Oldalak

2016. szeptember 12., hétfő

A bíróság elutasította a VaMaDisz kérelmét

Száznyolcvan fokos fordulat: a Felső Bíróság nem tartja magát illetékesnek a tartományi döntések ügyében – Sóti Attila: Eljutottunk oda, hogy olyan konkrét személyeket kell a bíróságnak bemutatnunk, akiknek sérültek a jogaik 


Sóti Attila, a VaMaDisz elnöke
Sóti Attila, a VaMaDisz elnöke

Tegnap, szerdán (szeptember 7-én – B. A.) kellett volna lezajlania a főtárgyalásnak az újvidéki Felső Bíróságon a Jogtudományi Kar ügyében. Mint ahogyan arról már többször is írtunk, a Vajdasági Magyar Diákszövetség a magyarul történő felvételizési lehetőségért harcolt hónapok óta. Sóti Attila, a VaMaDisz elnöke a tárgyalás után lapunknak elmondta, hogy erre a napra volt meghirdetve az eljárásban a főtárgyalás, a helyszínen viszont azzal szembesültek, hogy az illetékes bíró nem jött el, egy kinevezett helyettes vett részt a tárgyaláson, a főtárgyalást pedig így október 10-ére halasztották el.
– Megtudtuk, hogy a bíróság elutasította a szeptemberi felvételire vonatkozó kérelmünket, most is azt szerettük volna, amit korábban: hogy szülessen meg egy ideiglenes döntés, mely szerint meg kellene a Jogtudományi Karnak szerveznie a többnyelvű felvételi vizsgát. A pernek ugyanis még nincs vége, s fennáll a veszélye újabb jogsértésnek, amennyiben ezt nem teszik meg. Májusban ezt a kérelmünket a Felső Bíróság elfogadta a júniusi felvételi vizsgákra vonatkozólag, de a fellebbezések miatt nem lett végrehajtva. Most ugyanaz a bíróság ugyanazt a kérelmet elutasította a szeptemberi vizsgára vonatkozóan, ami 180 fokos fordulatnak számít. Másrészt a Felső Bíróság ma kimondta: nem tartja magát illetékesnek abban, hogy ítélkezzen a tartományi hatásköröket illetően, a tartományi döntések végrehajtása kapcsán. Érdekes, hogy a korábbi ítéletek meghozása, tíz hónap után mondja ki egy bíróság mindezt, s vonja meg magától az illetékességet – fogalmazott lapunknak adott nyilatkozatában Sóti.
A VaMaDisz elnöke elmondta, most a főtárgyalás elhalasztását követően új taktikát kell a szövetségnek kidolgoznia.
– Fellebbezünk a szeptemberre vonatkozó kérelmünk elutasítása miatt, úgy gondoljuk, hogy az újvidéki Felső Bíróság igenis illetékes az ügyben. Eljutottunk ugyanakkor arra a pontra, amikor muszáj lesz a bíróság előtt felmutatnunk olyan érintetteket, akiknek a joga sérült az idei vagy tavalyi felvételi vizsgák miatt. Fel kell szólítanom az érintetteket, jelentkezzenek nálunk, összefogásra van szükség, ez tud az ügyben áttörést hozni és ez tudja szavatolni az igazság győzedelmeskedését. Ha ezt nem tesszük meg, nagy esélye lesz annak, hogy elbukjuk a küzdelmet és a Jogtudományi Kar nyerjen, ami presztízskérdés, hiszen példát statuálhat a többi kar számára is a többnyelvű felvételik elutasításáról szóló esetleges leendő döntések meghozásakor.
Mint mondta, a szervezet mögött áll a tartományi oktatási és a felsőoktatási titkárság is, de sajnos oda jutottunk, hogy konkrét példákkal kell igazolni, hátrányt jelent, ha nem lehet magyarul felvételizni, mert valaki rosszabb eredményt érhet el vagy külföldi továbbtanulás mellett dönt emiatt.

Potápi Árpád János államtitkár adta át az elismerést a VaMaDisz elnökének
Potápi Árpád János államtitkár adta át az elismerést a VaMaDisz elnökének

Sóti Attilával azonban nem csak a rossz hírről beszélgettünk, a szervezet jelentős tevékenységéért kiérdemelt Magyar Termék Nagydíj Pályázat Kárpát-medencéért Nívódíjat ugyanis a minap vehette át a Vajdasági Magyar Diákszövetség nevében. Az indoklás szerint ezen különdíjat a Kárpát-medencei magyarság megmaradásához, fejlődéséhez való hozzájárulásuk miatt kapták meg.
– Hatalmas jelentőségű ez az elismerés, a VaMaDisz 19 éves történetében először fordult elő az, hogy ilyen magas szinten ismerték el a tevékenységét. Úgy tekintünk a díjra, mint a 19 éven át végzett munka elismerésére, annak a több száz személy által végzett tevékenységnek az elismerésére, akik itt megfordultak, hozzájárultak a fejlődéséhez. Hálás vagyok mindenkinek, akik megalapozták a VaMaDisz ma már 15–18 évesnek nevezhető programjait, kitaposták az utat. Az, hogy a nemzetpolitikai államtitkár adta át a díját, hogy a miniszterelnök-helyettes javasolt bennünket arra, úgy gondolom, azt jelenti, hogy a magyar állam a legfelsőbb szinten ismerte el a diákszövetség létjogosultságát – mondta el lapunknak Sóti.
Magyar Szó, 2016. szeptember 8. 8., vagy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése