Oldalak

2016. július 12., kedd

Szabadka új összetételű városi tanácsa

Vámosok, blogger, munkanélküli, pártkönyvecskét évente cserélők, van-e ennél lejjebb? Ezen a kérdésen tipródom már két hete, amióta ismerté vált Szabadka új összetételű városi tanácsának névsora, illetve amióta kezembe vehettem ezen személyek önéletrajzát, nem utolsósorban az új polgármesterünk CV-jét.
Felváltva zokogtam és szakadtam a röhögéstől, de az aggodalmamat semmi sem tudja elmúlasztani: atyaég ezek fogják 4 évig vezetni a városomat.!
Talán az egyik legérdekesebb olvasmány pont az új polgármester önéletrajza volt: a tanulmányai rész egészen üres maradt, de azt megtudhatjuk, hogy nisi születésű, dolgozott a belügynél, később a vámon volt ellenőr, majd politikai karrierjének felfelé ívelése egészen az áramszolgáltató és a palicsi állatkert igazgatói székébe röpítette. Pártot is vagy kétszer váltott, igaz, 20 év leforgása alatt. A csapata pedig igazán felülmúlhatatlan! A kultúrát egy banki tisztviselő fogja iránytani, aki az elmúlt 7 évben munkanélküli volt (az önéletrajzának erre az időszakra eső része üres maradt). Ha minden igaz szeret otthon festegetni. Ez azért biztató: lehet, felpörög a kortárs képzőművészet a városban. Ugorjunk az oktatásra! Reményt keltő információval indul: egy óvónő veszi kezébe a város oktatási ügyeit. Igaz, egy percet sem dolgozott a szakmájában, de vámügyekben és szociális központ aktái között jól kiismeri magát. A szociális ügyeket a következő 4 évben az egyik szabadkai szupermarket árumenedzsere igazgathatja. Fontos tény, hogy az elmúlt pár évben ő volt a szakszervezeti megbízott a cégnél, így talán van valami rálátása a munkások jogainak védelmére. És végül, de nem utolsósorban: a város gazdasági ügyekért felelős tanácsnoka a blog-tér fenegyereke, Szabadka színházainak állandó vendége, műkedvelő, az oldalunk nagy tisztelője, Újhelyi Ákos lett.
Mondanom sem kell, a félelmeim gyorsan beigazolódtak: a polgármester első munkanapján kiadta a rendeletet, miszerint csak cirill betűkkel íródhatnak a belső dokumentumok, illetve egy olyan személyt jelöltek a díszpolgári címre, aki egy percet sem élt Szabadkán, nem igazán köthető a városhoz, de annál inkább ismert az írói munkásságáról, az ultrasovinizmusáról. Gratulálunk, köszönjük!
Sok sikert kívánunk az SZHP-VMSZ tandemnek a következő 4 évre! Magunknak meg kitartást, türelmet! :) Csak remélhetjük, hogy jövőre nem Vojiszláv Seselj lesz a város díszpolgára
(Gy.Zs.)
https://www.facebook.com/masodiknyilvanossag

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése