Oldalak

2016. július 16., szombat

Az oligarchák fékezik a restitúciót Vajdaságban


Az oligarchák fékezik a restitúciót Vajdaságban
Vajdaságban vannak olyan helyi hatalmasok, akik nagy területű állami földeket használnak, anélkül, hogy bármilyen térítményt is fizetnének, vagy a piaci árnál sokszorosan alacsonyabb bérleti díjat fizetnek, írja az Agrosmart portál.
A Restitúciós Ügynökségen belüli forrásaira hivatkozva a portál arról is ír, hogy ezek a hatalmasok különféle módokon megkísérlik maximálisan lassítani vagy megakadályozni a földterületek visszaszolgáltatását korábbi tulajdonosaiknak. Ez különösen érvényes Ópáva, Zenta, Hódság (Odžaci) és Verbász községek esetében, de megszokott jelenség a többi községben is, mondták a Restitúciós Ügynökségnél.
Az ügynökségnél azt mondják, hogy a mezőgazdasági minisztérium kiadott egy rendelet az ügyészségnek, amellyel a Restitúciós Ügynökség minden olyan döntése ellen fellebbez, amely a mezőgazdasági földterület visszaszármaztatásáról szól, ezzel pedig késlelteti az ügynökség döntésének jogerősségét és végrehajtását.
A mezőgazdasági földterületek visszaszármaztatása terén a legnagyobb problémát az képezi, hogy az elvétel után a legnagyobb területen komaszációs folyamatot hajtottak végre, s a parcellák elvesztették az elkobzás idején érvényes méretüket, határukat és számukat.
A restitúciós folyamatot a levéltárak és az illetékes telekrendezési szolgálatok hiányos dokumentációja is nehezíti, főleg Szabadka község területén.
A Restitúciós Ügynökség eddig 13 341 hektár mezőgazdasági földterületet szolgáltatott vissza az örökösöknek, írja a Beta.
Az állam nem tudja pontosan, mennyi az érintett szántóföldek száma, de a jelenlegi hivatalos adatok szerint összesen mintegy 540 ezer hektár olyan állami földterület van, amelyet részben kell, hogy érintsen a restitúciós folyamat.
2016. július 15. [19:01]


Lásd még: PROCES RESTITUCIJE: DO SADA VRAĆENO 13.341 HEKTAR POLJOPRIVREDNOG ZEMLJIŠTA. http://maglocistac.rs/proces-restitucije-do-sada-vraceno-13-341-hektar-poljoprivrednog-zemljista/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése