Intézet hatásköre, hogy mely épület bontható és melyik nem. Amennyiben a bontás mellett dönt, és a feltételek pedig megvannak, hogy eredeti állapotába vissza kell állítani a homlokzatot, akkor nem látom akadályát annak, hogy egyes helyeken, ahol nem olyan épületekről van szó, amelyeknek kifejezett történelmi, építészeti értéke van, bontásra kerüljenek. Azt sem tartom megfelelőnek, hogy semmiképp se lehessen hozzányúlni egyetlen épülethez a belvárosban, mert azt rombolásnak ítélik. Sajnos nem egy olyan épület van a központban, amely nagyon rossz állapotban van, nem érdemes felújítani. Ilyen esetben azt gondolom nem lehet megállítani a történelem kerekét, de még egyszer hangsúlyozom, hogy a város jellege, vagyis az épületek magassága és a homlokzat kinézetének illeszkednie kell a városmag kinézetéhez.
Most, miután a VKT-n leszavazták a polgármesteri döntést, ami lehetővé tette a szabadkai városmagban a Törley- és a Buday-házak lebontását, gondolkodik-e azon, hogy felajánlja lemondását?
- Nem.
A VMSZ közleményeiből következtetni lehet arra, hogy esetleg szóba jöhet az Ön menesztése a polgármesteri posztról. Beszéltek-e erről Pásztor úrral személyesen?
- Személyesen nem beszéltünk. Elnökségi ülésen szó volt a platformról is, mindenki elmondta a saját véleményét, álláspontját ezzel kapcsolatban. Az, hogy az én leváltásom aktuális lesz-e vagy sem, megmondom őszintén, nem tudom. Ezt majd a párt eldönti. Úgy gondolom, hogy nincs rá semmilyen ok. Igyekszem ezt a munkát becsületesen, szakszerűen, szorgalmasan végezni, és úgy vélem, hogy látszik is az előrelépés a városban. Sok mindenben rendet tettünk, így én a leváltás megalapozottságát nem látom. Azzal tisztában vagyok, hogy nem vagyok a kedvezményezettek között, ami a pártnomenklatúrát illeti, azért, mert kiállok az elveim és az álláspontjaim mellett. Azt gondolom, hogy nagyon felelőtlen lépés lenne bármelyik politikai tényező részéről, hogy megpróbálja bebuktatni az önkormányzati többséget. Hat hónappal a választások előtt irreális az, hogy egy évre megállítsa valaki a város normális működését.
Mi a véleménye a megalakult MM-platformmal kapcsolatban?
- Azt gondolom, hogy a platform nem a VMSZ ellenében állt fel, nem azért, hogy a VMSZ frakciót gyengítse. A platform egy válasz arra, hogy egyes embereknek van különböző véleménye a VMSZ által hozott döntésekre vonatkozóan és szeretnék az álláspontjukat védeni és megtárgyalni a frakción belül. Szeretnének hatékonyabbak lenni. Tudom, hogy politikailag ez egy olyan helyzet, amely nagyon kényes a VMSZ részére, de nem kellene ezeket a dolgokat izomból kezelni, beszélgetni kellene és úgy megoldást találni. Ha vasfegyelem bevezetésével próbálja a párt megoldani a kérdéseket, én úgy gondolom, az rossz út. Csak további konfliktusokhoz fog vezetni. Ezek az emberek, akik tagjai a platformnak, régi VMSZ-esek, sokat dolgoztak az elmúlt években a pártért és a közösségért, nem hiszem, hogy így kellene viszonyulni hozzájuk.
Ez azt jelenti, hogy volt példa arra, hogy bizonyos döntéseket ráerőszakoltak a frakcióra, előzetes egyeztetés nélkül?
- Az utolsó eset volt az, ami a biztosítékot kiütötte, ez pedig nem más, mint a határozati javaslat, amelyet a VMSZ átadott, s úgy, mintha a tanácsnoki csoport adta volna be, miközben a tanácsnoki csoport legtöbb tagja azt sem tudta, mit adtak át. Kiderült, hogy ez egy szakszerűtlen anyag volt, amit toldozni, foldozni kellett, és ez komoly hullámveréseket okozhatott a frakción belül.
Ön nem tagja a vkt-nak, így a platformhoz sem csatlakozhat. A VMSZ elnöke a Vajdasági RTV-nek azt nyilatkozta, aki csatlakozik a platformhoz, annak a VMSZ-ből mennie kell, s amennyiben Ön is megteszi, mehet a többiekkel.
- Azt gondolom, hogy ez arról szól, hogy aki a Magyar Mozgalom tagja, arra vár valamilyen  szankció. Nem ez a jó út szerintem, le kellene ülni, és párbeszéd útján megoldani ezeket a problémákat, amelyek egyértelmű, hogy ott vannak, halmozódnak és nem tesznek jót sem a VMSZ-nek, sem a Mozgalomnak, de általában véve a vajdasági magyar közösségnek sem.

2015. november 23.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése