Oldalak

2016. július 27., szerda

Romokban a Horgász-tanya Péterrévén


A Csík-parti halászcsárda kifosztása mellett rablótámadás is történt a faluban


   
Elmarad az idén a Péterréve mellett lévő Csík-parti Horgász-tanyára tervezett hagyományos etnotábor és a nemzetközi ifjúsági Tisza-tábor is, a kiváló táborhelyet ugyanis a napokban ismeretlen tettesek teljesen kifosztották és megrongálták.


A terasz romokban hever

A nemrég felújított táborhelyről az elkövetők szinte mindent elvittek, amit nem tudtak elmozdítani, azt pedig kalapáccsal tették tönkre.
A Csík-parti halászcsárdája a péterrévei Györe család tulajdonában van. Ifj. Györe István elmondása szerint nem először jártak itt hívatlan vendégek.
– Most azért lepődtünk meg nagyon, mert ekkora kárt eddig még sosem csináltak. Lebontották a tetőt, elvitték a cserepeket, a gerendákat, a léceket, a bojlert, az ajtót, az ablakokat, a szekrényeket, a mosdókagylókat, a vécét… Biztos vagyok benne, hogy az elkövetők rendelésre dolgoztak, és nem a faluba szállították el a lopott anyagokat, hanem valahova a környékre. Ha valakinek tudomása van az esetről, kérem, keressen meg bennünket – mondja István.
A család eddig is rendszeresen jelentette a betöréseket a rendőrségnek, de mint elmondták: soha egy rozsdás szög sem került meg. A mostani kárt tízezer euróra becsülik. Az idén fel is újították a halászcsárdát, jövőre viszont megpróbálják újjáépíteni.
A Csík-parti tanyahely másfél évtizede lett népszerű kiránduló- és táborhely. A környékbéli családok és a fiatalok is szívesen jártak ide kikapcsolódni vagy csak úszni, hiszen a vadregényes táj mellett vizesgóc, konyha, kemence szolgálta a vendégek kényelmét.


A csárda teljesen ki lett fosztva

A család most attól tart, hogy a tettesek még a megmaradt építőanyagot és nyílászárókat is el fogják vinni. István szerint a szerb parlamentnek olyan törvényt kellene hoznia, amely lehetőséget adna a lakosságnak arra, hogy megvédje a saját tulajdonát – enélkül szerinte ölbe tett kézzel kénytelenek végignézni a rendszeres lopásokat.
A napokban egyébként egy másik eset is felborzolta a kedélyeket a faluban, pénteken ugyanis egy 61 éves asszony lett rablótámadás áldozata. Tőle a férje postán felvett nyugdíját lopták el, miközben biciklivel hazafelé tartott. Az asszonyt a tettes lerántotta a kerékpárról, ezért meg is sérült. A rendőrség még aznap azonosította az elkövetőket. Az esetről készült jegyzőkönyvet vezető óbecsei ügyész elmondása szerint rövid időn belül ez volt a harmadik hasonló jellegű rablótámadás Péterrévén.
feró
Magyar Szó, 2016. július 27. 6, vagy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése