Oldalak

2016. augusztus 12., péntek

Tovább degradálják a délvidéki vasúthálózatot

A romániai Bánság felé egyszer sem, Szabadka irányába pedig naponta egyszer közlekedik vonat a Bánság egyik központjából, Nagykikindáról. A működő irányba is sínek katasztrofális állapotban vannak. A szerbiai vasutak a felújítások helyett több száz kilométernyi járatot szüntetnek meg, mintegy 400 kilométert Délvidéken.
Az esti, 19 órakor Nagykikindáról Szabadkára induló járatot törölték, pedig lenne, aki utazna a vasúti szerelvénnyel.  A Romániába induló nemzetközi járatot is megszüntették. Az illetékesek szerint azért, mert a két ország nem jutott megegyezésre. Nagybecskerekre azonban még jár a vonat.
Hivatalos információt nem közöltek a megszüntetésről, de állítólag nincs megfelelő műszaki felszerelés a célra.
Újvidék és Belgrád között nagyjából jó állapotban vannak a sínek, azonban Újvidék és Szabadka között már kevésbé – mondta Milan Šegan, a Szerbiai Vasutak infrastruktúrafejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója. Šegan szerint folyamatban van a vasút, illetve a vasúti szektor reformálása és szerkezeti átalakítása. „Tavaly a Szerbiai Vasutak három új vállalatot hozott létre. A Szerbiai Vasutak Infrastrukturális részlegét, a Szerbiai Vonatot és a Szerbiai Szállítmányozást. Folyamatban van a vasutak megreformálása. A szegmensek egyike a vasúti hálózat racionalizálása.”
Az ígéretek szerint, ha lesz elegendő érdeklődő, akár új vonatot is kaphatnak a Nagykikinda–Szabadka útvonalon, ezzel fejlődhet a személyszállítás. Jelenleg küzdelem folyik azért, hogy megtartsák a Nagybecskerek és Újvidék közötti vonalat, amely összeköti Bácskát és Bánátot, valamint a Nagybecskerek–Versec–Fehértemplom és a Magyarkanizsa–Horgos-vonalat.
Panon RTV nyomán T. T.
Közzétette: Terhes Tamás 2016. augusztus 12. péntek, 16:15 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése