Oldalak

2016. július 20., szerda

Ada: Festékkel öntötték le Damjanich János domborművét


Ada: Festékkel öntötték le Damjanich János domborművét
Kék festékkel öntötték le Damjanich János domborművét, amelyet a VMSZ adai községi szervezetének néhány tagja időközben már megtisztított
Ismeretlen tettesek kék festékkel öntötték le Damjanich János adai domborművét – olvasható a Vajdasági Magyar Szövetség adai községi szervezetének ma délután kiadott közleményében, amely emlékeztet arra is, hogy a domborművet Ada testvértelepülése, Budakalász ajándékozta a Tisza-parti községnek.
„A Vajdasági Magyar Szövetség adai községi szervezete sajnálattal és felháborodással észlelte, hogy községünkben újból megjelentek a vandálok! Ma, amikor örömmel látjuk a szerbiai médiában, hogy Brüsszelben az EU megnyitotta Szerbia uniós csatlakozási tárgyalásainak 23. és 24. fejezetét (a legfontosabb lépések a folyamatban), amelyekben többek között a kisebbségi jogérvényesítésről is szó van (jogharmonizáció-joguralom, korrupcióellenes küzdelem, szabad véleménynyilvánítás, igazságügyi és rendőrségi reform…), azt kell látnunk, hogy Ada községben még egy szoborrongálás történt" – olvasható a közleményben, amelynek aláírója Világos Tibor, a VMSZ adai községi szervezetének elnöke. A közleményben kitérnek arra is, hogy ők maguk is az adai polgárok felhívása alapján bizonyosodtak meg arról, hogy ismeretlen személyek kék festékkel öntötték le Damjanich János adai domborművét, amelyet Ada testvértelepülése, Budakalász ajándékozott a Tisza-parti községnek.
„Mint tudjuk, a központi parkból korábban ellopták Halász József és Bakos Kálmán mellszobrát is. Sajnos a tettesek és a szobrok nem kerültek meg, a talapzatok azóta is csupaszon állnak. Reméljük, az illetékesek megteszik a megfelelő intézkedéseket, hogy Szarvas Gábor, Moholy Nagy László, Rade Popović vagy akármelyik községünkben emelt emlékmű ne részesüljön hasonló sorsban! Községünk polgárai messzemenően ismertek a toleranciájukról, és főleg arról, hogy szeretik a szép és kulturált környezetet” – olvasható a közleményben, amelyben felhívják a polgárárok figyelmét arra is, hogy küzdeni kell az ilyen magatartás ellen, és nem szabad megengedni, hogy a sok fáradsággal megteremtett javakat egyesek ilyen vagy olyan okból megrongálják, és ezzel – ahogyan fogalmaznak – megmételyezzék az emberek lelkületét is.
A közlemény szerint a VMSZ adai községi szervezetének tagjai közül néhányan időközben megtisztították a domborművet.
H. A.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése